HTML

GO RUNNING

40 éves vagyok (ezt évente át kell írnom :) ) és elsősorban félmaratonokat és maratont futok és leginkább versenybeszámolókat találhattok itt az oldalamon. 2008-ban kezdtem el a hosszútávfutást, előtte inkább bringáztam.

Friss topikok

Szaggasd az Aszfaltot Félmaraton 2017-10-08

2017.10.10. 10:43 korpaZASZ

Álmodoztam róla…gondoltam rá…, sőt a héten futottunk is ilyen körülmények között…mondtam is az Umbertónak, hogy „bezzeg versenyen ez soha nem jön össze”. De ezúttal majdhogynem esőben, 10 fokban és szélcsendben lehetett versenyezni Bagodban – mint a mesében. Mármint egy futó agyának meséiben, mert másra nemigen alkalmas az ilyen mocskos idő. A ZASZ viszont még ezt is elintézte :)

Az edzéseim bíztató jellege miatt magas elvárásokkal érkeztem a helyszínre és azzal, hogy lesz versenytársam, Fábrics Gabi, akit a múlt heti Írott kő futáson invitáltam meg. De ez most nem jött össze, más dolga volt. Nekem viszont a futó számára egyik legnagyobb stresszfaktort jelentő „célverseny” jutott, itt már nem lehetett azt mondani, hogy „csak edzésből futom” és hasonló bullshit-ek.

Szóval maradt a saját tempó, amibe nem szabad belealudni …és a remény – hogy ezúttal nem hal meg utoljára. A rajt után valaki kilőtt mellőlem, kezdtem is azt vizionálni, hogy ismeretlen vetélytársra bukkantam, de a lendülete már az első kereszteződésnél alábbhagyott, így a vízióm is hirtelen halált halt.

Következhetett tehát a maradék 20 900 méter – egyedül. Illetve mégsem, hisz az 5 és a 10km-es frissítőnél is vártak ismerősök, illetve a lányom, így ezek a pontok mindig plusz értelmet adtak a futásomnak. No meg, hogy egy iskoláscsoport Villányi Roséval akart frissíteni oda-vissza Zalacsébnél. Végül is frissítettek is - magukat, ráadásul elég jelentősen :)

3’50”-es km-eket terveztem féltávig, de húsz mp-et nyertem ehhez képest is, aztán jöhetett a visszafelé, ami lejt kicsit és talán egy kis szellő is némileg segített. Éppen mint tavaly, sokkal gyorsabban tudtam haladni ekkortól (3’40” körül) és nem is akart ez változni. Azt számolgattam, hogy így futva mikortól lesz elég a kerek 4 perces tempó, (ami onnan nézve szinte kocogásnak tűnt), hogy a titkos cél, 1:20 alatt beérjek. Amikor viszont láttam, hogy a végére sem lassulok, már az 1:18:xx-hoz szükséges sebességet számolgattam és hamar ki is jött, hogy ha nem állok vissza (bár szerettem volna azt remélni, hogy az utolsó 3 km-t lelazázom majd), akkor az is meglesz. …és ez pontosan így is történt. Így utólag nem is emlékszem komoly holtpontra, ha el is kezdett kopogtatni a kisördög, hogy „Hékás, így előbb utóbb kifingasz”, ránéztem az órámra és vigyorogtam egyet. Vagy legalább is nem vettem komolyan. Gyorsan teltek a kilométerek és a célkapu is megjelent egyszer csak, onnantól pedig már csak a másodpercmutató végső állása volt kérdéses.

img_0930.JPG

Végül 1:18:49-cel értem be, ami bár nem egyéni rekord, mégis az, hogy egyedül futottam egy ilyen időt 40 felett (oh!), bizakodásra ad okot. Még inkább az, hogy az ide vezető edzéseket szinte mindig örömmel végeztem és a 3 hónapos „azótasetudjukmivoltaz” sérülésemből talán erősebben tértem vissza, mint annak előtte. Pulzust (átlag: 161) nézve ennél elméletileg lehetne magasabb terheléssel is futni, de ahhoz már vetélytárs kellett volna… kilométerjelekkel és GPS-es órával nem lehet érdemben versenyezni.

Számomra – és filozofikus értelemben véve – az elért forma, állapot, érzet, vagy nevezzük akárminek is, egy magasabb szint, mint a világot meghatározó anyagi javak, sőt bármi, ami azokkal leírható. Hisz ez olyasmi, ami pénzzel nem kiváltható, sőt még az oly „népszerű” korrupción keresztül sem hozzáférhető. Manapság egyre kevesebb ilyent találunk magunk körül. Ezek pedig olyan ritka értékek, amikbe kell és érdemes is kapaszkodni, elérésükbe munkát fektetni, értük néha legszűkebb komfortzónánkat is elhagyni. Lehet az nekem egy időeredmény, másnak a jóga, harmadiknak a családi béke, negyediknek az erdőt járni. Sajnos sokan ezek mellett elmennek, vagy egyszerűen inkább csak hagyják, hogy történjenek velük a dolgok. Talán nem erről szól ez az egész..

Végül Eliud Kipchoge szavaival zárnám az írást, nagyon is ide illik:

“In life, the idea is to be happy. So, I believe in calm, simple, low-profile life. You live simple, you train hard and live an honest life. Then you are free."

