HTML

GO RUNNING

Friss topikok

Tapolca Félmaraton 2013-04-21

2013.04.21. 21:35 korpaZASZ

Igaz, hogy régóta maratonra készülök és a félmaratoni tempómat talán fél éve nem edzettem (kivéve a héten szerdán pár 400m erejéig), most már szerettem volna tesztelni magam rövidebb távon is.

Valamennyire visszavettem a heti kilométermennyiségből (a 115km-es átlagom helyett 105 lett a versennyel együtt) és érdekes módon kezdtem nem tartani a melegtől, annyira jól mentek újabban az edzések.

A pályáról, ellenfelekről nem sokat tudtam, Kolót láttam a rajtnál, azt gondoltam, hogy vele nem tudok meccselni, és a szombathelyi Gorza István volt még ismerős.

A táv két 11km-es körből állt fordítóval (azaz simán tudtak volna belőle szabvány 21.1km-es félmaratont is kreálni…), körönként 24m szinttel, kifelé közepes szembe-, visszafelé hátszél.

Kb. 22 fok lehetett (napon 27), árnyék talán 200 méter az egész pályán.

Az elején már fokozatosan elment a Koló, lényegében a végéig kb. arányosan nőtt 1:45-re a különbség közöttünk, a hosszú egyenesek miatt majdnem végig láttam is. Mögöttem is fokozatosan maradt le a Pisti, a végére 4-5 perc környékére nőtt a differencia közöttünk.

Tapolca2013_2_1.jpg

Érzésre nem tetszett, 9km-nél már (ott volt benne egy 1km-es murvás-köves rész, majd egy lakótelep) voltak gondjaim, aztán ez eltartott olyan 12-ig, majd belassultam, onnan már behúztam maratoni tempóval (ami elég gáz egy félmaratonon) – legalább a második helyet.

Alattomos, elnyújtott emelkedők-lejtők váltogatták egymást, plusz a köves szakasz sem esett jól. Vizet iszogattam az etetőkön, öntögettem magamra, de mondom, a meleg nem zavart, sokkal inkább éreztem, hogy a 3’50” alatti tempó jelenleg idegen a szervezetemnek.

5,3km-enkénti adatok:

3’44”/165

3’48”/167

3’59”/166

3’57”/166

3’42”/168(750m)

Total: 1:24:40/21,95km/166 (3’51”)

Ez 1:21:30 félmaratonig, ami olyan 1-1,5 perccel gyengébb annál, amit elvártam volna, még a körülmények ellenére is.

EREDMENYEK

Kérdés, hogy ez lesz-e jobb vajon tavasszal, elképzelhető, hogy nem, már a melegek miatt sem. Május elsejére tervezek egy osztrák félmaratont még, aztán maraton Radenciben. Előbbi oltárán nyilván nem áldozom fel utóbbit…

Tapolca2013_dobogo.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://korpa.blog.hu/api/trackback/id/tr265238245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása