HTML

GO RUNNING

40 éves vagyok (ezt évente át kell írnom :) ) és elsősorban félmaratonokat és maratont futok és leginkább versenybeszámolókat találhattok itt az oldalamon. 2008-ban kezdtem el a hosszútávfutást, előtte inkább bringáztam.

Friss topikok

Ljubljana Marathon 2015/10/25

2015.10.26. 19:52 korpaZASZ

Két tényező miatt esett a választás a szlovén fővárosra: közel van, kellően késői időpontban tartják és sík a pálya. Ja, ez már három, mindegy, annál jobb. Az előző éjszakai őszi óraállítás miatt a 10:30-as rajt valójában éppen ebédidőre esett, viszont így egy órával több jutott a pihenésre. Rolanddal egy hegyi kisvárosban szálltunk meg előző nap, ahol is maratonos alapfilmmel és Mészöly Kálmán: „Imre, há mér nem váltotok baz’ meg” (érdemes megnézni) című videóösszeállításával hangoltunk a másnapra: előbbi motivációs célokból verte le a szlovén Esti Mesét a TV Macijukkal együtt, utóbbi pedig „ide nekem az kenyai oroszlánt is” hangulatot varázsolt a 2x2 méteres lakosztályunkba, mire elindultunk Ljubljanába, a Norvégokat ketten levertük volna oda-vissza a pótselejtezőn.

4-5 fokos hidegben kínlódtuk oda magunkat a rajt környékéhez, ahol már hömpölygött a 10km-ről éppen befutó több ezres tömeg és keveredtek össze a még csak melegítő, tízezres nagyságrendű fél- és maratonistákkal. A leggyorsabb, első rajtzónába történő belépési jogot lényegében csak örökölni lehetett, ha pedig valaki mégis bekerült, szaunás víziói lehettek a többiek melegétől, bár koránt sem szeretném túlzottan romantikusnak leírni a heringmódjára összezsúfolódott futók ezreit, mert közel sem volt az. Roli például 300 méterrel mögém tudott már csak besorolni nyugdíjas nénikék és reumás bácsikák közé.

Mellettem két magyar srác (Hungary feliratú trikóban) értekezett a tempóikról, egyiküket ki is néztem magamnak. Na, nem úgy, hanem a kettőnk terveinek akadt egy jól definiálható közös halmaza. Elindultunk és hamarosan le is szólítottam (de most tényleg nem úgy): elmeséltük egymásnak, melyik oviba jártunk, ki volt az első szerelmünk, mennyiszer hánytuk tele a várost buli után és végül, hogy milyen időt tervezünk. Kiokoskodtuk, hogy 4’00”-ás tempó jó lesz mindenkinek, magyarok vagyunk, tartsunk össze. A társa jól elhúzott, de felvilágosított, hogy vele ne is törődjek, ő más ligában játszik. Legjobb magyar ezek szerint ma sem leszek, na fasza.

ljubsmall.jpg

 

Másodpercre pontosan tartottuk a tervet, egyszer én, máskor ő haladt elől, de az idő előre haladtával egyre kisebb mértékben volt már jellemző a kapcsolatunkra, hogy gyakori, magvas diskurzusok mozdították előbbre kettőnk viszonyát. Konkrétan egy büdös szót sem szóltunk egymáshoz.

Aztán féltávnál elvonult egy mobil WC belsejébe, amely egy maratonon megszokott történés, de kissé arcul csapott, hogy szinte teljesen egyedül maradtam.

Új útitársak után kellett néznem, találtam britet, horvátot, olaszt, szlovént, lényegében az Eiffel toronynál sem lett volna multikulturálisabb a közeg. 25km után aztán egy új, de jól ismert versenyző keveredett közénk: a maraton kaszása kapart bele gereblyével a mezőnybe  és a túl erősen kezdők fenn is akadtak rajta (itt értem utol a másik magyar srácot). Harmincig még kikerültem a kerti szerszám fogait és mivel kerek két órával értem oda, pontosan terv szerint érkeztem.

ljub4.jpg

Ekkor furcsa dolog történt: addig folyamatosan ezt a pontot vártam, nyilván nem számítottam arra, hogy majd odajönnek a szervezők és azt mondják, ma nekem csak ennyit kellett futnom és Nobel-díjjal tüntetnek ki, vagy hogy díszes hintón, ünneplő tömegek között szállítanak a célig, de ott már belátható távolságra volt a vége, aminek már önmagában is lelki békét kellett volna kölcsönöznie és ugyanazzal a lendülettel behúzni 2:50 alá.

Ám valójában ez történt: nem mondanám, hogy rám dőlt a „maratoni fal”, hanem egyszerűen kilométerenként 10-12mp-cel lassabb tempó esett már csak jól. Nem éreztem azt az „ennek soha nem lesz már vége” feelinget sem, belenyugodtam, hogy ez így lesz már a célig, szóval szépen nyugodjak le a p.-ába :). Mindezek ellenére senki nem ment el mellettem, sőt, 21 futót előztem meg a célig…

Ennek ellenére nehéz lenne büszkén tekinteni az időmre (2:52:18), jól látszott, hogy harmincig voltam kalibrálva, utána a pohár alján már csak a zacc maradt, abból kellett gazdálkodnom, ami most ennyire volt elég.

Roli 5 percre (PB!), a magyar srácok pedig 15-20 percre érkeztek be mögöttem.

15 és 30km-nél frissítettem a szokásos lónyálra emlékeztető gélekkel, a frissítőállomások izotóniás kínálata viszont egy végletekig felhigított grapefruit-szörppel volt egyenértékű.