“Az élet a boldogságról szól. A nyugodt, egyszerű és nem hivalkodó életben hiszek. Élj puritán módon, eddz keményen és légy becsületes. …és akkor szabad leszel”

Teljes film:

https://www.youtube.com/watch?v=V2ZLG-Fij_4

Szólj hozzá!

Címkék: félmaraton szaggasd az aszfaltot

F.sz kivan :)

2017.10.07. 11:11 korpaZASZ

http://www.origo.hu/sport/laza/20171004-maratonfutas-kilatszott-a-futo-penisze.html

A fenti történet ihlette a következő versikét:

Jozef Urban nem packázott,
Verseny közben ázott-fázott,
Futni jött ő, pont egy pébét,
Megpöckölte hancúrlécét;

Tapsol neki felnőtt-gyerek,
Pöcse lassan beleremeg,
Egész Kassa attól hangos,
Hogy' fut maratont egy fallosz?

Kilóg most már töke-fasza,
Szellő csapja, nincs itt para,
Kap egy saját kamerát,
Hős lehet egy percen át!

Legjobbjára percet ráver,
Kifulladt már szegény bráner,
Szlovákia büszke népe
Mégis örül: végre vége!

untitled.jpg

 

Ha lesz még megénekelni való futós story, lehet, hogy hasonlóra lehet még számítani, mert a hülyeség, az megy :)

Szólj hozzá!

Egy versenyhétvége emlékére - avagy egyszer a safety car is eltéved

2017.10.02. 10:11 korpaZASZ

Ősidők óta nem duatlonoztam, most viszont a Zalatriatlonnak sikerült egy olyan gyerektávot szerkeszteniük, hogy a másnapi hegyi verseny dacára rajthoz álltam a megyei nyílt bajnokságon. A fél mezőnyt ismertem, a másik fele viszont 15-17 éves középiskolásokból állt, akik diákolimpiai döntő keretében együtt versenyeztek velünk, így közel 30-an toporogtunk a rajtnál. (klikkre nyílnak a nagyobb képek)

dsc_5998.JPG

2,5km futás, 11km bringa és 1,4km futás volt a penzum, ezt nekem találták ki – gondoltam. Meg a fiataloknak, akik még nagyon gyorsak, csak van, hogy nem bírják sokáig. Az Aquacitynél a futás 500méteres, a bringa 2,5km-es körpályán zajlott, összesen 8 fordítóval.

dsc_6006.JPG

A rajt után azonnal el is szakadtak a diákolimpikonok, így utólag nem tudom, hova siettek, mert a harmadik körre már kénytelenek voltak beállni a safety car mögé, majd többen még a láthatóan jelentős szélárnyék ellenére onnan is leszakadtak :)  (3’28”/km)

dsc_6019.JPG

Safety car

Jött a bringa, ami a lyukas számom (ezt tudták a többiek is), de valahogy úgy alakult az adok-kapok (nyilván ehhez kellett a jó futás), hogy végül bevonszoltam magam a depóba a három fős élbollyal, kihasználva a szélárnyékot is. (32,7km/h). Miközben a többiek nagy része fogcsikorgatva küzdött az elemekkel jórészt egyedül…

bringasmall.jpg

A "hegytetőn"

Innen már csak az foglalkoztatott, hogy vajon mennyire macskásodtak el a lábaim a második futásra. Meglepő módon végül majdnem sikerült ugyanazt a tempót futnom (3’32”), mint az elején és csak egy fiatal triatlonos keszthelyi srác előzött meg 4-5mp-cel, miközben folyamatosan közeledtem hozzá. Így sikerült a nyílt futamot megnyernem – köszönhetően a csillagok szerencsés állásának, vagy nevezzük akárminek is. Érdekes módon, komoly fáradtságot nem éreztem egyszer sem.

dobogosmall.jpg

Dobogósok (Kovács Gábor, Asics-reklám, Nagy-Gellén Csenge, Jakabfy Zoltán)

Másnap az Írott-kő futóversenyre voltam hivatalos Kőszegre (18km-en 500m szintemelkedés), ahova „kirándulni” érkeztem leginkább, szerettem volna kicsit gyönyörködni a táj szépségeiben.

Ennek megfelelően olyannyira lazán kezdtem az aszfaltos részen, hogy az első 10 is már csak egy szép álomnak tűnt egy idő után. Sőt, Sólymot egyáltalán nem is láttam, úgy ment, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. Aggódni nem aggódtam, mert nem nyerni jöttem, főleg, hogy dombosat közel 9-10 hónapja nem futottam még edzésen sem.

Rendkívül szép helyeken futottam és mivel nem szaladt egekbe a pulzusom, körbe is tudtam nézni. Ezután viszont következett az Írott-kőre felvezető terepes „siratófal”, ahol akármilyen lassan haladtam, kis híján otthagytam a tökömet is. Érzékeltetésképpen: 6 perc alatt tettem meg 600métert amivel a Strava-s örökranglista 9. helyére kapaszkodtam fel :)

terkep.jpg

Viszont a hegytetőn megláttam Sólymot (3. helyen) olyan 1 perccel előttem, de már lefelé tempózva. Megkerültem a kilátót, majd egy akkora köves lefelé következett, hogy öröm volt nézni.

Szinte azonnal felértem dobogóközelbe (itt már nem lehetett turistatempóról beszélni) és 15km környékén Sólymot is befogtam. Kicsit dumáltunk, majd megindultam, mint aki tudja mit csinál. Pedig dehogy. Egy orbitális lejtő alján összefutottam az akkorra már nagyokat anyázó Fábrics Gabival, akivel így 6 év után ÚJRA csak rossz felé mentünk ÚJRA csak a 2.-3. helyről… Érdemes elolvasni az akkori történéseket is az ősZASZos időkből, ki mindenki vett részt akkor tőlünk.

