HTML

GO RUNNING

37 éves vagyok (ezt évente át kell írnom :) ) és elsősorban félmaratonokat és maratont futok és leginkább versenybeszámolókat találhattok itt az oldalamon. 2008-ban kezdtem el a hosszútávfutást, előtte inkább bringáztam.

Friss topikok

Kerekasztalbeszélgetés a sportról 2016-09-22

2016.09.22. 21:38 korpaZASZ

Néhány hete teljesen véletlenül összefutottam a Zeg.-i egyetem (BGE) dékánjával, egyben volt tanárommal, aki meghívott egy sporttal kapcsolatos („Boldog sportolók kerekasztala”) eseményre, amit eredetileg az infocentrum kistermében tartottak volna. Tudtam jól, hogy oda max. 40 fő fér be, ami beégés esetén sem tűnt annyira tragikusan magas létszámnak.

Az érkezésemkor viszont hatalmas „E” épület – nagyelőadó” feliratú táblák igazították el az embert a szeánsz helyszínéhez, gondoltam, összejöttek ezek szerint talán félszázan is. Nos, bent már 230 nézőről tájékoztatott a dékán asszony, „fenk ju veri máccs” – mondtam magamban, de onnan már nem jutott semmilyen életszerű indokkal védhető kiút az eszembe.

Egyik blogomat olvasták egyszer majdnem 800-an (csak mert a KKM oldala is megosztotta), na de azok elé nem kellett kiülnöm…No, meg a 800-ból legalább 100-szor amúgy is én kattintottam rá :)

 kerekasztal2.jpg

Egyébként a rendezvényre csak 55 feletti szeniorok voltak hivatalosak, emellett egyesületi társam, Umberto az újságtól fotózott, hisz amúgy is mindenhol ott van, ha éppen nem fut, sőt, ő még akkor is fényképezik (köszi a képeket).

A vendégek még Mányoki Attila (Lecsó) ultratávú úszó, Tátrai Miklós (sportlövő olimpikon) és Alasztics Gyula, aki egy hatvanas éveiben járó győri futó, voltak. Állítólag 30 éves kor felett már csak hanyatlik a fizikum, Szittár Rudi 40 éves korára temette el az eredményes férfi futót, mint olyat, de most már megvan az 50 éves határra esküsző ismertség is Gyula bácsi személyében. Úgy látszik, a tízzel osztható éveinkben joggal várhatjuk a sportolók kaszását, aki előbb kitépi a csillapítást a futócipőből, majd módszeresen szétmarcangolja az izületeinket. Vagy valami hasonló nagyon csúnya dolgot tesz, ehhez most már kétség nem férhet, csak ki kell várni :)

Lényeg, hogy körbe rakták a székeinket és már indult is a dolog. A műsorvezető (Takács Dávid triatlonos) előbb mindenki becenevét kérdezte az úszóval kezdve, így frappánsan elsüthette a "Na akkor csapjunk bele a Lecsóba" kezdetű hálás felvezető szöveget, jókora derültséget keltve. Aztán jöttem én, így egy pillanatra meg is rémültem, hogy az "Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók"-ra nem lesz semmi értelmes válaszom. Ez szerencsére elmaradt, így innentől felszabadult tudtam maradni végig.

A nézők éltes kora miatt a diákokkal ellentétben csak elvétve Skype-oltak, hangoskodtak, vagy rosszalkodtak a pad alatt, így folyamatosan le kellett mindegyikük figyelmét kötnünk.

kerekasztal3.jpg

 

Beszélgettünk a sport örömeiről, kudarcokról, alázatról, flow élményről, Olimpiáról, cápákról, sőt, volt, hogy a szemünk is könnybe lábadt a meghatódottságtól. Minden remekül alakult és be tudtam én is kapcsolódni full amatőrként a diskurzusba, és – bár előzetesen nem gondoltam volna – néha még meg is nevettettem  a nézőket, pedig aztán nem vagyok a szavak embere. Mondjuk a végén nem én kaptam a legnagyobb ovációt, de ahhoz jó pár tengerszorost át kellene úsznom, ráadásul jelen tudásom alapján mellben :)

kerekasztal1.jpg

 

Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy azt is megemlítettem, hogy a beszélgetés után azonnal át is öltözök és már indulok is futni a parkolóból. Viszont olyan éhes voltam már a végére, hogy kénytelen voltam azt megenni, amit csak értem az autóban (egy fél kolbász és Snickers volt a felhozatal) és ugyanazzal a lendülettel el is hajtottam.

Szóval sikerült azoknak az embereknek, akik kifelé menet már szinte egyenként köszöntek nekem, a rólam kialakult képet olyannyira lerombolni, hogy – ha volt is ilyen tervük – innentől eszük ágában sem lesz elkezdeni mozogni.

Egyszóval: a műtét sikerült, de a beteg sajnos meghalt (végszónak talán egy kicsit erős, mindenesetre passzol :) )

 

Utószó: lehet, hogy ezt az úszás dolgot valóban át kéne gondolnom, mert az újság már most triatlonistaként emleget.

http://zaol.hu/hirek/eloszor-a-boldogsagot-kerestek-a-szeniorok-1790599

 

 

Szólj hozzá!

2015 – Avagy: hogyan váltsunk be 4 ‘felesleges' kupát 2 egyéni rekordra (PB)

2016.01.02. 16:09 korpaZASZ

Tavaly így fejeztem be az évértékelőmet: “A tíz kupát szívesen beváltanám egyetlen valamirevaló PB-re, de a futás se nem kivánságverseny, se nem csere-bere tárgya, így marad az a hamis remény, hogy ahogy öregszem, úgy gyorsulok majd :)”

Nos, ez a kívánságom már tavaszra elkerülte az összes létező süket fület, mondhatni triplán is: egyrészt félmaratonon úgy Bad Blumauban, mint Keszthelyen PB-t futottam (1:18:00, 1:17:55), aztán szinte a semmiből Fürstenfeldben 10km-en is (35:14) sikerült ugyanez Júniusban.

