HTML

GO RUNNING

Friss topikok

De hol vannak a fiatalok?

2012.05.13. 20:12 korpaZASZ

Ez most kivételesen nem egy versenybeszámoló, mégis érdekes témát feszeget.

A karosi befutó után többekkel is hosszasan értekeztem az edzéseiről, tapasztalatairól, egyáltalán: a hosszútávfutásról. Némileg antiszociális mivoltomból, eleve ritkán beszélgetek hosszasan, de most úgy érzem, megérte.

Kasza Andrással most beszéltem először, korábban nem is nagyon ismertem, majd Pozsonyban csak futás közben találkoztunk, utána már nem, bár percen belül értünk be egymáshoz képest. Most viszont elmondta, hogy korábban versenyszerűen atletizált, 1:08-as félmaratont tudott, viszont maratonon mindig fejreállt 30km után, noha 2:30 alatti idő volt benne. Aztán abbahagyta, majd sok év után újrakezdte.

Veszprémben edz a VEDAC-osokkal, főleg a lányokkal. Elmondása szerint azért néhányan a klubjukból kiemelkedőek magyar szinten (sőt egyikük az egyetlen magyar férfi, aki olimpiai B szintet futott), főleg külföldön versenyeznek (Olaszország, Románia) pénzért, de azon kívül nem tudott más megyebelit felhozni.

Garami Árpival már a fürdőben értkeztünk, és oda jutottunk, hogy valahol nagyon szomorú, hogy egy (szinte akárm)ilyen versenyen egy néhány éve futó 35 éves üldözi a 46 éves elsőt, miközben mögöttünk is 40 év fölöttiek küzdenek a harmadik helyért. Az lenne talán a normális, hogy legalább félmaratoni távig huszonéves titánok mögött megvívjuk a saját kis csatáinkat a tizen-, húszonvalahányadik pozíciókért és gratuláljunk a másiknak, hogy most ő volt a jobb. Ha pedig előre, már Keszthelyre gondolok, Szabó Gábor, Filip Krisztián, Zsódér Zsolt, Makár Laci, no meg Koló és Garami Árpi lesz az élmezőnyben, mind közel vagy túl a negyvenen.

2009NSGTriathlonA.jpg

Manapság így néz ki egy tipikus abszolút dobogó :) - nem csak az USA-ban

Összeszámoltuk (nem volt bonyolult), hogy 1, azaz egy fiatal futót tudunk (név szerint a Fábrics Gabit), aki az utóbbi pár évben feltűnt az ilyen és hasonló helyi amatőr versenyek élmezőnyében. A mi idejeink egy jobb amatőr teljesítményként értékelhetők, amit egy ereje teljében lévő, elkötelezetten edző húszon-iksz évesnek mindenképpen el kellene tudnia érnie, sőt! Mivel ilyen a környéken nincs, ez azt jelenti, hogy szinte egyáltalán nincs is a futást komolyan gondoló fiatal. Egy sem.

Néhány tizenéves triatlonos, illetve futó (az egerszegi Bicsák Bence és Flóra, a kőszegi Nemes Gergő, a szentgotthárdi Karsai Márton, stb.) üdítő kivétel lehet, de újra csak felmerül az örök kérdés: mennyire égnek ki a fiatal korban elvégzett rengeteg edzés következtében és hagyja abba végleg vagy évtizedekig a sportot.

Nem tudom, ezzel kapcsolatban kinek mi a tapasztalata, de egyre sötétebbnek látszik a jövő, miközben egy hosszútávfutó (akár 20, akár 50 éves) fizikai állapota – okosan felépített forma esetén – olyan szintre jut, amiből, ha nem hagyja abba a mozgást, élete végéig profitálhat: magyarul egy sokkal teljesebb és egészségesebb életet élhet, mint bármely más embertársa. Csak talán ez a jövőkép fiatal korban még olyan távoli, hogy ez nem motívál senkit...?