 

22096029_1728595393852548_6650123654780519682_o_1.jpg

Hörmann-forrás

Sólyom ezek után még esett egyet, ahogy azt legalább egyszer illik is ilyen terepen, de még így is bőven beért előttünk, mivel vissza kellett másznunk egy komoly emelkedőn.

Hát így esett meg, hogy lemaradtunk az abszolút dobogóról, de egyáltalán nem bántam semmit, mert visszaigazolódott így is a formám, és végre egyszer úgy igazán körbe tudtam nézni futóverseny közben. 

Most látom, milyen gáz már, hogy mindkét nap ugyanabban a trikóban futottam, ráadásul egész éjjel az autó csomagtartójában értek össze az izzadtságmolekulák :)

3 komment

Kerekasztalbeszélgetés a sportról 2016-09-22

2016.09.22. 21:38 korpaZASZ

Néhány hete teljesen véletlenül összefutottam a Zeg.-i egyetem (BGE) dékánjával, egyben volt tanárommal, aki meghívott egy sporttal kapcsolatos („Boldog sportolók kerekasztala”) eseményre, amit eredetileg az infocentrum kistermében tartottak volna. Tudtam jól, hogy oda max. 40 fő fér be, ami beégés esetén sem tűnt annyira tragikusan magas létszámnak.

Az érkezésemkor viszont hatalmas „E” épület – nagyelőadó” feliratú táblák igazították el az embert a szeánsz helyszínéhez, gondoltam, összejöttek ezek szerint talán félszázan is. Nos, bent már 230 nézőről tájékoztatott a dékán asszony, „fenk ju veri máccs” – mondtam magamban, de onnan már nem jutott semmilyen életszerű indokkal védhető kiút az eszembe.

Egyik blogomat olvasták egyszer majdnem 800-an (csak mert a KKM oldala is megosztotta), na de azok elé nem kellett kiülnöm…No, meg a 800-ból legalább 100-szor amúgy is én kattintottam rá :)

 kerekasztal2.jpg

Egyébként a rendezvényre csak 55 feletti szeniorok voltak hivatalosak, emellett egyesületi társam, Umberto az újságtól fotózott, hisz amúgy is mindenhol ott van, ha éppen nem fut, sőt, ő még akkor is fényképezik (köszi a képeket).

A vendégek még Mányoki Attila (Lecsó) ultratávú úszó, Tátrai Miklós (sportlövő olimpikon) és Alasztics Gyula, aki egy hatvanas éveiben járó győri futó, voltak. Állítólag 30 éves kor felett már csak hanyatlik a fizikum, Szittár Rudi 40 éves korára temette el az eredményes férfi futót, mint olyat, de most már megvan az 50 éves határra esküsző ismertség is Gyula bácsi személyében. Úgy látszik, a tízzel osztható éveinkben joggal várhatjuk a sportolók kaszását, aki előbb kitépi a csillapítást a futócipőből, majd módszeresen szétmarcangolja az izületeinket. Vagy valami hasonló nagyon csúnya dolgot tesz, ehhez most már kétség nem férhet, csak ki kell várni :)

Lényeg, hogy körbe rakták a székeinket és már indult is a dolog. A műsorvezető (Takács Dávid triatlonos) előbb mindenki becenevét kérdezte az úszóval kezdve, így frappánsan elsüthette a "Na akkor csapjunk bele a Lecsóba" kezdetű hálás felvezető szöveget, jókora derültséget keltve. Aztán jöttem én, így egy pillanatra meg is rémültem, hogy az "Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók"-ra nem lesz semmi értelmes válaszom. Ez szerencsére elmaradt, így innentől felszabadult tudtam maradni végig.

A nézők éltes kora miatt a diákokkal ellentétben csak elvétve Skype-oltak, hangoskodtak, vagy rosszalkodtak a pad alatt, így folyamatosan le kellett mindegyikük figyelmét kötnünk.

kerekasztal3.jpg

 

Beszélgettünk a sport örömeiről, kudarcokról, alázatról, flow élményről, Olimpiáról, cápákról, sőt, volt, hogy a szemünk is könnybe lábadt a meghatódottságtól. Minden remekül alakult és be tudtam én is kapcsolódni full amatőrként a diskurzusba, és – bár előzetesen nem gondoltam volna – néha még meg is nevettettem  a nézőket, pedig aztán nem vagyok a szavak embere. Mondjuk a végén nem én kaptam a legnagyobb ovációt, de ahhoz jó pár tengerszorost át kellene úsznom, ráadásul jelen tudásom alapján mellben :)

kerekasztal1.jpg

 

Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy azt is megemlítettem, hogy a beszélgetés után azonnal át is öltözök és már indulok is futni a parkolóból. Viszont olyan éhes voltam már a végére, hogy kénytelen voltam azt megenni, amit csak értem az autóban (egy fél kolbász és Snickers volt a felhozatal) és ugyanazzal a lendülettel el is hajtottam.

Szóval sikerült azoknak az embereknek, akik kifelé menet már szinte egyenként köszöntek nekem, a rólam kialakult képet olyannyira lerombolni, hogy – ha volt is ilyen tervük – innentől eszük ágában sem lesz elkezdeni mozogni.