Eredmények (44./1699 férfi célbaérkező)

http://vw-ljubljanskimaraton.si/sl/result/20lm

Ja igen, és hogy kik nyerték a versenyt? Kálmán bá'-nak erre is van válasza :)

https://www.youtube.com/watch?v=6wAGSm7oDSQ&feature=youtu.be&t=67

2 komment

Keszthelyi Kilométerek félmaraton 2015-05-24

2015.05.25. 11:40 korpaZASZ

A tavalyi évértékelőmnek (by politikusok) – némi fogalmi képzavarral élve – azt a címet adtam, hogy szívesen beolvasztottam volna a kupáimat egy valamirevaló egyéni csúcsra (PB). Nos, ez a vágyam már tavasszal meghallgattatott. Sőt, már nem is egyszer. De erről majd később.

Rekordmennyiséget versenyzem idén. Bár ismerek olyasvalakit (G.I. monogrammal), aki minden hétvégén a hátára veszi az országot és csak versenyez, csak versenyez, csak versenyez – konkrétan edzés helyett is (ma is pontosan ezt tette) :) Bár ugyanezt az ’ámokfutást’ nehéz lenne rám fogni, idén már én is kilencedszer toporogtam valamilyen rajtvonal mögött, így nagy frászt nem lehetett leolvasni az arcomról ezúttal sem. Akkor meg már főleg nem nyomott az amúgy sem létező esélyesség terhe, amikor 1-1 női és férfi fekete futó is közénk keveredett. Viccesen meg is említettem egyesületi társamnak (Németh Lilla), hogy végig tapadjon a kenyai csajra, majd a célegyenesben látványosan hagyja csak ott mindenfajta lelkiismeretfurdalás nélkül :) Nos, végül próféta lettem ezzel a megállapításommal, csak kicsit másképp…

small.jpg

Futóverseny csendélet a Balatonparton (fotók: Fonódi Tamás)

Csak félmaratonon közel félezer férfi és 300 nő vágott neki a KKM-nek (10,55km-es köröket kellett futni kétszer), ideálisnak mondható 18 fokban, némi szél kíséretében. A sétálóutcán sikerült visszafogni magam és felvenni egy kezelhető utazótempót. Ebben nem sokkal később rengeteget segített (ahogy én is nekik), hogy a női fél- és a férfi maratoni élmezőnnyel ’utaztattuk’ egymást. Viszont elég korán lemaradtak a magyar nők (Szabó Tünde, Kálovics Anikó), míg a meglehetősen mélynövésű kenyai lány tapadt ránk. Néha annyira elveszett közöttünk, hogy alig lehetett észrevenni, máskor viszont elém került, ami nem is zavart – volna, ha a szeszélyes légmozgásnak kitett kacsázó köpetei nem körülöttem landoltak volna az aszfalton. Hogy továbbra is szárazon megússzam, inkább adtam neki továbbra is a szélárnyékot, egyben tovább leszakítva a többi futónőt.

Ekkor a szintén félmaratonista Fábrics Gabi haladt elől (néhány hete teljesen egyszerre értünk be Blumauban, mindketten PB-vel), a maratonisták (Németh Gábor, Beda Szabolcs) és ugye Miss Csula from Kenya :). Szóval ebben a díszes ötfős társaságban, könnyes szemekkel búcsúztattuk el az első kört, amit 3’39”/km-es tempóban fejeztünk be és egyáltalán nem esett rosszul.

img_5312.jpg

Az első kör vége

A Kastély utáni lejtős részen kicsit nekiengedtem (a lefelé a szar is gurul alaptétel most is tökéletesen beigazolódott), Fábrics Gabi pedig elmaradt. Aztán nem sokkal később a maratonisták 50m-re elléptek, így nem nehéz kiszámolni, hogy kivel maradtam kettesben.

Krákogott, zihált, váladékolt, leszakadt, feljött, forgolódott, nézegetett, de folyamatosan visszazárkózott. Egyébként épp vállmagasságban végződött vertikálisan (ld. a képen), így megesett, hogy véletlenül összeért a könyököm a fejével, de ez az égvilágon semmiben sem gátolta :) Kicsit lassultunk (3’44”- lett a második kör átlaga), de aztán megláttam a váltózó Garami Árpit, akit a parton utolértünk és már tényleg csak 2 km-t kellett magunk mögött hagynunk, a kis emelkedővel a végén. Itt aztán már teljesen elhalkult mögöttem a lihegés és – ahogy azt megjósoltam – a célegyenesben „lett otthagyva” a kenyai csaj :) (és lett 20mp végül közöttünk). Mindössze fél percre jött a kanizsai Rudolf Tomi, aki nagyon nagyot futott!

img_5429.JPG

...közel az a bal könyök :)

Az időm végül új egyéni csúcs lett (1:17:55), és érzésre is az egyik legstabilabb félmaratonomként értékelem – különösebb holtpont és meghalás nélkül. Ez most egy 6. helyet jelentett, de semmiféle kupa vagy dobogó nem hiányzott a mai napból. Úgy érzem, most már kell, hogy ne légüres térben fussak egy-egy versenyt, máskülönben legjobb esetben kb. 80-85%-ot tudok kipréselni magamból, ráadásul olyankor mindenféle hülye gondolat szokott kavarogni a fejemben, amitől messze nem élvezem úgy a futást, mint kellene.