 

5 komment

Címkék: Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://korpa.blog.hu/api/trackback/id/tr274506565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maratonfuto 2012.05.14. 11:44:25

Teljesen egyet kell értsek az elmondottakkal. Egy kézen meg tudtad számolni a komoly eredményeket produkáló fiatalokat, pedig három megye (!) futótársadalmát pásztáztad végig (mondjuk azért Gadányi Bálintot se felejtsük ki, mégha félig pécsi is)! Nekem is meggyőződésem, hogy nem tehetség kérdése a dolog, 1:20 körüli időt egy teljesen átlagos képességekkel rendelkező fiatalnak is el kell tudnia érnie, csupán szorgalommal. A tehetségesebbeknek meg percekkel előrébb kellene végezniük... De ha megnézzük a Kanizsa-Karos eredményeket (vagy akármelyik másik hasonló verseny eredményeit), valóban csak a kérdés marad: "Dehát hol vannak a fiatalok?"
Jómagam ugyan még testben és lélekben is fiatalnak érzem magam, dehát jobb lesz szembenéznem a ténnyel: idén már 35 éves vagyok, közelítek a szenior korosztályhoz. Ugyanakkor még mindig motivál a versenyzés, a győzelem, a rekordok megjavítása.
Egyébként egy fokkal optimistábban látom a helyzetet, mert én úgy érzem, egyre többen futnak. Csak valahogy a versenyszinten való foglalkozás nem jellemző, még a fiatalokra sem. Jó kérdés, hogy miért nem...

Judit_KFK 2012.05.16. 15:16:32

Érdekes amit írsz (írtok).
Ami egyből eszebe jutott ezzel kapcsolatban az egy visszahívás volt a Zalai hírlap részéről, miután bemondtam a Kanizsa-Karos után az eredményeket. Izgatottan visszahívott, és 2 kérdét tett fel:
- A szerkesztője nem hiszi el, hogy nem Lubics Szilvi lett az abszolút első. Igaz ez?
- Hihetetlennek tartják, hogy az első helyezett senior kategóriás.
... nos, az első kérdés mutatja az abszolút fogalmatlanságot a témával kapcsolatban, a második pedig alátámasztja a felvetésed jogosságát.

jah, és jó a blogod :)

vasmegyeifutó 2012.05.19. 21:21:29

Teljesen igazad van abban amit kifejtesz...
De kihagytad Vas megye legjobb férfi futóját a szentgotthárdi Koszár Zsoltot, aki két munkahelyen dolgozott és úgy futott 65 percet félmaratonin, tavaly második volt a Nike-n(akkor Vedacos színekben, de azóta már csinált egy új egyesületet Synergy Fitness Szentgotthárd néven), nyert Bécs-Bp. zárószakaszt kenyaiak előtt, Zágráb félmaratont, Radenci félmaratont, Stinatzban is nyert. Ő komolyan gondolja a futást és nagyon jó felépítésű srác, csak támogatók nélkül nehéz...Sajnos az elmúlt egy-két évben többször volt sérült is...
A többi fiatal körében sajnos a számítógép, cigi, pia a mérvadó nem pedig a sport...

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2012.05.20. 10:40:03

@vasmegyeifutó: Ismerem a srácot, nagyon jó, volt alkalmam többször is nagyon kikapnom tőle, de ő nem az elmúlt években tűnt fel, hanem folyamatosan jelen van évek óta. Most kifejezetten azokat "kerestem" akik mostanság jöttek fel amatőr szinten az élmezőny közelébe.

zsolaaa 2012.06.07. 08:41:08

Sajnos más "nem támogatott" sportokban (országúti kerékpár) is ez a jellemző
Egy fiatalnak soha nem lesz elég ideje ahhoz hogy heti 10-15 órákat edzzen hacsak nem hajtja valami edző és általában a csajok,suli fontosabb lesz mint a sport. A mai világban ritka hogy felnőttkorban 10-12 óra munka (8 órás munkahelyen ennyi szokás és még szerencse ha ilyet talál az ember) , másodállás stb. mellett valakinek maradjon lelkiereje elkezdeni futni vagy ha sportolt korábban valamit akkor versenyszerű futóedzést végezni.
süti beállítások módosítása