Egyszóval: a műtét sikerült, de a beteg sajnos meghalt (végszónak talán egy kicsit erős, mindenesetre passzol :) )

 

Utószó: lehet, hogy ezt az úszás dolgot valóban át kéne gondolnom, mert az újság már most triatlonistaként emleget.

http://zaol.hu/hirek/eloszor-a-boldogsagot-kerestek-a-szeniorok-1790599

 

 

Szólj hozzá!

2015 – Avagy: hogyan váltsunk be 4 ‘felesleges' kupát 2 egyéni rekordra (PB)

2016.01.02. 16:09 korpaZASZ

Tavaly így fejeztem be az évértékelőmet: “A tíz kupát szívesen beváltanám egyetlen valamirevaló PB-re, de a futás se nem kivánságverseny, se nem csere-bere tárgya, így marad az a hamis remény, hogy ahogy öregszem, úgy gyorsulok majd :)”

Nos, ez a kívánságom már tavaszra elkerülte az összes létező süket fület, mondhatni triplán is: egyrészt félmaratonon úgy Bad Blumauban, mint Keszthelyen PB-t futottam (1:18:00, 1:17:55), aztán szinte a semmiből Fürstenfeldben 10km-en is (35:14) sikerült ugyanez Júniusban.

Ugyan máshol általában vagy győztem, vagy dobogóra álltam (Göcsej Galopp, Vadkert Major, Maratonfüred, Kanizsa-Karos, Sárvár, Káli medence), az eredményekkel egyáltalán nem voltam kibékülve. Főleg a maratonom (Maratonfüred) vágta a fejemhez, mennyire satnya állapotban vagyok, nem is az időeredmény okozott álmatlan éjszakákat (2:52), hanem az, hogy már Tihany előtt lényegében vánszorgásra váltottam és a frissítést is kellően elbénáztam: addig tököltem a 15km-es etetőnél, hogy bevigyem-e a gélt, vagy ne, hogy 22-nél meg már kis híján eléheztem. Azt, hogy este a Híradóban nem mondták be a maratoni eredményeket, annyira már nem is izgatott. (helyette Lubics Szilvi interjút sugároztak, ez azóta is anekdota lett a futótársaim között :) ).

image_3.jpg

Az idei szerényebb termés

A nyári uborkaszezon eléggé felejtős felkészülést szült, ez aztán jól meg is látszódott: Roland meghívására Stainzban félmaratonon még tűrhetően szerepeltem (azért biztos ami biztos alapon két cipőfűzéssel sikerült örömet szereznem magamnak), aztán a pesti versenyek és a Ljubljana Marathon is tucateredményeket hoztak, sőt, egy osztrák dombos félmaraton (Loipersdorf) kegyetlenül megmutatta, milyen a nem létező hegyi formám (F betűvel kezdődik, S a vége, kb. egy nagy nulla van a közepén és a ‘híg’ jelzőt nyugodtan elé lehet tenni :) ).

small3.jpg

Keszthelyi pillanatkép

Ez eddig 18 versenyt számlált, megközelítőleg sem szoktam ennyire halmozni az élvezeteket, talán ezúttal sem kellett volna…

Szóval ilyen ‘remek’ előjelekkel (no és egy vesekő könnyednek egyáltalán nem nevezhető kipisilésével) kezdtem meg a felkészülést a szilveszteri versenyünkre, el is döntöttem, hogy ezúttal csak középtávon indulok (24km), de azt akkor úgy kell futnom, hogy ne maradjon hiányérzetem utána. Azok az igazán komoly hosszabb lendületes dombos menetek elmaradtak (konkrétan utálom őket), de tempófutással leöblített rövidebb ismétlésekkel azért boldogítottam magam.

futas1.jpg

Maratonfüred, itt még valaminek örültem

Néha egy-egy 30km feletti edzést is vezényeltem, de szinte mindegyik véletlen volt: elindultam és a végén annyira elkísértem mindig valakit, hogy mire hazaértem, már hármassal kezdődtek a kilométerek. Aztán az utolsó (ráadásul teszt-) futások egyike szokásos módon olyan szarul sikerült, hogy már nem is tudtam kiakadni rajta, mert ezt minden évben eljátszom, valami lelki bizbaz lehet az oka – gondolom.

Végül aztán a verseny maga jól sült el: stabil erőbeosztással, a dombokon is elfogadható tempót futva, nem meghalva értem célba.

Idén – és ezt már korábban elhatároztam – szeretnék a rövidebb távokra koncentrálni, kicsit hanyagolva a maratont. Nem tudom, hogy’ fog menni, vagy fog-e egyáltalán menni, de mindenesetre ez a jól megfogalmazott cél. Maratont lehet ötven évesen is futkorászni, de a végsebességen javítani már aligha. Valószínűleg nem lesz meg a 100km-es heti átlagom így, de a futások intenzívebbé fognak válni.

Tudom, az én koromban ilyen esetben inkább ultrára szokás váltani (“milyen jó, hogy ott nem kell gyorsan futni, ‘csak’ sokáig kell egy lassabb tempót tartani”), de valahogy az nem az én világom, vagy ha mégis, akkor nem tudok róla és egyelőre nem is fogom megtudni.

 

A végére a szokásos összegzés:

Futás: 5310 km/336 edzés,

Bringázás: 1917 km/40 edzés (munkábajárások nélkül)

124 óra súlyzózás, erősítés

2 teniszezés

Összesen 604 óra (1h39m/nap)

 

 

 

Szólj hozzá!