Ugyan máshol általában vagy győztem, vagy dobogóra álltam (Göcsej Galopp, Vadkert Major, Maratonfüred, Kanizsa-Karos, Sárvár, Káli medence), az eredményekkel egyáltalán nem voltam kibékülve. Főleg a maratonom (Maratonfüred) vágta a fejemhez, mennyire satnya állapotban vagyok, nem is az időeredmény okozott álmatlan éjszakákat (2:52), hanem az, hogy már Tihany előtt lényegében vánszorgásra váltottam és a frissítést is kellően elbénáztam: addig tököltem a 15km-es etetőnél, hogy bevigyem-e a gélt, vagy ne, hogy 22-nél meg már kis híján eléheztem. Azt, hogy este a Híradóban nem mondták be a maratoni eredményeket, annyira már nem is izgatott. (helyette Lubics Szilvi interjút sugároztak, ez azóta is anekdota lett a futótársaim között :) ).

image_3.jpg

Az idei szerényebb termés

A nyári uborkaszezon eléggé felejtős felkészülést szült, ez aztán jól meg is látszódott: Roland meghívására Stainzban félmaratonon még tűrhetően szerepeltem (azért biztos ami biztos alapon két cipőfűzéssel sikerült örömet szereznem magamnak), aztán a pesti versenyek és a Ljubljana Marathon is tucateredményeket hoztak, sőt, egy osztrák dombos félmaraton (Loipersdorf) kegyetlenül megmutatta, milyen a nem létező hegyi formám (F betűvel kezdődik, S a vége, kb. egy nagy nulla van a közepén és a ‘híg’ jelzőt nyugodtan elé lehet tenni :) ).

small3.jpg

Keszthelyi pillanatkép

Ez eddig 18 versenyt számlált, megközelítőleg sem szoktam ennyire halmozni az élvezeteket, talán ezúttal sem kellett volna…

Szóval ilyen ‘remek’ előjelekkel (no és egy vesekő könnyednek egyáltalán nem nevezhető kipisilésével) kezdtem meg a felkészülést a szilveszteri versenyünkre, el is döntöttem, hogy ezúttal csak középtávon indulok (24km), de azt akkor úgy kell futnom, hogy ne maradjon hiányérzetem utána. Azok az igazán komoly hosszabb lendületes dombos menetek elmaradtak (konkrétan utálom őket), de tempófutással leöblített rövidebb ismétlésekkel azért boldogítottam magam.

futas1.jpg

Maratonfüred, itt még valaminek örültem

Néha egy-egy 30km feletti edzést is vezényeltem, de szinte mindegyik véletlen volt: elindultam és a végén annyira elkísértem mindig valakit, hogy mire hazaértem, már hármassal kezdődtek a kilométerek. Aztán az utolsó (ráadásul teszt-) futások egyike szokásos módon olyan szarul sikerült, hogy már nem is tudtam kiakadni rajta, mert ezt minden évben eljátszom, valami lelki bizbaz lehet az oka – gondolom.

Végül aztán a verseny maga jól sült el: stabil erőbeosztással, a dombokon is elfogadható tempót futva, nem meghalva értem célba.

Idén – és ezt már korábban elhatároztam – szeretnék a rövidebb távokra koncentrálni, kicsit hanyagolva a maratont. Nem tudom, hogy’ fog menni, vagy fog-e egyáltalán menni, de mindenesetre ez a jól megfogalmazott cél. Maratont lehet ötven évesen is futkorászni, de a végsebességen javítani már aligha. Valószínűleg nem lesz meg a 100km-es heti átlagom így, de a futások intenzívebbé fognak válni.

Tudom, az én koromban ilyen esetben inkább ultrára szokás váltani (“milyen jó, hogy ott nem kell gyorsan futni, ‘csak’ sokáig kell egy lassabb tempót tartani”), de valahogy az nem az én világom, vagy ha mégis, akkor nem tudok róla és egyelőre nem is fogom megtudni.

 

A végére a szokásos összegzés:

Futás: 5310 km/336 edzés,

Bringázás: 1917 km/40 edzés (munkábajárások nélkül)

124 óra súlyzózás, erősítés

2 teniszezés

Összesen 604 óra (1h39m/nap)

 

 

 

Szólj hozzá!

Mountain Man 24km 2015-12-31

2015.12.31. 19:01 korpaZASZ

Az utóbbi négy év MMM maratonjai után (2.-2.-2.-3. helyezések) szerettem volna idén egy rövidebb intenzív versenyt futni, na nem mintha itt ingyen adták volna a győzelmet, de nem éreztem igazán késznek magamat a hosszútávra.

Amatőr sportról lévén szó, az óra:perc kapcsán voltak inkább elvárásaim, ami 1:40 alatti időben öltött testet. A „legenda” Sipos Csabi is jött, így nem tudhattam, ez mire lesz elég, ám ha szokásához híven (vagy inkább hírnevéhez méltóan) nagyon elrohanja az elejét, ez akár első helyet is érhet a végén.

Egészen terebélyes mezőny hömpölygött a tornateremben (dec. 31-én közel félezer futó -6 fokban nem elhanyagolható tömeg), mégis majdnem pontban kilenckor elindulhattunk.

Ahogy arra számítani lehetett, Csabival és két gyors maratonistával (Rudolf Tomi és Balhási Ákos) kezdtem meg a TV torony emelkedőjét, nem kis meglepetésemre Csabi igencsak megfontoltan kezdett az első kilométeren, gondoltam, ennek már a fele sem tréfa. Ekkor sok esélyt nem adtam magamnak.

hhh.jpg

Ákossal a TV toronyra fel (fotó: Katona Tibor)

Aztán helyre állt a világ rendje: ahogy az kell, megindult és se a Jánkahegyen, se utána nyomát sem láttam, illetve ez így nem teljesen fedi a valóságot, mert a Zrínyi úton megpillantottam jó 400m-rel (másfél perc) magam előtt. Innen viszont se kép, se hang… Teljesen elfogadható 3’52” körüli tempót futottam a síkon, mégis szem elől tévesztettem, szinte reménytelen helyzetbe sodorva magam. Őszintén szólva úgy számoltam a megindulása után, hogy még Botfán megfogom.

Egy dolgot viszont tudtam: ha valami csoda folytán utolérem, onnan már behúzom a dolgot. A Botfai hegy igencsak lehúzta a rolót (nem mintha minden évben nem húzná le), kifejezettem vánszorgósnak éreztem újra csak a felfeléket, de a sík formám ma nyerőnek bizonyult.

Amire nem számítottam, hogy leérve Bozsokba már csak 200m-re haladtam mögötte, azt viszont onnan is láttam, hogy az a tipikus nagy halál messze nem jellemző a mozgására és már csak 4km-em van, hogy ledolgozzak kb. 50 másodpercet.