EREDMÉNYEK

Az a rengeteg ismerős, akivel találkoztam és gratuláció, amit kaptam, tényleg felemelő érzés! Egy tanulságos történet: nézem az eredménylistát és a mellettem álló valaki mondja a haverjának: „Nézd, a Korpics 1:17-et futott” és rábök az időmre. Ránézek, sem én őt nem ismerem, se ő engem nem azonosít be. Szóval csak annyit tettem hozzá, hogy: „…én inkább 1:18-nak mondanám ezt” Szerintem azóta sem tudja, minek szólt bele ez az idegen a beszélgetésükbe :)

Ez is mutatja, hogy a NET mennyire személytelen, hisz máshonnan nem nagyon ismerhetett, ha egyszer fél méter távolságból kábé annyira voltam ismerős neki, mint egy bangladesi buszsofőr.

A továbbiak tekintetében egyre fontosabbnak ítélem a rövidebb távokon történő gyorsulást (5-21km), hogy a maratonon, hosszabb távon fenntartható aerob tartomány felső határa beálljon egy 3’52”/km körüli tempó melletti terhelésre. Meglátjuk. De ez már csak ősszel dől el, vagy még később.

 small2.jpg

 

1 komment

Címkék: pb félmaraton Keszthelyi Kilométerek

2014 – Avagy: bárcsak az összes kupát be lehetne olvasztani és egy PB-t önteni belőlük

2015.01.11. 19:49 korpaZASZ

Egy újabb (futó)év telt el, élvezetes és néha keserves edzésekkel, emellett számos kedves  és alkalomadtán kevésbé kedves versennyel.

Nagy általánosságban elmondható, hogy a versenyeim 70%-ban minden évben ugyanazok, mégsem mondanám, hogy unalmasak, vagy egysíkúak lennének számomra, sőt, az évente kétszer is megrendezett sárvári félmaratont például idén már nyolcadszorra futottam (igaz, időközben változott az útvonal) és függetlenül az eredménytől, ugyanolyan szívesen vettem részt rajta, mint korábban akármelyiken.

A 2014-es edzéskilométereim egyenletesen alakultak, kevés kilengéssel (matematika professzoroknak: szórással) 500km környékén futottam havi szinten, nyáron kevesebbet, célversenyek előtti időszakban többet, ahogy azt kell.

A szezont, immár harmadik éve, a Göcseji Galopp terepultrával indítottam. Tudom jól, hogy 53km-t csak a legnyamvadtabbak neveznek ultrának, de ebbe a kategóriába – már ultrafutás szempontjából – én pontosan beleillek. Mivel a GG-t Sólyom szervezi, a futótársadalom iránta táplált szoros érzelmi kötődéséből kifolyólag minden évben stabilan gyér a mezőny :) Az eddigi legkisebb különbséggel (9 perc) sikerült győznöm a nem hivatalos `dagonyázás` versenyszámban, ami ekkora távon nagyjából mellbedobást jelent.

ggalopp2014_55kmsmall.jpg

Pendl, Korpics, Németh G. (az egyik)

Ezután következett a fentebb már joggal imába foglalt Sárvár FM (tavaszi futam), egy második hellyel és idény eleji formához képest (ezt focisták szokták hangoztatni az idény végi formára való hivatkozás mellett, amivel így le is fedik a teljes szezont) korrekt időeredménnyel (1:19:37). Légüres térbe kényszerültem egészen a dombos szakasztól kezdődően és úgy is értem be a célba.

Egy hónapra rá következett az egyetlen olyan versenyem, ahol egyik pontból a másikba kellett eljutni, nem pedig körözgetni, vagy ugyanoda visszatérni: a Nagykanizsa-Zalakaros. Szeretem, hogy a város napján tartják, hogy átmegy az autópálya fölött, hogy repcemezőket szel át, szeretek a galamboki tó mellett elfutni és a hosszú célegyenesét is a bringaúton. Most valahogy itt is elsőként értem be (1:18:48/20,7km), erősebb futók hiányában (ez amúgy jellemezte az egész évet), a folyamatosan kísérő rendőrautó kipuffogójának tartalma viszont egy jobbfajta passzív dohányost faragott belőlem...

KanizsaKaros2014_1.jpg

a csodás karosi pálya

Mindössze 5 napra rá a munka ünnepét már a Bad Blumau-i félmaratonon és egy harmadik hellyel ünnepeltem (1:19:12/20,8km), ez azért fontos, mert így idén már meghívottként indulhatok.

Bad Radkersburg mindig szándékosan a legforróbb melegre apellál nyár elején, ezért is indítják kora délután a sokak számára átkozott félmaratonjukat. Idén viszont az időjárás keresztülhúzta alattomos számításaikat, és „csak” 27 fokot mutatott a hőmérő higanyszála árnyékban, így 1:22-vel és okos versenyzéssel, a tizedik helyről indulva, végül negyedik lettem. Ide nem is tudom, minek járok ki, talán mert fürdőbelépőt adnak a nevezéshez :)

Keszthelyen kivételesen maraton-váltót futottunk Fonódi Tamással a négyfős csapatok ellenében és felfutottunk a dobogó második helyére (2:52:07), itt a sok ismerős arc, a remek hangulat, no meg az a tény, hogy a tízezer forintos nyereményutalványt egy kocsmában kellett elinnunk, dobta fel a hangulatot.

kk2014_1.jpg

Korpics, Németh G. (a másik)