Mountain Man 24km 2015-12-31

2015.12.31. 19:01 korpaZASZ

Az utóbbi négy év MMM maratonjai után (2.-2.-2.-3. helyezések) szerettem volna idén egy rövidebb intenzív versenyt futni, na nem mintha itt ingyen adták volna a győzelmet, de nem éreztem igazán késznek magamat a hosszútávra.

Amatőr sportról lévén szó, az óra:perc kapcsán voltak inkább elvárásaim, ami 1:40 alatti időben öltött testet. A „legenda” Sipos Csabi is jött, így nem tudhattam, ez mire lesz elég, ám ha szokásához híven (vagy inkább hírnevéhez méltóan) nagyon elrohanja az elejét, ez akár első helyet is érhet a végén.

Egészen terebélyes mezőny hömpölygött a tornateremben (dec. 31-én közel félezer futó -6 fokban nem elhanyagolható tömeg), mégis majdnem pontban kilenckor elindulhattunk.

Ahogy arra számítani lehetett, Csabival és két gyors maratonistával (Rudolf Tomi és Balhási Ákos) kezdtem meg a TV torony emelkedőjét, nem kis meglepetésemre Csabi igencsak megfontoltan kezdett az első kilométeren, gondoltam, ennek már a fele sem tréfa. Ekkor sok esélyt nem adtam magamnak.

hhh.jpg

Ákossal a TV toronyra fel (fotó: Katona Tibor)

Aztán helyre állt a világ rendje: ahogy az kell, megindult és se a Jánkahegyen, se utána nyomát sem láttam, illetve ez így nem teljesen fedi a valóságot, mert a Zrínyi úton megpillantottam jó 400m-rel (másfél perc) magam előtt. Innen viszont se kép, se hang… Teljesen elfogadható 3’52” körüli tempót futottam a síkon, mégis szem elől tévesztettem, szinte reménytelen helyzetbe sodorva magam. Őszintén szólva úgy számoltam a megindulása után, hogy még Botfán megfogom.

Egy dolgot viszont tudtam: ha valami csoda folytán utolérem, onnan már behúzom a dolgot. A Botfai hegy igencsak lehúzta a rolót (nem mintha minden évben nem húzná le), kifejezettem vánszorgósnak éreztem újra csak a felfeléket, de a sík formám ma nyerőnek bizonyult.

Amire nem számítottam, hogy leérve Bozsokba már csak 200m-re haladtam mögötte, azt viszont onnan is láttam, hogy az a tipikus nagy halál messze nem jellemző a mozgására és már csak 4km-em van, hogy ledolgozzak kb. 50 másodpercet.

A felkészülés során többször edzettem speciálisan olyat, hogy dombos ismétlések után még tempót futottam jó néhány kilométeren keresztül, és ez végül kifizetődött: volt még erőm 3’53”-as tempót menni a sok szint után is és – bár rendkívül lassan (mondom, egyáltalán nem volt rottyon, sőt!), de – közeledtem hozzá. Éreztem, ha 25km lenne a táv, nem lenne gond, de így igencsak kérdésesnek véltem a dolgot.

Végül 700m-rel a cél előtt (konkrétan a kórháznál) sikerült elmennem mellette, ám ha fele ennyire futja csak el az elejét, már akkor sem lett volna túl sok esélyem.

Így viszont az időeredményemre sem panaszkodhatok (1:38), ezt részben neki is köszönhetem, ha nincs versenyhelyzet, az 1:40 is necces lett volna.

EREDMÉNYEK

Bár az edzések során nem értem el azt az ihletett formát (hozzáteszem gyorsan, hogy már több éve nem érem el), hogy egyenesen „kívánjam” a dombokat, mégis, évzárásként meg vagyok elégedve a teljesítményemmel, az átlagnál (mármint futókhoz képest) nagyobb testsúlyommal (73kg) ezt tudom a dombokon, ami nem rossz, de azért tisztában vagyok vele, hogy van egy határ.

Részleteiben a futásom:

4’05”/161 rajttól az Alsóerdőig

4’02”/166 Jánkahegy (eléggé magas pulzussal)

3’54”/164 sík átmenet a főútig

4’12”/162 Karácsony-hegy (Botfa-Bozsok)

3’54”/167 sík négy kilométer

Összességében: 24,28km/1:38:14/4’03”/163

 

image_2.jpg 

 

Évértékelő blog később.

Szólj hozzá!

Bestia

2015.12.17. 21:10 korpaZASZ

 Az egész úgy kezdődött, hogy November 16.-án egy futóiskolás edzés utáni hajnalon 2 órán keresztül jobb hátul hullámokban jelentkező, szúró fájdalom gyötört. Igencsak pánikba estem, mert – szülési tapasztalat hiányában – hasonló fájást előtte nem éreztem.

 Arra gondoltam, így nem hogy futni, de dolgozni menni sem tudok másnap, de talán még az ügyeletig sem jutok el ebben az állapotban. Aztán, bár reggelre jórészt elmúlt a dolog, mások tanácsára mégis meglátogattam az amúgy 10 évente meglátogatott háziorvosomat. Túlzás lenne azt állítani, hogy jó ismerősként üdvözöltük egymást, sőt, hirtelen azt sem tudtam, egy évtizede is ő praktizált-e, amikor is a jogsimat hosszabbíttattam.