A felkészülés során többször edzettem speciálisan olyat, hogy dombos ismétlések után még tempót futottam jó néhány kilométeren keresztül, és ez végül kifizetődött: volt még erőm 3’53”-as tempót menni a sok szint után is és – bár rendkívül lassan (mondom, egyáltalán nem volt rottyon, sőt!), de – közeledtem hozzá. Éreztem, ha 25km lenne a táv, nem lenne gond, de így igencsak kérdésesnek véltem a dolgot.

Végül 700m-rel a cél előtt (konkrétan a kórháznál) sikerült elmennem mellette, ám ha fele ennyire futja csak el az elejét, már akkor sem lett volna túl sok esélyem.

Így viszont az időeredményemre sem panaszkodhatok (1:38), ezt részben neki is köszönhetem, ha nincs versenyhelyzet, az 1:40 is necces lett volna.

EREDMÉNYEK

Bár az edzések során nem értem el azt az ihletett formát (hozzáteszem gyorsan, hogy már több éve nem érem el), hogy egyenesen „kívánjam” a dombokat, mégis, évzárásként meg vagyok elégedve a teljesítményemmel, az átlagnál (mármint futókhoz képest) nagyobb testsúlyommal (73kg) ezt tudom a dombokon, ami nem rossz, de azért tisztában vagyok vele, hogy van egy határ.

Részleteiben a futásom:

4’05”/161 rajttól az Alsóerdőig

4’02”/166 Jánkahegy (eléggé magas pulzussal)

3’54”/164 sík átmenet a főútig

4’12”/162 Karácsony-hegy (Botfa-Bozsok)

3’54”/167 sík négy kilométer

Összességében: 24,28km/1:38:14/4’03”/163

 

image_2.jpg 

 

Évértékelő blog később.

Szólj hozzá!

Bestia

2015.12.17. 21:10 korpaZASZ

 Az egész úgy kezdődött, hogy November 16.-án egy futóiskolás edzés utáni hajnalon 2 órán keresztül jobb hátul hullámokban jelentkező, szúró fájdalom gyötört. Igencsak pánikba estem, mert – szülési tapasztalat hiányában – hasonló fájást előtte nem éreztem.

 Arra gondoltam, így nem hogy futni, de dolgozni menni sem tudok másnap, de talán még az ügyeletig sem jutok el ebben az állapotban. Aztán, bár reggelre jórészt elmúlt a dolog, mások tanácsára mégis meglátogattam az amúgy 10 évente meglátogatott háziorvosomat. Túlzás lenne azt állítani, hogy jó ismerősként üdvözöltük egymást, sőt, hirtelen azt sem tudtam, egy évtizede is ő praktizált-e, amikor is a jogsimat hosszabbíttattam.

 Addigra már utánanéztem a dolgoknak, vesemedencegyulladásra, vagy vesekőre gyanakodtam (miután Dr. Korpics Mr Google-lel egyeztetett a témában). A vizeletben volt egy kis vér, meg zavarosnak is bizonyult, így irány a „sürgősségi” ultrahang (máskülönben 4 hétre rá kaptam volna időpontot). A kórházban talán még régebben jártam, mint a házidokinál, miután sikeresen eltévedtem, az UH 4mm-es vesekövet diagnosztizált, ami már „úton volt” (=elhagyta a vesét). Itt egy érdekes momentum történt: az UH után kijött hozzám az asszisztens és belekezdett abba, hogy a jobb oldali vesekő egy férfival való rossz kapcsolatot jelez és felejtsem el a magányt, meg amúgy sem érdeklik a gyógyszerek, mert azok nem jók semmire (mindezt megrökönyödve hallgatták a patikaszeren élő, körülöttünk várakozó kisnyugdíjasok). Hoppá, sámánt fogtam a nyugati orvostudomány szentélyében :)

 Akkorra már azt is tudtam, hogy a sok ugrabugra segíti megindítani a követ, a futás pedig konkrétan a legjobb választás. Hallelúja, minden futónak vesekövet és otthon lehet orvosi papírt lobogtatni, ha a család sokkalná a futásra fordított időt :)

 Pontosan így jártam el 18.-án: egy lendületes félmaraton és este nyolckor máris embriópózban kezdtem meg az éjszakát. Ez a fájás most cirka 3,5 órán át tartott, „csak” négyzetre kellett emelni az első éjjel kálváriáját és máris megkaptam a fájdalomskála legfelső értékét… Épp az ellenkezőjét tettem annak, amit ilyenkor kellene, sz.rt sem ittam…. Elég annyit elmondanom erről, hogy a közel fél műszaknyi szenvedés legkellemesebb pillanata az az 5 perc volt, amíg a WC-n hánytam, mert addig is kevésbé éreztem a szúrást…Nők elmondásai alapján, százszor inkább a szülés, mint egy vesegörcs.

  Két nap múlva újabb futás (el lehet képzelni, milyen lehet olyan tudattal futni, hogy tudod, utána a hajadat fogod tépni), de ezúttal csak fél óra fájást kellett kibírnom, de az is eléggé lájtosan jelentkezett.

 Innentől viszont megszűntek a panaszok három hétre, csak a para maradt: mi lesz, ha olyan helyen jön elő, ahol „nincs fal, amit kaparhatnék”, mondjuk utazás közben vagy idegen helyen.

 Újabb ultrahangra lettem jogosult (céges vizsgálat), ahol is közölték, hogy „Oh, egy ekkora követ maga úgy kipisilt, hogy meg se rezzent” – mivel nem látott a doki követ, ez a válasz tűnt a legkényelmesebbnek neki (egy kis cisztát azért talált a vesében, hogy mondjon valamit). Másnap aztán újra zavaros vizelet, ennyit az UH megbízhatóságáról.

 Jól van, mondom, elmegyek egy természetgyógyászhoz is, még ha nem is hiszek benne. Ez utóbbi nem is változott, mindenesetre kezet foghat az üzemorvossal, mert ő is megesküdött rá, hogy kövem az speciel nincsen (igaz szerinte cisztám se, helyette viszont nehézfémmérgezéssel vígasztalódhatok).

 Eltelt azóta néhány újabb tünetmentes nap (bár akadt olyan időszak, amikor éreztem, hogy már a hólyagban lehet), aztán ma, hogy is fejezzem ki magam, konkrétan kitapintottam a bestiát, de nevezzük inkább gyémántnak, úgy elegánsabb.