Minden évben akad egy-egy nyári „once in a lifetime” (az életben egyszer) verseny, ezt a címet idén a Pétfürdő-Öskű (félig terep)félmaraton nyerte el bazi melegben. A szervezés színvonaláról csak annyit, hogy már az első kanyarban félreirányították az élmezőnyt, így a végén együtt értékeltek 19, 21 és 22km-t futott versenyzőket is, szerencsétlenségemre én utóbbiak közé tartoztam, így egy gulyással és egy korsó sörrel a kezemben néztem végig az eredményhirdetést. A környéken nem kell attól tartaniuk, hogy újra összefutnak velem :)

Augusztus elején aztán váratlanul az esztendő egyetlen PB-jébe futottam bele, a szentgotthárdi Csatafutáson egy egész másodperccel javítottam meg (35:32) az ottani legjobbamat.

csatafutas20144.jpg

Korpics, Kálovics, Pulai, Pendl

Az kora esti stinatzi félmaraton lankás pályája engem már óvatosságra int (Józsa- és Fonódi Tomi tudna róla mesélni, hisz elcsaltam őket is), így az 1:21:40-es időmet (16. hely) nem nevezném tragédiának, akiket kellett, mind megelőztem.

stinatz2014.JPGTudom, hogy a futás nem szépségápoló-szer, de ennyire szarul akkor sem nézek ki:) 

 

Szeptember végén a kedves kis zalai terepverseny, Tekenye (Tőkétől a pohárig) következett a maga meghosszabbított dombos pályájával (19,9km), és bár a végén kis híján elkevertek az útbaigazítók, akadt annyi előnyöm, hogy elsőként beérjek (1:24:24) és megkapjam a legnagyobb (gravírozott) idei kupámat. Nem kell mondanom, ide sem jött el mindenki.

Innentől már a maratoni felkészülésé volt a főszerep, de valahogy a tempófutások felépítettségét nem éreztem optimálisnak, ennek megfelelően, bár ideális futóidőt fogtunk ki, a kisebbik bécsi maratonon a Práter festői díszletei között, stabilan, de kissé komótosabban futva, mint előző évben, 2:48:45-tel éppen felfutottam a dobogóra. 30km után végre remek verseny bontakozott ki hármunk között, amiből a végén én jöttem ki jobban, mert az egyik „kollega” túl hamar akart meglépni tőlünk. Ez most nem jött be neki. Ezzel 31. helyen végeztem az idei magyar ranglistán.

wien20143.jpg

Az őszi Práter alléján

Nem kis kihívást jelentett egy hétre rá már a saját versenyünkön indulni Bagodban: éppen hogy sikerült addigra legalább az izomlázat elűznöm, így lassú kezdés után éppen maradt annyi kraft bennem, hogy az ezüstöt elhozzam (1:21:45), ami gyors regenerációt jelzett.

Pozitív élményként maradt meg bennem az őszi sárvári futam, hisz most először sikerült azt megnyernem (1:19:53), az eddigi legnépesebb mezőny előtt (161 férfi induló), igaz, ismét csak teljes magányomban.

Az év zárása immár hosszú évek óta a szilveszteri zalaegerszegi MMM hegyimaraton, ami inkább csak dombos és nincs is meg 42,2km, de nekünk akkor is „A” hegyimaraton. Az eddigi három ezüst után ezúttal harmadik lettem, a felkészülésem sem igazán tetszett és maga a futásomra is csak féltávig lehetek büszke, onnantól már csak a 3 óra alatti időért küzdöttem, és az végül könnyedén meg is lett (2:59:45) :)

blogkupa.jpg

A tíz kupát szívesen beváltanám egyetlen valamirevaló PB-re, de a futás se nem kivánságverseny, se nem csere-bere tárgya, így marad az a hamis remény, hogy ahogy öregszem, úgy gyorsulok majd :)

 

2014 számokban:

Futás: 5874 km/357 edzés,

Bringázás: 2336 km/50 edzés

108 óra súlyzózás, erősítés

9 teniszezés

Összesen 663 óra (1h49m/nap)

3 komment

Címkék: maraton évértékelés pb

Wiener Herbstmarathon 2014-10-19

2014.10.20. 20:52 korpaZASZ

A tavaly itt elért egyéni legjobbam (PB) azt mondatta velem, hogy idén ősszel újra csak itt fussak maratont, még ha akadt is a múltkor néhány “megfizethetetlen” (ennek ellenére megfizettem rendesen) élményem a rend éber labanc őreivel…

A múlt heti, már-már kánikulai melegben megtartott pesti maratonról való távolmaradásomat sem sajnáltam konkrétan – érthető okokból, miközben Bécsben csak a versenyidőm utolsó negyedére kúszott fel a hőmérő higanyszála 20 fokig. Nyilván, aki 4-5 óra alatt küzdötte le a távot (voltak néhányan), annak már – szó szerint – a fele sem volt tréfa.

Az idei felkészülésemből mintha észrevétlenül kikerültek volna a következetes tempófutások, szívesen ráfognám ezt a hiányosságomat valamire, vagy ami még annál is jobb lenne, valakire, de őszintén szólva, csak magamat okolhatom: se komolyabb sérülésem, se betegségem nem akadt az utóbbi időben, egyszerűen valahogy’ elmaradtak (ráadásul kifogást mindig remek szórakozás volt találni :) ).

A verseny 6db 7035m-es körből állt a bécsi Práter platánfás, kilométeres egyenesekkel és fordítókkal tarkított színfalai között. Pont mint tavaly, idén is a negyedik körre gyúrtam magam, ha azt komolyabb erőfeszítés nélkül letudom, gondoltam, akkor a végén már be kell hogy toljam magam.