 Addigra már utánanéztem a dolgoknak, vesemedencegyulladásra, vagy vesekőre gyanakodtam (miután Dr. Korpics Mr Google-lel egyeztetett a témában). A vizeletben volt egy kis vér, meg zavarosnak is bizonyult, így irány a „sürgősségi” ultrahang (máskülönben 4 hétre rá kaptam volna időpontot). A kórházban talán még régebben jártam, mint a házidokinál, miután sikeresen eltévedtem, az UH 4mm-es vesekövet diagnosztizált, ami már „úton volt” (=elhagyta a vesét). Itt egy érdekes momentum történt: az UH után kijött hozzám az asszisztens és belekezdett abba, hogy a jobb oldali vesekő egy férfival való rossz kapcsolatot jelez és felejtsem el a magányt, meg amúgy sem érdeklik a gyógyszerek, mert azok nem jók semmire (mindezt megrökönyödve hallgatták a patikaszeren élő, körülöttünk várakozó kisnyugdíjasok). Hoppá, sámánt fogtam a nyugati orvostudomány szentélyében :)

 Akkorra már azt is tudtam, hogy a sok ugrabugra segíti megindítani a követ, a futás pedig konkrétan a legjobb választás. Hallelúja, minden futónak vesekövet és otthon lehet orvosi papírt lobogtatni, ha a család sokkalná a futásra fordított időt :)

 Pontosan így jártam el 18.-án: egy lendületes félmaraton és este nyolckor máris embriópózban kezdtem meg az éjszakát. Ez a fájás most cirka 3,5 órán át tartott, „csak” négyzetre kellett emelni az első éjjel kálváriáját és máris megkaptam a fájdalomskála legfelső értékét… Épp az ellenkezőjét tettem annak, amit ilyenkor kellene, sz.rt sem ittam…. Elég annyit elmondanom erről, hogy a közel fél műszaknyi szenvedés legkellemesebb pillanata az az 5 perc volt, amíg a WC-n hánytam, mert addig is kevésbé éreztem a szúrást…Nők elmondásai alapján, százszor inkább a szülés, mint egy vesegörcs.

  Két nap múlva újabb futás (el lehet képzelni, milyen lehet olyan tudattal futni, hogy tudod, utána a hajadat fogod tépni), de ezúttal csak fél óra fájást kellett kibírnom, de az is eléggé lájtosan jelentkezett.

 Innentől viszont megszűntek a panaszok három hétre, csak a para maradt: mi lesz, ha olyan helyen jön elő, ahol „nincs fal, amit kaparhatnék”, mondjuk utazás közben vagy idegen helyen.

 Újabb ultrahangra lettem jogosult (céges vizsgálat), ahol is közölték, hogy „Oh, egy ekkora követ maga úgy kipisilt, hogy meg se rezzent” – mivel nem látott a doki követ, ez a válasz tűnt a legkényelmesebbnek neki (egy kis cisztát azért talált a vesében, hogy mondjon valamit). Másnap aztán újra zavaros vizelet, ennyit az UH megbízhatóságáról.

 Jól van, mondom, elmegyek egy természetgyógyászhoz is, még ha nem is hiszek benne. Ez utóbbi nem is változott, mindenesetre kezet foghat az üzemorvossal, mert ő is megesküdött rá, hogy kövem az speciel nincsen (igaz szerinte cisztám se, helyette viszont nehézfémmérgezéssel vígasztalódhatok).

 Eltelt azóta néhány újabb tünetmentes nap (bár akadt olyan időszak, amikor éreztem, hogy már a hólyagban lehet), aztán ma, hogy is fejezzem ki magam, konkrétan kitapintottam a bestiát, de nevezzük inkább gyémántnak, úgy elegánsabb.

 Más sem kellett nekem, azon nyomban utána küldtem egy liter teát, majd alig értem ki a klotyóra, ahol végre egy hónapnyi várakozás gyümölcse öltött testet egy ilyen kemény, érdes, amorf alakzat képében:

 image.jpg

 

 Lemértem, 3,5mm a leghosszabb része, de kerekítéssel elfogadom 4mm-esnek, hisz végül is az összes vizsgálati eredmény közül mindössze „ez nyert hangszórót” :)

 Hamarosan feladom elemzésre, ám meglepne, ha nem amiatt alakult volna ki, mert elégtelen mennyiséget ittam. Megfizettem a tanulópénzt, vettem az adást kedves Mindenható :)

Szólj hozzá!

Miből tudod, hogy a futás már rég rátelepedett a mindennapjaidra :)

2015.11.06. 21:57 korpaZASZ

A lakásodtól indulva minden irányban tudod, hogy hol van pontosan az 1., 2.,3. km pont.

Képes vagy büdös futócuccot is magadra kapni, ha nem száradt meg még a váltás. Az egyetlen kompromisszum, amit hajlandó vagy megtenni, hogy ilyenkor egyik irányba sem használod a liftet és nem állsz le beszélgetni senkivel.

Ezt még csak félig kiszáradt, bűzlő futócipővel is bármikor kész vagy megtenni.

Méterre pontosan tudod, hogy ha tetszőleges számú utcával odébb kanyarodsz fel, mennyivel lesz hosszabb a táv.

A GPS-es órádat vásárlás során is magadon hagyod, sőt képes vagy feltölteni a netre is a track-et, hogy lásd, mennyire hullámzott a tempód és mennyit regenerálódtál a piros lámpáknál.