 Más sem kellett nekem, azon nyomban utána küldtem egy liter teát, majd alig értem ki a klotyóra, ahol végre egy hónapnyi várakozás gyümölcse öltött testet egy ilyen kemény, érdes, amorf alakzat képében:

 image.jpg

 

 Lemértem, 3,5mm a leghosszabb része, de kerekítéssel elfogadom 4mm-esnek, hisz végül is az összes vizsgálati eredmény közül mindössze „ez nyert hangszórót” :)

 Hamarosan feladom elemzésre, ám meglepne, ha nem amiatt alakult volna ki, mert elégtelen mennyiséget ittam. Megfizettem a tanulópénzt, vettem az adást kedves Mindenható :)

Szólj hozzá!

Miből tudod, hogy a futás már rég rátelepedett a mindennapjaidra :)

2015.11.06. 21:57 korpaZASZ

A lakásodtól indulva minden irányban tudod, hogy hol van pontosan az 1., 2.,3. km pont.

Képes vagy büdös futócuccot is magadra kapni, ha nem száradt meg még a váltás. Az egyetlen kompromisszum, amit hajlandó vagy megtenni, hogy ilyenkor egyik irányba sem használod a liftet és nem állsz le beszélgetni senkivel.

Ezt még csak félig kiszáradt, bűzlő futócipővel is bármikor kész vagy megtenni.

Méterre pontosan tudod, hogy ha tetszőleges számú utcával odébb kanyarodsz fel, mennyivel lesz hosszabb a táv.

A GPS-es órádat vásárlás során is magadon hagyod, sőt képes vagy feltölteni a netre is a track-et, hogy lásd, mennyire hullámzott a tempód és mennyit regenerálódtál a piros lámpáknál.

Ha nem lesz időd munka után, habozás nélkül beállítod az ébresztőt hajnali fél ötre és felhívod a futótársadat is, hogy tegyen ő is ugyanígy és azonnal feküdjön le.

Ha találsz fél óra üres időt a napodban, előre leszervezed, milyen oda-vissza útvonal fér bele zuhanyozással együtt.

…és mindezt az ebédidőd kárára is lelkiismeret-furdalás nélkül megteszed.


Minden kirakatnál megállsz, ahol futócipők vannak és ha jó vételt sejtesz, akkor is bemész, ha éppen semmi szükséged sincs újra adott pillanatban…

…és a párod értetlenkedése ellenére is megveszed azt, mondván „jó lesz az majd később”

A futások után lefényképezed az edzés adatait az órádon, majd külön mappába feltöltöd.

A hétfőket a hétvégi versenyeredmények böngészésével kezded a munkahelyeden és gratulálsz is azonnal facebookon az ismerőseidnek.

A főnököd már nem csodálkozik, ha ásványvíz és tea helyett kék-zöld izotóniás italokkal hidratálsz napközben.

A magukkal elégedetlen munkatársaid minden nap elcsodálkoznak a sportos vonalaidon, majd higgadtan közlik, hogy „neked könnyű, mert te szeretsz futni”

Az igazán irigyek pedig még azt is lelkesen a tudtodra adják, hogy ha így folytatod, előbb-utóbb úgy jársz majd te is, mint az aktuális hétvégi maratonon összesett szerencsétlen, hisz minden futó túlhajszolja magát.

Munkahelyi kiküldetésnél előre kinyomtatod a szállásod környékét és futóútvonalakat szerkesztel 5-10-15km-es körökben kifejezve.

Amennyiben megteheted, úgy indulsz el autóval, hogy még az első nap sötétedés előtt beleférjen már egy edzés.

Ha péntekre, vagy hétfőre esik a kiküldetés valamely napja, akkor kinézel a környéken egy hétvégi versenyt, amit egy nappal korábbi indulással/későbbi érkezéssel be tudsz iktatni.
…és vagy már annyira kreatív, hogy a plusz szállásköltséget is elszámoltatod a munkáltatóddal.

…és végül, de nem utolsósorban a fentiek egy részénél magadra is ismertél :)

 

Most hirtelen ennyi jutott eszembe.

1 komment

Terepfutás 2015/10/31

2015.10.31. 14:46 korpaZASZ

A mai futás egy, a főútról régóta kinézett bekötőútnál kezdődött és tartott több mint két órán át, előbb mélyen az erdőben, majd kiérve végül a főútnak egy másik pontján, vissza a kiindulópontra. Mindig érdekelt, hogy Nagykapornak után jobbra (ki van írva egy táblára, hogy „Remete”) miféle lehetőségek várnak egy futóra, de jóval többet kaptam a várakozásnál.

ut.jpg

Először is 3,6km-en keresztül aszfaltos erdei út végig fák között enyhe emelkedéssel 2km-en át, melynek közepén egy kiépített liget (Remetekert), ami valami csodaszép az ősz díszletei között. Barlangot is jelez egy tábla, de annyira mélyen azért nem érdekelt a történet. Ezek után jött a terepes rész avarszőnyeggel, őzekkel, meredekebb részek nélkül, rengeteg keresztúttal mindenfelé. Keveregtem is néha, de ez tipikusan olyan hely, ahol még keveregni is élvezet.

napsugar.jpg

Ezek után meglepetésemre megjelent egy Opel Astra (az erdő közepén egy erdészeti úton), majd rá 2 percre már hátulról érkezett, majd meg is állt mellettem. Két kisebbségi nyitotta rám az ajtójukat, végül is akadt nálam gázspray, no meg nehezen tudtam elképzelni, hogy vészhelyzet esetén még fáradtan sem érek előbb a susnyásba, mint ők. De újabb meglepetésre irodalmi magyarsággal elmagyarázták, merre tartok éppen (konkrétan Szentpéterúrra, ami elég rosszul hangzott, mert az már lent van a térképről, sőt, effektíve Pacsa mellett, ami már egy totál másik főút). Ezek után elmesélték azt is, hogyan érek ki a 76-osra. Aztán még egyszer összefutottam velük, szinte már régi haverként nyugtázták, hogy éppen az iránymutatásuk szerint haladok. Amúgy fura volt, mit kavarogtak arrafelé, nem gombászóknak tűntek, sokkal inkább „bodzagyűjtésből” élhettek :). „Csak” a telóm volt nálam, meg a kocsikulcs, ha megtalálják az autót, nem jártak volna rosszul. De ami még ennél is rosszabb: a FB-omba is beletrollkodhattak volna a telefonon keresztül :)

 boost.jpg

Innen elevickéltem végül Tilajújhegyig, ittam a falu közkútjából, ettem egy kicsit, próbáltam a kutyákat elkerülni (akadtak érdekes pillanatok), de végül ép bőrrel eljutottam a főútra, ahol a végén még majdnem berúgtam a seggemet 5 perc/km alá, de még egyszer belevetettem magam az erdőbe, így már nem volt esély rá. 26km/5’02” lett

A képek remélem önmagukért beszélnek. Térképen: https://connect.garmin.com/modern/activity/943026485

vadasz.jpg

utfel.jpg

Szólj hozzá!