Együtt indultunk a 7km-esekkel és a félmaratonistákkal is, így megszűnt minden olyan félelmem, hogy óvatlanul az élen találjam magam.

Egészen biztonsági kezdést produkáltam, sőt, az első fordítónál, ahogy kiszámoltam, még a maratonisták közül is csak a kilencedik helyen szerénykedtem, ráadásul úgy, hogy néhányan igencsak elhúztak már előlem. Ennek ellenére nem váltottam tempót, mert félmaratonig könnyedén kívántam eljutni (1:24:07), hogy a “rettegett” negyedik kör (21-28km) ne vágjon földhöz. Ez annyira így is lett, hogy nagyon! Folyamatosan értem be a meggondolatlanul gyorsan kezdőket, az egyetlen kellemetlenség mindössze akkor ért, amikor az orrom elé engedtek ki a szervezők valami bécsi csuklósbuszt(!). Némi anyázás után vettem észre, hogy már csak 50m-re halad tőlem két újabb maratonista, akik szépen elfutkároztak egymás szélárnyékában - főleg egyik a másikéban.

Magamba erőltettem egy Power Bar-os, juharszirupra emlékeztető, lónyál-állagú gélt (hát, nem adnám az arcom a reklámjához) és már 30km előtt felfutottam rájuk (ezután a 3.-5. helyen haladtunk), onnan pedig próbáltam némileg kóstolgatni őket: kisebb tempóváltásnál is olyan hangokat eregettek (nem, nem pukiztak:) ), melyek arra engedtek következtetni, hogy hamarosan már nem kell foglalkoznom a jelenlétükkel.

Wien2014small.jpg

Hát k..rvára nem így lett! :) Elszórakoztattuk egymást így egészen 39km-ig (belegyorsít-hörög-békét köt), majd a VÉGIG (!) szélárnyékban közlekedő váratlanul gondolt egy merészet és ellépett jó 20-25mp-cel, én meg ahogy kell, leszakadtam (még szerencse, hogy rólam is a harmadik), ami már csak azért is letaglózott, mert teljesen rendben voltam, igaz, a combjaim már kezdtek igencsak haragudni rám.

Aztán minden mindegy alapon megittam az ikszedik piros izolötyöt az asztalokról (by Amway, fogalmam sincs, honnan szalasztották) és ezzel belém szállt (találóbb kifejezést nem találtam) egy eggyel magasabb sebességfokozat. Egyre közeledtem hozzá és negyvenésfélnél sebességkülönbséggel mentem el mellette, onnan már kijárt az a bronz, mert most az egyszer tényleg okosan versenyeztem. Valójában nem is lett volna fair, ha Mr. Szélárnyék (aki idén egyébként 2:40-et futott a nagy bécsi maratonon!) ilyen passzivitás mellett húzza be a dobogót.

Mondjuk úgy, hogy van, hogy az igazság győz, viszont azért nem árt tenni is érte.

Ilyen felszabadult örömmel maratont még nem futottam soha: az első fele már-már túlzottan takaréklángon ment, a negyedik kör a felzárkózásról szólt, ami extra motívációt adott, az utolsó kettő pedig végre igazi versenyt hozott, amiből ráadásul még jól is jöttem ki. (2:48:45 lett az időm) Így tényleg csak kicsit bánom, hogy nem lett PB, ezúttal a versenyzés élménye többet jelentett.

Ennél egyenletesebben egyébként nehéz lett volna futnom a versenyt, a köröket 4’00”-3’59”-3’59”-4’00”-4’01”-4’00” tempókban futottam, vagy éppen futtatták velem, ez már csak nézőpont kérdése. (160-as pulzus mellett)

Eredmények

Egészen érdekes, hogy a férfimezőny több, mint 10%-a, 13-an (ez valami hihetetlenül magas szám) futott a bűvös 3 órán belül. Pedig ahhoz már 4'16"-os átlagtempót kell produkálni.

 

 

2 komment

Címkék: maraton Wiener Herbstmarathon

Bad Radkersburg Wüstenlauf félmaraton 2014-05-24

2014.05.25. 22:41 korpaZASZ

Ezen a versenyen egyetlen célja van minden évben a szervezőknek: minél nagyobb kánikulában elengedni a mezőnyt, pontban délután fél négykor... Az eddigi rekordot egy 34 fokos (árnyékban!) év jelenti, ezúttal csak napon ért minket 30-31 fok, így semmiféle okunk nem lehetett panaszra. Ezt a tételt már a rajt előtt nagyon sokan megszegték :)

 A fentiekből adódóan az egyéni rekordkísérlet bejelentését még egyszer átgondoltam, majd inkább jobbnak láttam elrajtolni a mezőnnyel, sem mint hogy hülyeségeken filózzak…

BadRadkersburg2014start.jpg

 Klaus Peindl-lel váltottam néhány szót az elején (kb. azonos erősségűek vagyunk), akarom mondani, gagyogtam valamit németül, amit vagy megértett vagy nem. Végül is nem meglepő módon szépen egymás mellé keveredtünk és haladtunk a melegben. Néha beszéltem hozzá menet közben (esküszöm, hogy értelmes és oda illő gondolatok akartak lenni!), kíváncsian vártam, mennyire tőmondatokban válaszol az anyanyelvén. Nagyon.