Ha nem lesz időd munka után, habozás nélkül beállítod az ébresztőt hajnali fél ötre és felhívod a futótársadat is, hogy tegyen ő is ugyanígy és azonnal feküdjön le.

Ha találsz fél óra üres időt a napodban, előre leszervezed, milyen oda-vissza útvonal fér bele zuhanyozással együtt.

…és mindezt az ebédidőd kárára is lelkiismeret-furdalás nélkül megteszed.


Minden kirakatnál megállsz, ahol futócipők vannak és ha jó vételt sejtesz, akkor is bemész, ha éppen semmi szükséged sincs újra adott pillanatban…

…és a párod értetlenkedése ellenére is megveszed azt, mondván „jó lesz az majd később”

A futások után lefényképezed az edzés adatait az órádon, majd külön mappába feltöltöd.

A hétfőket a hétvégi versenyeredmények böngészésével kezded a munkahelyeden és gratulálsz is azonnal facebookon az ismerőseidnek.

A főnököd már nem csodálkozik, ha ásványvíz és tea helyett kék-zöld izotóniás italokkal hidratálsz napközben.

A magukkal elégedetlen munkatársaid minden nap elcsodálkoznak a sportos vonalaidon, majd higgadtan közlik, hogy „neked könnyű, mert te szeretsz futni”

Az igazán irigyek pedig még azt is lelkesen a tudtodra adják, hogy ha így folytatod, előbb-utóbb úgy jársz majd te is, mint az aktuális hétvégi maratonon összesett szerencsétlen, hisz minden futó túlhajszolja magát.

Munkahelyi kiküldetésnél előre kinyomtatod a szállásod környékét és futóútvonalakat szerkesztel 5-10-15km-es körökben kifejezve.

Amennyiben megteheted, úgy indulsz el autóval, hogy még az első nap sötétedés előtt beleférjen már egy edzés.

Ha péntekre, vagy hétfőre esik a kiküldetés valamely napja, akkor kinézel a környéken egy hétvégi versenyt, amit egy nappal korábbi indulással/későbbi érkezéssel be tudsz iktatni.
…és vagy már annyira kreatív, hogy a plusz szállásköltséget is elszámoltatod a munkáltatóddal.

…és végül, de nem utolsósorban a fentiek egy részénél magadra is ismertél :)

 

Most hirtelen ennyi jutott eszembe.

1 komment

Terepfutás 2015/10/31

2015.10.31. 14:46 korpaZASZ

A mai futás egy, a főútról régóta kinézett bekötőútnál kezdődött és tartott több mint két órán át, előbb mélyen az erdőben, majd kiérve végül a főútnak egy másik pontján, vissza a kiindulópontra. Mindig érdekelt, hogy Nagykapornak után jobbra (ki van írva egy táblára, hogy „Remete”) miféle lehetőségek várnak egy futóra, de jóval többet kaptam a várakozásnál.

ut.jpg

Először is 3,6km-en keresztül aszfaltos erdei út végig fák között enyhe emelkedéssel 2km-en át, melynek közepén egy kiépített liget (Remetekert), ami valami csodaszép az ősz díszletei között. Barlangot is jelez egy tábla, de annyira mélyen azért nem érdekelt a történet. Ezek után jött a terepes rész avarszőnyeggel, őzekkel, meredekebb részek nélkül, rengeteg keresztúttal mindenfelé. Keveregtem is néha, de ez tipikusan olyan hely, ahol még keveregni is élvezet.

napsugar.jpg

Ezek után meglepetésemre megjelent egy Opel Astra (az erdő közepén egy erdészeti úton), majd rá 2 percre már hátulról érkezett, majd meg is állt mellettem. Két kisebbségi nyitotta rám az ajtójukat, végül is akadt nálam gázspray, no meg nehezen tudtam elképzelni, hogy vészhelyzet esetén még fáradtan sem érek előbb a susnyásba, mint ők. De újabb meglepetésre irodalmi magyarsággal elmagyarázták, merre tartok éppen (konkrétan Szentpéterúrra, ami elég rosszul hangzott, mert az már lent van a térképről, sőt, effektíve Pacsa mellett, ami már egy totál másik főút). Ezek után elmesélték azt is, hogyan érek ki a 76-osra. Aztán még egyszer összefutottam velük, szinte már régi haverként nyugtázták, hogy éppen az iránymutatásuk szerint haladok. Amúgy fura volt, mit kavarogtak arrafelé, nem gombászóknak tűntek, sokkal inkább „bodzagyűjtésből” élhettek :). „Csak” a telóm volt nálam, meg a kocsikulcs, ha megtalálják az autót, nem jártak volna rosszul. De ami még ennél is rosszabb: a FB-omba is beletrollkodhattak volna a telefonon keresztül :)

 boost.jpg

Innen elevickéltem végül Tilajújhegyig, ittam a falu közkútjából, ettem egy kicsit, próbáltam a kutyákat elkerülni (akadtak érdekes pillanatok), de végül ép bőrrel eljutottam a főútra, ahol a végén még majdnem berúgtam a seggemet 5 perc/km alá, de még egyszer belevetettem magam az erdőbe, így már nem volt esély rá. 26km/5’02” lett

A képek remélem önmagukért beszélnek. Térképen: https://connect.garmin.com/modern/activity/943026485

vadasz.jpg

utfel.jpg

Szólj hozzá!