Ljubljana Marathon 2015/10/25

2015.10.26. 19:52 korpaZASZ

Két tényező miatt esett a választás a szlovén fővárosra: közel van, kellően késői időpontban tartják és sík a pálya. Ja, ez már három, mindegy, annál jobb. Az előző éjszakai őszi óraállítás miatt a 10:30-as rajt valójában éppen ebédidőre esett, viszont így egy órával több jutott a pihenésre. Rolanddal egy hegyi kisvárosban szálltunk meg előző nap, ahol is maratonos alapfilmmel és Mészöly Kálmán: „Imre, há mér nem váltotok baz’ meg” (érdemes megnézni) című videóösszeállításával hangoltunk a másnapra: előbbi motivációs célokból verte le a szlovén Esti Mesét a TV Macijukkal együtt, utóbbi pedig „ide nekem az kenyai oroszlánt is” hangulatot varázsolt a 2x2 méteres lakosztályunkba, mire elindultunk Ljubljanába, a Norvégokat ketten levertük volna oda-vissza a pótselejtezőn.

4-5 fokos hidegben kínlódtuk oda magunkat a rajt környékéhez, ahol már hömpölygött a 10km-ről éppen befutó több ezres tömeg és keveredtek össze a még csak melegítő, tízezres nagyságrendű fél- és maratonistákkal. A leggyorsabb, első rajtzónába történő belépési jogot lényegében csak örökölni lehetett, ha pedig valaki mégis bekerült, szaunás víziói lehettek a többiek melegétől, bár koránt sem szeretném túlzottan romantikusnak leírni a heringmódjára összezsúfolódott futók ezreit, mert közel sem volt az. Roli például 300 méterrel mögém tudott már csak besorolni nyugdíjas nénikék és reumás bácsikák közé.

Mellettem két magyar srác (Hungary feliratú trikóban) értekezett a tempóikról, egyiküket ki is néztem magamnak. Na, nem úgy, hanem a kettőnk terveinek akadt egy jól definiálható közös halmaza. Elindultunk és hamarosan le is szólítottam (de most tényleg nem úgy): elmeséltük egymásnak, melyik oviba jártunk, ki volt az első szerelmünk, mennyiszer hánytuk tele a várost buli után és végül, hogy milyen időt tervezünk. Kiokoskodtuk, hogy 4’00”-ás tempó jó lesz mindenkinek, magyarok vagyunk, tartsunk össze. A társa jól elhúzott, de felvilágosított, hogy vele ne is törődjek, ő más ligában játszik. Legjobb magyar ezek szerint ma sem leszek, na fasza.

ljubsmall.jpg

 

Másodpercre pontosan tartottuk a tervet, egyszer én, máskor ő haladt elől, de az idő előre haladtával egyre kisebb mértékben volt már jellemző a kapcsolatunkra, hogy gyakori, magvas diskurzusok mozdították előbbre kettőnk viszonyát. Konkrétan egy büdös szót sem szóltunk egymáshoz.

Aztán féltávnál elvonult egy mobil WC belsejébe, amely egy maratonon megszokott történés, de kissé arcul csapott, hogy szinte teljesen egyedül maradtam.

Új útitársak után kellett néznem, találtam britet, horvátot, olaszt, szlovént, lényegében az Eiffel toronynál sem lett volna multikulturálisabb a közeg. 25km után aztán egy új, de jól ismert versenyző keveredett közénk: a maraton kaszása kapart bele gereblyével a mezőnybe  és a túl erősen kezdők fenn is akadtak rajta (itt értem utol a másik magyar srácot). Harmincig még kikerültem a kerti szerszám fogait és mivel kerek két órával értem oda, pontosan terv szerint érkeztem.

ljub4.jpg

Ekkor furcsa dolog történt: addig folyamatosan ezt a pontot vártam, nyilván nem számítottam arra, hogy majd odajönnek a szervezők és azt mondják, ma nekem csak ennyit kellett futnom és Nobel-díjjal tüntetnek ki, vagy hogy díszes hintón, ünneplő tömegek között szállítanak a célig, de ott már belátható távolságra volt a vége, aminek már önmagában is lelki békét kellett volna kölcsönöznie és ugyanazzal a lendülettel behúzni 2:50 alá.

Ám valójában ez történt: nem mondanám, hogy rám dőlt a „maratoni fal”, hanem egyszerűen kilométerenként 10-12mp-cel lassabb tempó esett már csak jól. Nem éreztem azt az „ennek soha nem lesz már vége” feelinget sem, belenyugodtam, hogy ez így lesz már a célig, szóval szépen nyugodjak le a p.-ába :). Mindezek ellenére senki nem ment el mellettem, sőt, 21 futót előztem meg a célig…

Ennek ellenére nehéz lenne büszkén tekinteni az időmre (2:52:18), jól látszott, hogy harmincig voltam kalibrálva, utána a pohár alján már csak a zacc maradt, abból kellett gazdálkodnom, ami most ennyire volt elég.

Roli 5 percre (PB!), a magyar srácok pedig 15-20 percre érkeztek be mögöttem.

15 és 30km-nél frissítettem a szokásos lónyálra emlékeztető gélekkel, a frissítőállomások izotóniás kínálata viszont egy végletekig felhigított grapefruit-szörppel volt egyenértékű.

Eredmények (44./1699 férfi célbaérkező)

http://vw-ljubljanskimaraton.si/sl/result/20lm

Ja igen, és hogy kik nyerték a versenyt? Kálmán bá'-nak erre is van válasza :)

https://www.youtube.com/watch?v=6wAGSm7oDSQ&feature=youtu.be&t=67

2 komment

Keszthelyi Kilométerek félmaraton 2015-05-24

2015.05.25. 11:40 korpaZASZ

A tavalyi évértékelőmnek (by politikusok) – némi fogalmi képzavarral élve – azt a címet adtam, hogy szívesen beolvasztottam volna a kupáimat egy valamirevaló egyéni csúcsra (PB). Nos, ez a vágyam már tavasszal meghallgattatott. Sőt, már nem is egyszer. De erről majd később.