 A pusztában (a neve is Wüstenlauf) remekül belátható a mezőny (nyilván mi is a többiek számára), így 8km-nél újabb bonyolult mondatra vállalkoztam („Sie wurden langsamer, alle drei”), azaz az előttünk haladók mind szépen belassultak. Egy biccentéssel jelezte Klaus, hogy ne pofázzak annyit, hanem fogjuk meg őket :) Mire éppen féltávnál ez megtörtént, egyszerre négy futó került mögénk, igaz addigra Klaus is lemaradt kissé tőlem.

BadRadkersburg2014.jpg

 Azt éreztem, hogy valamiért nem vág földhöz a meleg, fingom sem volt az okáról, de ha már így alakult, örültem, hogy ebben a pozícióban már külön biciklis-szervezőt kaptam magam elé. Egy tag belátható távolságban futott előttem, magam mögé pedig nem nézegettem, ez is jelezte, hogy nagy gond nem lehet.

 Olyan nagyon nem fáradtam lábügyileg, bár idővel azért nehezebben teltek a kilométerek. Azt gondoltam ki, ha haladok, akkor egyszer faszán beérek. Ezt a mondatot felteszem a falamra, mint életfilozófia, épp az én szintem :)

 Itt már tudtam, hogy negyedik helyen állok, néha pedig már kaptam felemelő bíztatásokat is valami nőktől („Wahnsinn, Spitze, Wahnsinn” – lazán fordítva: kircsi, szupcsi, kircsi).

 1:22:07 lett a vége (3’52”/168BPM), eredmények(csak korcsoportonként látszik), 3. lettem M30ban:

http://zeitnehmung.at/html/newCMS/results/1043.pdf

(Csapattársaim, Fonódi Tamás 1:34-et, Józsa Tamás 1:44 et futott, hát, PB nekik sem jött össze :) )

 P.S.: Az ég áldja meg a szervezőket, hogy itt soha nem lehet normális időt futni, de jövőre is megyek.

BadRadkersburg2014podium_1.jpg

2 komment

Parkerdő, ahogy ritkán látni...

2014.05.15. 21:40 korpaZASZ

Nem, a mai ítéletidőben nem futottam, amivel egyébként biztosan gyógyíthatatlan lelki sebeket okoztam önmagamnak, de a boltba egy kis sertészsírért, tepertőért és disznósajtért feltétlenül le kellett ugranom, hogy a sportnapokon elvesztegetett kalóriákat minőségileg is vissza tudjam majd tölteni.

Gondoltam, ha már az Alaszka tábla rám vonatkozó sora ma érintetlen is marad, legalább arra menjek, amerre egyébként futnék – a Parkerdő felé.

Arra korán felfigyeltem, hogy fúj a szél, főleg miután a kishídról majdnem beletaszított a város szennyvízét a Zalába elvezető patakba, de azt nem gondoltam volna, hogy nem csak velem bír el, hanem még nálam is nagyobb objektumokkal:

 IMG_0286.JPG

 A Parkerdőbe érve aztán hülye lettem volna nem észrevenni, hogy valami nem okés. A bringautat egyáltalán nem lehetett belátni, gyökerestül kitépett fenyő- és mittudoménmilyen fák feküdtek 50 méterenként mindenütt! Mondanám, hogy mind pont olyan, mint egy szétfolyóan túlsúlyos ember: könnyebb átugrani, mint megkerülni, de valójában egyik sem volt könnyű.

IMG_0287.JPG

 A fenyőerdő (csak azért konkretizálom, mert ezt az egy típust ismerem fel Kis növényhatározó nélkül) kiírtása után nem sok fa maradt a MMM útvonalának kijelöléséhez, de amit sikerült is korábban ilyen célra használni, az most frankón bevezeti a futót a Praktiker felé az erdőbe. Mondjuk az is igaz, hogy ennél a pontnál mindig is szívesen eltévedtem volna, hogy arra hivatkozva utólag lelkiismeret-furdalás nélkül rángathassam a vállamat, hogy „én végig akartam futni, de az M betűk bevittek a susnyásba :) „.

IMG_0289.JPG

 

Mivel a sertészsír és a tepertő is hiánycikk manapság (a disznósajtról nem is beszélve), így most tovább kellett mennem, igaz, nem sokáig, mert veszélyesnek tűnő szétszabdalt felsővezetékek hevertek az úton. Finoman szólva sem vagyok egy villamosmérnök, mondjuk úgy, ha bekapcsolom a TV-t, fogalmam sincs, mitől jön be a Vidám Vasárnap (leginkább az Úr akaratából :)), de annyit azért tudok, hogy ezek a zsinórok nem háztartást szoktak vezetni...

IMG_0291.JPG

 Miután, mint egy PC játékban, megmaradt az utolsó életem – komolyan, fogalmam sem volt, mi lenne, ha rájuk léptem volna – nem sokkal később lehetőségem volt megfigyelni a vezetékszakadás okát is: egy egyébként ránézésre sem fenyő (talán nyár-, vagy nyír?) fa tesztelte a villamosvezeték szakítószilárdságát.

IMG_0292.JPG

 Hazafelé menet azon gondolkodtam, hogy ennek az amúgy is sorompóval lezárt útnak a megtisztítása tutkóra nem szerepel majd a Katasztrófavédelem elsőszámú feladatai között, így próbáltam megtalálni a kidőlt fák (de fuck-nak is nevezhetnénk őket, amilyen állapotban most vannak) alternatív funkcióit. Lehet, hogy kicsit erőltetett, de a bringa is felettébb ideálisan megpihent a fa törzsében és táskatartóként is megfelelne otthon a gardróbban, ha nem lenne ilyen otromba nagy.

