Tavaly így fejeztem be az évértékelőmet: “A tíz kupát szívesen beváltanám egyetlen valamirevaló PB-re, de a futás se nem kivánságverseny, se nem csere-bere tárgya, így marad az a hamis remény, hogy ahogy öregszem, úgy gyorsulok majd :)”
Nos, ez a kívánságom már tavaszra elkerülte az összes létező süket fület, mondhatni triplán is: egyrészt félmaratonon úgy Bad Blumauban, mint Keszthelyen PB-t futottam (1:18:00, 1:17:55), aztán szinte a semmiből Fürstenfeldben 10km-en is (35:14) sikerült ugyanez Júniusban.
Ugyan máshol általában vagy győztem, vagy dobogóra álltam (Göcsej Galopp, Vadkert Major, Maratonfüred, Kanizsa-Karos, Sárvár, Káli medence), az eredményekkel egyáltalán nem voltam kibékülve. Főleg a maratonom (Maratonfüred) vágta a fejemhez, mennyire satnya állapotban vagyok, nem is az időeredmény okozott álmatlan éjszakákat (2:52), hanem az, hogy már Tihany előtt lényegében vánszorgásra váltottam és a frissítést is kellően elbénáztam: addig tököltem a 15km-es etetőnél, hogy bevigyem-e a gélt, vagy ne, hogy 22-nél meg már kis híján eléheztem. Azt, hogy este a Híradóban nem mondták be a maratoni eredményeket, annyira már nem is izgatott. (helyette Lubics Szilvi interjút sugároztak, ez azóta is anekdota lett a futótársaim között :) ).
Az idei szerényebb termés
A nyári uborkaszezon eléggé felejtős felkészülést szült, ez aztán jól meg is látszódott: Roland meghívására Stainzban félmaratonon még tűrhetően szerepeltem (azért biztos ami biztos alapon két cipőfűzéssel sikerült örömet szereznem magamnak), aztán a pesti versenyek és a Ljubljana Marathon is tucateredményeket hoztak, sőt, egy osztrák dombos félmaraton (Loipersdorf) kegyetlenül megmutatta, milyen a nem létező hegyi formám (F betűvel kezdődik, S a vége, kb. egy nagy nulla van a közepén és a ‘híg’ jelzőt nyugodtan elé lehet tenni :) ).
Keszthelyi pillanatkép
Ez eddig 18 versenyt számlált, megközelítőleg sem szoktam ennyire halmozni az élvezeteket, talán ezúttal sem kellett volna…
Szóval ilyen ‘remek’ előjelekkel (no és egy vesekő könnyednek egyáltalán nem nevezhető kipisilésével) kezdtem meg a felkészülést a szilveszteri versenyünkre, el is döntöttem, hogy ezúttal csak középtávon indulok (24km), de azt akkor úgy kell futnom, hogy ne maradjon hiányérzetem utána. Azok az igazán komoly hosszabb lendületes dombos menetek elmaradtak (konkrétan utálom őket), de tempófutással leöblített rövidebb ismétlésekkel azért boldogítottam magam.
Maratonfüred, itt még valaminek örültem
Néha egy-egy 30km feletti edzést is vezényeltem, de szinte mindegyik véletlen volt: elindultam és a végén annyira elkísértem mindig valakit, hogy mire hazaértem, már hármassal kezdődtek a kilométerek. Aztán az utolsó (ráadásul teszt-) futások egyike szokásos módon olyan szarul sikerült, hogy már nem is tudtam kiakadni rajta, mert ezt minden évben eljátszom, valami lelki bizbaz lehet az oka – gondolom.
Végül aztán a verseny maga jól sült el: stabil erőbeosztással, a dombokon is elfogadható tempót futva, nem meghalva értem célba.
Idén – és ezt már korábban elhatároztam – szeretnék a rövidebb távokra koncentrálni, kicsit hanyagolva a maratont. Nem tudom, hogy’ fog menni, vagy fog-e egyáltalán menni, de mindenesetre ez a jól megfogalmazott cél. Maratont lehet ötven évesen is futkorászni, de a végsebességen javítani már aligha. Valószínűleg nem lesz meg a 100km-es heti átlagom így, de a futások intenzívebbé fognak válni.
Tudom, az én koromban ilyen esetben inkább ultrára szokás váltani (“milyen jó, hogy ott nem kell gyorsan futni, ‘csak’ sokáig kell egy lassabb tempót tartani”), de valahogy az nem az én világom, vagy ha mégis, akkor nem tudok róla és egyelőre nem is fogom megtudni.
A végére a szokásos összegzés:
Futás: 5310 km/336 edzés,
Bringázás: 1917 km/40 edzés (munkábajárások nélkül)
124 óra súlyzózás, erősítés
2 teniszezés
Összesen 604 óra (1h39m/nap)