Rekordmennyiséget versenyzem idén. Bár ismerek olyasvalakit (G.I. monogrammal), aki minden hétvégén a hátára veszi az országot és csak versenyez, csak versenyez, csak versenyez – konkrétan edzés helyett is (ma is pontosan ezt tette) :) Bár ugyanezt az ’ámokfutást’ nehéz lenne rám fogni, idén már én is kilencedszer toporogtam valamilyen rajtvonal mögött, így nagy frászt nem lehetett leolvasni az arcomról ezúttal sem. Akkor meg már főleg nem nyomott az amúgy sem létező esélyesség terhe, amikor 1-1 női és férfi fekete futó is közénk keveredett. Viccesen meg is említettem egyesületi társamnak (Németh Lilla), hogy végig tapadjon a kenyai csajra, majd a célegyenesben látványosan hagyja csak ott mindenfajta lelkiismeretfurdalás nélkül :) Nos, végül próféta lettem ezzel a megállapításommal, csak kicsit másképp…

small.jpg

Futóverseny csendélet a Balatonparton (fotók: Fonódi Tamás)

Csak félmaratonon közel félezer férfi és 300 nő vágott neki a KKM-nek (10,55km-es köröket kellett futni kétszer), ideálisnak mondható 18 fokban, némi szél kíséretében. A sétálóutcán sikerült visszafogni magam és felvenni egy kezelhető utazótempót. Ebben nem sokkal később rengeteget segített (ahogy én is nekik), hogy a női fél- és a férfi maratoni élmezőnnyel ’utaztattuk’ egymást. Viszont elég korán lemaradtak a magyar nők (Szabó Tünde, Kálovics Anikó), míg a meglehetősen mélynövésű kenyai lány tapadt ránk. Néha annyira elveszett közöttünk, hogy alig lehetett észrevenni, máskor viszont elém került, ami nem is zavart – volna, ha a szeszélyes légmozgásnak kitett kacsázó köpetei nem körülöttem landoltak volna az aszfalton. Hogy továbbra is szárazon megússzam, inkább adtam neki továbbra is a szélárnyékot, egyben tovább leszakítva a többi futónőt.

Ekkor a szintén félmaratonista Fábrics Gabi haladt elől (néhány hete teljesen egyszerre értünk be Blumauban, mindketten PB-vel), a maratonisták (Németh Gábor, Beda Szabolcs) és ugye Miss Csula from Kenya :). Szóval ebben a díszes ötfős társaságban, könnyes szemekkel búcsúztattuk el az első kört, amit 3’39”/km-es tempóban fejeztünk be és egyáltalán nem esett rosszul.

img_5312.jpg

Az első kör vége

A Kastély utáni lejtős részen kicsit nekiengedtem (a lefelé a szar is gurul alaptétel most is tökéletesen beigazolódott), Fábrics Gabi pedig elmaradt. Aztán nem sokkal később a maratonisták 50m-re elléptek, így nem nehéz kiszámolni, hogy kivel maradtam kettesben.

Krákogott, zihált, váladékolt, leszakadt, feljött, forgolódott, nézegetett, de folyamatosan visszazárkózott. Egyébként épp vállmagasságban végződött vertikálisan (ld. a képen), így megesett, hogy véletlenül összeért a könyököm a fejével, de ez az égvilágon semmiben sem gátolta :) Kicsit lassultunk (3’44”- lett a második kör átlaga), de aztán megláttam a váltózó Garami Árpit, akit a parton utolértünk és már tényleg csak 2 km-t kellett magunk mögött hagynunk, a kis emelkedővel a végén. Itt aztán már teljesen elhalkult mögöttem a lihegés és – ahogy azt megjósoltam – a célegyenesben „lett otthagyva” a kenyai csaj :) (és lett 20mp végül közöttünk). Mindössze fél percre jött a kanizsai Rudolf Tomi, aki nagyon nagyot futott!

img_5429.JPG

...közel az a bal könyök :)

Az időm végül új egyéni csúcs lett (1:17:55), és érzésre is az egyik legstabilabb félmaratonomként értékelem – különösebb holtpont és meghalás nélkül. Ez most egy 6. helyet jelentett, de semmiféle kupa vagy dobogó nem hiányzott a mai napból. Úgy érzem, most már kell, hogy ne légüres térben fussak egy-egy versenyt, máskülönben legjobb esetben kb. 80-85%-ot tudok kipréselni magamból, ráadásul olyankor mindenféle hülye gondolat szokott kavarogni a fejemben, amitől messze nem élvezem úgy a futást, mint kellene.

EREDMÉNYEK

Az a rengeteg ismerős, akivel találkoztam és gratuláció, amit kaptam, tényleg felemelő érzés! Egy tanulságos történet: nézem az eredménylistát és a mellettem álló valaki mondja a haverjának: „Nézd, a Korpics 1:17-et futott” és rábök az időmre. Ránézek, sem én őt nem ismerem, se ő engem nem azonosít be. Szóval csak annyit tettem hozzá, hogy: „…én inkább 1:18-nak mondanám ezt” Szerintem azóta sem tudja, minek szólt bele ez az idegen a beszélgetésükbe :)

Ez is mutatja, hogy a NET mennyire személytelen, hisz máshonnan nem nagyon ismerhetett, ha egyszer fél méter távolságból kábé annyira voltam ismerős neki, mint egy bangladesi buszsofőr.

A továbbiak tekintetében egyre fontosabbnak ítélem a rövidebb távokon történő gyorsulást (5-21km), hogy a maratonon, hosszabb távon fenntartható aerob tartomány felső határa beálljon egy 3’52”/km körüli tempó melletti terhelésre. Meglátjuk. De ez már csak ősszel dől el, vagy még később.

 small2.jpg

 

1 komment

Címkék: pb félmaraton Keszthelyi Kilométerek

2014 – Avagy: bárcsak az összes kupát be lehetne olvasztani és egy PB-t önteni belőlük

2015.01.11. 19:49 korpaZASZ

Egy újabb (futó)év telt el, élvezetes és néha keserves edzésekkel, emellett számos kedves  és alkalomadtán kevésbé kedves versennyel.

Nagy általánosságban elmondható, hogy a versenyeim 70%-ban minden évben ugyanazok, mégsem mondanám, hogy unalmasak, vagy egysíkúak lennének számomra, sőt, az évente kétszer is megrendezett sárvári félmaratont például idén már nyolcadszorra futottam (igaz, időközben változott az útvonal) és függetlenül az eredménytől, ugyanolyan szívesen vettem részt rajta, mint korábban akármelyiken.