IMG_0293.JPG

 IMG_0295.JPG

Vojnovits Csabi, Józsa-  és Fonódi Tomi majd küldhet egy update-et később arról, hogy' néz ki majd napok múlva ez a terület, ők szoktak erre rendszeresen bóklászni futás címszó alatt.

Szólj hozzá!

Bad Blumau félmaraton 2014-05-01

2014.05.01. 23:00 korpaZASZ

Május elseje Ausztriában is a munka ünnepe, de ne legyünk álszentek, mondjuk ki, hogy labancék sem szeretnek annyira dolgozni, hanem inkább tartanak egy munka nélküli ünnepnapot. Sőt, nekik létezik egy olyan kifejezésük is, hogy Fenstertag (akkor is otthon vannak, pont mint mi), ami az ünnepnap és a hétvége közötti péntek (v. hétfő), hogy véletlenül se kelljen olyankor se melózniuk. Na, de nem akarok cinikus lenni, teljesen meg tudom érteni őket :) (a főnököm remélhetőleg nem olvassa a blogot)

Már nem is tudom, hanyadszorra áldoztuk fel az otthoni majálisozásunk minden esélyét a Bad Blumau-i félmaraton oltárán, de az az átkozott indulással járó fürdőbelépő túl jelentős vonzerő számunkra, így újra, már megint, sokadszorra, más választásom nem lévén, kénytelen voltam futni is miatta :)

Néhány napja még a dimbes-dombos kanizsai félmaratonon futottam, de nem is az, hanem a keddi 200m-es résztávos edzésem nyomta rá a bélyegét a mai teljesítményemre. Az valami olyan keservesen ment, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül ott kellett volna hagynom a rekortánt a fenébe és akkor ma friss lábakkal állhattam volna a rajthoz. De nem, nekem ez kellett. Helyezésben kihoztam a maxot, de az időm a könnyen felejthető kategóriát súrolja.

A férfimezőny 163 futót számlált, míg a hőmérő 20 fokot mutatott árnyékban. Itt korábban ennél jóval embertelenebb körülményeket szokhattunk meg, de azért az egyik tűzcsap tartalmát ezúttal is ránk küldték a helyi tűzoltók minden etap közepén (a verseny 4 db. 5,2km-es körből állt), biztos, ami biztos.

A rajt után előnyösebb lett volna inkább jótékonyan lehunyni a szemem (hisz úgyis betéve ismerem már a pályát), mert teljesen úgy tűnt, hogy a fél mezőny gyorsabb nálam: nők, kislányok, öregek, betegek és bénák egyaránt előttem tempóztak. Egyetlen vigaszom az lehetett, hogy tudtam, az 5 és 10km-esek is együtt indultak velünk, hátha pont mindenki olyat fut. Gondoltam, kivárom az első 2 kört, akkor majd kitisztul a mezőny, no és a fejem is, mert ezt azért nehezen dolgoztam fel.

Féltávnál a szpíker (és a sportszakmai némettudásom) nagy szolgálatot tett nekem: megértettem valahogy, hogy az alig 100m-re előttem futó Fábrics Gabi a harmadik helyen áll, így könnyen kiszámoltam, hogy ötödik lennék, ha akkor beküldenék a biztonsági autót és szépen lefújnák az egészet. Mondtam is magamnak, hogy ha már látom, ahogy ott fut a bronzérem, miért ne próbáljak meg felfutni a gyümölcskosárért? (erről majd később)

A negyedik, abszolút hazai pályán versenyző Klaus Peindl-t egy lankás emelkedő tetején hamar be is fogtam, aztán – igaz kilométerekbe telt,de – Gábor is meglett (úgy értem, hogy megelőztem :) ). Itt kissé felelőtlenül be is mutattam a kamerába az újdonsült helyezésemet, hisz ha ezek után fejre állok és végül az elsősegély-személyzet úgy támogat be a célba, ez a kép bizony igencsak nevetségesnek hatna most:

 IMG_0260.JPG

Bár nem éreztem azt a megmagyarázhatatlanul felhőtlen, adrenalinfröccsös elégedettséget, ami egy könnyed futással ilyenkor elméletileg járna, végül mégsem dobtam le a vasmacskát. A sok lekörözött futó szimpatikusan bíztatott és egyben meg is erősítették a harmadik helyemet („dritte plácc, jávoll!”). Innen is köszönöm a sok Dieternek, Wolfgangnak, Siegfriednek és Kurtnak, nélkülük most nem lennék ugyanaz az ember :)

Na, de nem viccelem el a dolgot, valahogy egy 1:19:12-t kipréseltem magamból, bár korcsoportomat sikerült megnyernem (M30), ez cseppet sem vígasztalt.

 EREDMÉNYEK

 

IMG_0270.JPG

Utána Józsa Tomi egyesületi társam elé nagyon könnyű tempóban, de még a rajtszámommal elkocogtam levezetésképpen, akkor jöttem rá, hogy a lassabb futók a pálya széléről mennyivel nagyobb bíztatást kapnak a nézőktől, valószínűleg mindenki azt feltételezte, milyen keserves érzések mentén futhatok, ha mindössze így haladok :)

Nincs se tanulság, se összefoglalás, se konklúzió, csak a fürdőbelépő és a monumentális gyümölcskosár, ezért mentünk, így boldogságom határtalan. Tudom, ez most szánalmasan hangzott, de ez van :)

IMG_0184.JPG

2 komment

Nagykanizsa-Zalakaros félmaraton 2014-04-26

2014.04.27. 00:36 korpaZASZ

Kivételesen a végéről kezdem: köszönöm mindenkinek, aki látott bennem némi fantáziát, nem írt le még teljesen, azaz valaha el tudott képzelni akármilyen dobogón, aminek nem a második fokát terhelem. Nehéz elhinni, de ez most megtörtént és ahogy egyszer álmomban titokban már megfogadtam, ezennel vissza is vonulok, hisz innen már csak lefelé vezet út.