Ljubljana Marathon 2015/10/25

2015.10.26. 19:52 korpaZASZ

Két tényező miatt esett a választás a szlovén fővárosra: közel van, kellően késői időpontban tartják és sík a pálya. Ja, ez már három, mindegy, annál jobb. Az előző éjszakai őszi óraállítás miatt a 10:30-as rajt valójában éppen ebédidőre esett, viszont így egy órával több jutott a pihenésre. Rolanddal egy hegyi kisvárosban szálltunk meg előző nap, ahol is maratonos alapfilmmel és Mészöly Kálmán: „Imre, há mér nem váltotok baz’ meg” (érdemes megnézni) című videóösszeállításával hangoltunk a másnapra: előbbi motivációs célokból verte le a szlovén Esti Mesét a TV Macijukkal együtt, utóbbi pedig „ide nekem az kenyai oroszlánt is” hangulatot varázsolt a 2x2 méteres lakosztályunkba, mire elindultunk Ljubljanába, a Norvégokat ketten levertük volna oda-vissza a pótselejtezőn.

4-5 fokos hidegben kínlódtuk oda magunkat a rajt környékéhez, ahol már hömpölygött a 10km-ről éppen befutó több ezres tömeg és keveredtek össze a még csak melegítő, tízezres nagyságrendű fél- és maratonistákkal. A leggyorsabb, első rajtzónába történő belépési jogot lényegében csak örökölni lehetett, ha pedig valaki mégis bekerült, szaunás víziói lehettek a többiek melegétől, bár koránt sem szeretném túlzottan romantikusnak leírni a heringmódjára összezsúfolódott futók ezreit, mert közel sem volt az. Roli például 300 méterrel mögém tudott már csak besorolni nyugdíjas nénikék és reumás bácsikák közé.

Mellettem két magyar srác (Hungary feliratú trikóban) értekezett a tempóikról, egyiküket ki is néztem magamnak. Na, nem úgy, hanem a kettőnk terveinek akadt egy jól definiálható közös halmaza. Elindultunk és hamarosan le is szólítottam (de most tényleg nem úgy): elmeséltük egymásnak, melyik oviba jártunk, ki volt az első szerelmünk, mennyiszer hánytuk tele a várost buli után és végül, hogy milyen időt tervezünk. Kiokoskodtuk, hogy 4’00”-ás tempó jó lesz mindenkinek, magyarok vagyunk, tartsunk össze. A társa jól elhúzott, de felvilágosított, hogy vele ne is törődjek, ő más ligában játszik. Legjobb magyar ezek szerint ma sem leszek, na fasza.

ljubsmall.jpg

 

Másodpercre pontosan tartottuk a tervet, egyszer én, máskor ő haladt elől, de az idő előre haladtával egyre kisebb mértékben volt már jellemző a kapcsolatunkra, hogy gyakori, magvas diskurzusok mozdították előbbre kettőnk viszonyát. Konkrétan egy büdös szót sem szóltunk egymáshoz.

Aztán féltávnál elvonult egy mobil WC belsejébe, amely egy maratonon megszokott történés, de kissé arcul csapott, hogy szinte teljesen egyedül maradtam.

Új útitársak után kellett néznem, találtam britet, horvátot, olaszt, szlovént, lényegében az Eiffel toronynál sem lett volna multikulturálisabb a közeg. 25km után aztán egy új, de jól ismert versenyző keveredett közénk: a maraton kaszása kapart bele gereblyével a mezőnybe  és a túl erősen kezdők fenn is akadtak rajta (itt értem utol a másik magyar srácot). Harmincig még kikerültem a kerti szerszám fogait és mivel kerek két órával értem oda, pontosan terv szerint érkeztem.

ljub4.jpg

Ekkor furcsa dolog történt: addig folyamatosan ezt a pontot vártam, nyilván nem számítottam arra, hogy majd odajönnek a szervezők és azt mondják, ma nekem csak ennyit kellett futnom és Nobel-díjjal tüntetnek ki, vagy hogy díszes hintón, ünneplő tömegek között szállítanak a célig, de ott már belátható távolságra volt a vége, aminek már önmagában is lelki békét kellett volna kölcsönöznie és ugyanazzal a lendülettel behúzni 2:50 alá.

Ám valójában ez történt: nem mondanám, hogy rám dőlt a „maratoni fal”, hanem egyszerűen kilométerenként 10-12mp-cel lassabb tempó esett már csak jól. Nem éreztem azt az „ennek soha nem lesz már vége” feelinget sem, belenyugodtam, hogy ez így lesz már a célig, szóval szépen nyugodjak le a p.-ába :). Mindezek ellenére senki nem ment el mellettem, sőt, 21 futót előztem meg a célig…

Ennek ellenére nehéz lenne büszkén tekinteni az időmre (2:52:18), jól látszott, hogy harmincig voltam kalibrálva, utána a pohár alján már csak a zacc maradt, abból kellett gazdálkodnom, ami most ennyire volt elég.

Roli 5 percre (PB!), a magyar srácok pedig 15-20 percre érkeztek be mögöttem.

15 és 30km-nél frissítettem a szokásos lónyálra emlékeztető gélekkel, a frissítőállomások izotóniás kínálata viszont egy végletekig felhigított grapefruit-szörppel volt egyenértékű.

Eredmények (44./1699 férfi célbaérkező)

http://vw-ljubljanskimaraton.si/sl/result/20lm

Ja igen, és hogy kik nyerték a versenyt? Kálmán bá'-nak erre is van válasza :)

https://www.youtube.com/watch?v=6wAGSm7oDSQ&feature=youtu.be&t=67

2 komment