A 2014-es edzéskilométereim egyenletesen alakultak, kevés kilengéssel (matematika professzoroknak: szórással) 500km környékén futottam havi szinten, nyáron kevesebbet, célversenyek előtti időszakban többet, ahogy azt kell.

A szezont, immár harmadik éve, a Göcseji Galopp terepultrával indítottam. Tudom jól, hogy 53km-t csak a legnyamvadtabbak neveznek ultrának, de ebbe a kategóriába – már ultrafutás szempontjából – én pontosan beleillek. Mivel a GG-t Sólyom szervezi, a futótársadalom iránta táplált szoros érzelmi kötődéséből kifolyólag minden évben stabilan gyér a mezőny :) Az eddigi legkisebb különbséggel (9 perc) sikerült győznöm a nem hivatalos `dagonyázás` versenyszámban, ami ekkora távon nagyjából mellbedobást jelent.

ggalopp2014_55kmsmall.jpg

Pendl, Korpics, Németh G. (az egyik)

Ezután következett a fentebb már joggal imába foglalt Sárvár FM (tavaszi futam), egy második hellyel és idény eleji formához képest (ezt focisták szokták hangoztatni az idény végi formára való hivatkozás mellett, amivel így le is fedik a teljes szezont) korrekt időeredménnyel (1:19:37). Légüres térbe kényszerültem egészen a dombos szakasztól kezdődően és úgy is értem be a célba.

Egy hónapra rá következett az egyetlen olyan versenyem, ahol egyik pontból a másikba kellett eljutni, nem pedig körözgetni, vagy ugyanoda visszatérni: a Nagykanizsa-Zalakaros. Szeretem, hogy a város napján tartják, hogy átmegy az autópálya fölött, hogy repcemezőket szel át, szeretek a galamboki tó mellett elfutni és a hosszú célegyenesét is a bringaúton. Most valahogy itt is elsőként értem be (1:18:48/20,7km), erősebb futók hiányában (ez amúgy jellemezte az egész évet), a folyamatosan kísérő rendőrautó kipuffogójának tartalma viszont egy jobbfajta passzív dohányost faragott belőlem...

KanizsaKaros2014_1.jpg

a csodás karosi pálya

Mindössze 5 napra rá a munka ünnepét már a Bad Blumau-i félmaratonon és egy harmadik hellyel ünnepeltem (1:19:12/20,8km), ez azért fontos, mert így idén már meghívottként indulhatok.

Bad Radkersburg mindig szándékosan a legforróbb melegre apellál nyár elején, ezért is indítják kora délután a sokak számára átkozott félmaratonjukat. Idén viszont az időjárás keresztülhúzta alattomos számításaikat, és „csak” 27 fokot mutatott a hőmérő higanyszála árnyékban, így 1:22-vel és okos versenyzéssel, a tizedik helyről indulva, végül negyedik lettem. Ide nem is tudom, minek járok ki, talán mert fürdőbelépőt adnak a nevezéshez :)

Keszthelyen kivételesen maraton-váltót futottunk Fonódi Tamással a négyfős csapatok ellenében és felfutottunk a dobogó második helyére (2:52:07), itt a sok ismerős arc, a remek hangulat, no meg az a tény, hogy a tízezer forintos nyereményutalványt egy kocsmában kellett elinnunk, dobta fel a hangulatot.

kk2014_1.jpg

Korpics, Németh G. (a másik)

Minden évben akad egy-egy nyári „once in a lifetime” (az életben egyszer) verseny, ezt a címet idén a Pétfürdő-Öskű (félig terep)félmaraton nyerte el bazi melegben. A szervezés színvonaláról csak annyit, hogy már az első kanyarban félreirányították az élmezőnyt, így a végén együtt értékeltek 19, 21 és 22km-t futott versenyzőket is, szerencsétlenségemre én utóbbiak közé tartoztam, így egy gulyással és egy korsó sörrel a kezemben néztem végig az eredményhirdetést. A környéken nem kell attól tartaniuk, hogy újra összefutnak velem :)

Augusztus elején aztán váratlanul az esztendő egyetlen PB-jébe futottam bele, a szentgotthárdi Csatafutáson egy egész másodperccel javítottam meg (35:32) az ottani legjobbamat.

csatafutas20144.jpg

Korpics, Kálovics, Pulai, Pendl

Az kora esti stinatzi félmaraton lankás pályája engem már óvatosságra int (Józsa- és Fonódi Tomi tudna róla mesélni, hisz elcsaltam őket is), így az 1:21:40-es időmet (16. hely) nem nevezném tragédiának, akiket kellett, mind megelőztem.

stinatz2014.JPGTudom, hogy a futás nem szépségápoló-szer, de ennyire szarul akkor sem nézek ki:) 

 

Szeptember végén a kedves kis zalai terepverseny, Tekenye (Tőkétől a pohárig) következett a maga meghosszabbított dombos pályájával (19,9km), és bár a végén kis híján elkevertek az útbaigazítók, akadt annyi előnyöm, hogy elsőként beérjek (1:24:24) és megkapjam a legnagyobb (gravírozott) idei kupámat. Nem kell mondanom, ide sem jött el mindenki.

Innentől már a maratoni felkészülésé volt a főszerep, de valahogy a tempófutások felépítettségét nem éreztem optimálisnak, ennek megfelelően, bár ideális futóidőt fogtunk ki, a kisebbik bécsi maratonon a Práter festői díszletei között, stabilan, de kissé komótosabban futva, mint előző évben, 2:48:45-tel éppen felfutottam a dobogóra. 30km után végre remek verseny bontakozott ki hármunk között, amiből a végén én jöttem ki jobban, mert az egyik „kollega” túl hamar akart meglépni tőlünk. Ez most nem jött be neki. Ezzel 31. helyen végeztem az idei magyar ranglistán.

wien20143.jpg

Az őszi Práter alléján

Nem kis kihívást jelentett egy hétre rá már a saját versenyünkön indulni Bagodban: éppen hogy sikerült addigra legalább az izomlázat elűznöm, így lassú kezdés után éppen maradt annyi kraft bennem, hogy az ezüstöt elhozzam (1:21:45), ami gyors regenerációt jelzett.

Pozitív élményként maradt meg bennem az őszi sárvári futam, hisz most először sikerült azt megnyernem (1:19:53), az eddigi legnépesebb mezőny előtt (161 férfi induló), igaz, ismét csak teljes magányomban.

Az év zárása immár hosszú évek óta a szilveszteri zalaegerszegi MMM hegyimaraton, ami inkább csak dombos és nincs is meg 42,2km, de nekünk akkor is „A” hegyimaraton. Az eddigi három ezüst után ezúttal harmadik lettem, a felkészülésem sem igazán tetszett és maga a futásomra is csak féltávig lehetek büszke, onnantól már csak a 3 óra alatti időért küzdöttem, és az végül könnyedén meg is lett (2:59:45) :)

blogkupa.jpg

A tíz kupát szívesen beváltanám egyetlen valamirevaló PB-re, de a futás se nem kivánságverseny, se nem csere-bere tárgya, így marad az a hamis remény, hogy ahogy öregszem, úgy gyorsulok majd :)

 

2014 számokban:

Futás: 5874 km/357 edzés,

Bringázás: 2336 km/50 edzés

108 óra súlyzózás, erősítés

9 teniszezés

Összesen 663 óra (1h49m/nap)

3 komment

Címkék: maraton évértékelés pb

Wiener Herbstmarathon 2014-10-19

2014.10.20. 20:52 korpaZASZ

A tavaly itt elért egyéni legjobbam (PB) azt mondatta velem, hogy idén ősszel újra csak itt fussak maratont, még ha akadt is a múltkor néhány “megfizethetetlen” (ennek ellenére megfizettem rendesen) élményem a rend éber labanc őreivel…

A múlt heti, már-már kánikulai melegben megtartott pesti maratonról való távolmaradásomat sem sajnáltam konkrétan – érthető okokból, miközben Bécsben csak a versenyidőm utolsó negyedére kúszott fel a hőmérő higanyszála 20 fokig. Nyilván, aki 4-5 óra alatt küzdötte le a távot (voltak néhányan), annak már – szó szerint – a fele sem volt tréfa.

Az idei felkészülésemből mintha észrevétlenül kikerültek volna a következetes tempófutások, szívesen ráfognám ezt a hiányosságomat valamire, vagy ami még annál is jobb lenne, valakire, de őszintén szólva, csak magamat okolhatom: se komolyabb sérülésem, se betegségem nem akadt az utóbbi időben, egyszerűen valahogy’ elmaradtak (ráadásul kifogást mindig remek szórakozás volt találni :) ).

A verseny 6db 7035m-es körből állt a bécsi Práter platánfás, kilométeres egyenesekkel és fordítókkal tarkított színfalai között. Pont mint tavaly, idén is a negyedik körre gyúrtam magam, ha azt komolyabb erőfeszítés nélkül letudom, gondoltam, akkor a végén már be kell hogy toljam magam.

Együtt indultunk a 7km-esekkel és a félmaratonistákkal is, így megszűnt minden olyan félelmem, hogy óvatlanul az élen találjam magam.

Egészen biztonsági kezdést produkáltam, sőt, az első fordítónál, ahogy kiszámoltam, még a maratonisták közül is csak a kilencedik helyen szerénykedtem, ráadásul úgy, hogy néhányan igencsak elhúztak már előlem. Ennek ellenére nem váltottam tempót, mert félmaratonig könnyedén kívántam eljutni (1:24:07), hogy a “rettegett” negyedik kör (21-28km) ne vágjon földhöz. Ez annyira így is lett, hogy nagyon! Folyamatosan értem be a meggondolatlanul gyorsan kezdőket, az egyetlen kellemetlenség mindössze akkor ért, amikor az orrom elé engedtek ki a szervezők valami bécsi csuklósbuszt(!). Némi anyázás után vettem észre, hogy már csak 50m-re halad tőlem két újabb maratonista, akik szépen elfutkároztak egymás szélárnyékában - főleg egyik a másikéban.

Magamba erőltettem egy Power Bar-os, juharszirupra emlékeztető, lónyál-állagú gélt (hát, nem adnám az arcom a reklámjához) és már 30km előtt felfutottam rájuk (ezután a 3.-5. helyen haladtunk), onnan pedig próbáltam némileg kóstolgatni őket: kisebb tempóváltásnál is olyan hangokat eregettek (nem, nem pukiztak:) ), melyek arra engedtek következtetni, hogy hamarosan már nem kell foglalkoznom a jelenlétükkel.

Wien2014small.jpg

Hát k..rvára nem így lett! :) Elszórakoztattuk egymást így egészen 39km-ig (belegyorsít-hörög-békét köt), majd a VÉGIG (!) szélárnyékban közlekedő váratlanul gondolt egy merészet és ellépett jó 20-25mp-cel, én meg ahogy kell, leszakadtam (még szerencse, hogy rólam is a harmadik), ami már csak azért is letaglózott, mert teljesen rendben voltam, igaz, a combjaim már kezdtek igencsak haragudni rám.

Aztán minden mindegy alapon megittam az ikszedik piros izolötyöt az asztalokról (by Amway, fogalmam sincs, honnan szalasztották) és ezzel belém szállt (találóbb kifejezést nem találtam) egy eggyel magasabb sebességfokozat. Egyre közeledtem hozzá és negyvenésfélnél sebességkülönbséggel mentem el mellette, onnan már kijárt az a bronz, mert most az egyszer tényleg okosan versenyeztem. Valójában nem is lett volna fair, ha Mr. Szélárnyék (aki idén egyébként 2:40-et futott a nagy bécsi maratonon!) ilyen passzivitás mellett húzza be a dobogót.

Mondjuk úgy, hogy van, hogy az igazság győz, viszont azért nem árt tenni is érte.

Ilyen felszabadult örömmel maratont még nem futottam soha: az első fele már-már túlzottan takaréklángon ment, a negyedik kör a felzárkózásról szólt, ami extra motívációt adott, az utolsó kettő pedig végre igazi versenyt hozott, amiből ráadásul még jól is jöttem ki. (2:48:45 lett az időm) Így tényleg csak kicsit bánom, hogy nem lett PB, ezúttal a versenyzés élménye többet jelentett.

Ennél egyenletesebben egyébként nehéz lett volna futnom a versenyt, a köröket 4’00”-3’59”-3’59”-4’00”-4’01”-4’00” tempókban futottam, vagy éppen futtatták velem, ez már csak nézőpont kérdése. (160-as pulzus mellett)

Eredmények

Egészen érdekes, hogy a férfimezőny több, mint 10%-a, 13-an (ez valami hihetetlenül magas szám) futott a bűvös 3 órán belül. Pedig ahhoz már 4'16"-os átlagtempót kell produkálni.

 

 

2 komment

Címkék: maraton Wiener Herbstmarathon