 A szokásos versenyheti köhögőrohamaimat már ismerősként üdvözöltem, ám most csalódásként éltem meg, hogy se egy kis méregzöld slejmmel megbolondított takonykórt, se egy valamirevaló torokkaparást nem küldött ezúttal hozzá a Mindenható.

 Szüttyögő eső, vicces erejű szél és 14 fok: ez az a tipikusan semmire sem alkalmas időjárás, hacsak nem elfutni Kanizsáról Karosra, mert arra éppen tökéletes.

 Rajt után elindultunk :) Ha ezt a mélyenszántó gondolatot sikerült feldolgozni, most egy annál is megdöbbentőbb fejlemény következik: egy 30 kilós (és nem kenyai!) kisfiú vezetett egészen 300 méteren keresztül. Nehéz magyarázatot találni az indítékára: vagy vért itattak vele, vagy a rajt-fényképre szeretett volna feltétlenül rákerülni. Kell, hogy legyen mindenkinek valamiféle célja! A kékpólós:

KanizsaKaros2014_rajt.jpg

 Utána aztán egyedül maradtam a szombathelyi Gorza Pistivel, az valami borzasztó élmény, amikor egy faszi kilométereken át a füledbe liheg és még trappol is hozzá. Vele a verseny után beszélgettem, amikor is mindenféle keresztkérdések segítségével kiderítettem, hogy foglakozását tekintve pék, és különös ismertetőjele, hogy nem szeret futni! Ennek megfelelően nem is edz, csak versenyez. Én nem bántom, hisz mindenkinek megvan a maga kis gondosan felépített versenytaktikája, amibe szeretne a végére jól belepusztulni. Ám neki ez ma túl jól sikerült: elmondása szerint a 12. km után már a görcs sem rángatta, a végéig majdnem negyed órát kapott tőlem és útközben boldog-boldogtalan elfutott mellette. Ilyenkor lenne hasznos dögcédulát vinni, mert van azért néhány elhagyatott útszakasz a távban, pl. itt sem lenne jó összeesni:

 KanizsaKaros2014_0.jpg

Szóval ott tartottam, hogy 4 km után csak-csak elhalkultak azok a lépések, és a lihegéseket is elnyomta az mp3-am zenéje. Nos, innentől csak olyan romantikus dolgok történtek, hogy a versenyorvos (Lubics Gyuri) kerülgetett különböző irányokból autóval és minden ilyen alkalommal nagyot mosolyogtunk egymásra. Aztán éppen egy ilyen mosoly fagyott rá az arcomra, amikor egy kaptató közepén (a pályáról: 200m körüli szint, amelynek nagy része a táv első felére esett) visszapillantva látom, hogy Pisti alig-alig szakadt le, aztán negyed órára rá már egy bringás kísért egy másik futót mögöttem, akik a 14. km-re már jól láthatóan csak kegyelemből nem mentek el mellettem…Mondom, fasza...

 KanizsaKaros2014_1.jpg

Amolyan fiatalka gyereknek tűnt az illető, így kicsit elkezdtem tartalékolni, hogy a több kilométeres befutóegyenesre ne fingjak ki majd teljesen. Aztán ahogy már számítottam rá, mellém értek: két bringásrendező, egy kislány és apukája. Igen, káprázott a szemem, sőt, megnyugtattak, hogy legalább egy kilométer az előnyöm és nagyon jól mozgok. …és tényleg, onnan már nekem is úgy tűnt, hogy kimondottan jól mozgok és kapkodás nélkül beértem 1:18:48-as idővel, lényegében végig egyedül futva. (táv 20,8km)

 A szpíker, Gadányi Laci barátom, úgy fogadott, hogy „én megmondtam, hogy 1:20 alatt itt lesz az Attila!”, gyorsan le is nyilatkoztam neki a hangosbemondójába, hogy máskor lehetőleg ne más f.rkával verje a csalánt, nyilván csak viccesen, de persze véresen komolyan gondolva :)

KanizsaKaros2014_int.jpg

 

A héten ez egyik egyesületi társam (H.R.) a rekortánon megjegyezte, hogy stabilan 80 kilónak nézek ki és bár edzettem dombokat, mentálisan mégis ezt a közel egy mázsát cipeltem ma is a felfeléken, különösképpen, amikor már fáradtam. Ezt le kell még vetkőznöm…

 Az eredményhírdetés zsúfolt dobogója, a gazdag díjazás (technikai póló, kétharmados futónadrág, törölköző, bor, kupa, baseballsapka) és persze Gyuri örökké emlékezetes mosolya tette a mai napot teljessé, amit az sem tudott taccsra vágni, hogy a gyermek- és élményfürdős belépőhöz még rá kellett fizetnünk egy újabb nevezési díjnyi magyar forintot :)

 KanizsaKaros2014_podium1.jpg

(a remek képekért köszönönet a Kanizsai Futóklubnak!)

Eredmények: http://www.shp.hu/hpc/userfiles/kanizsaifutoklub/kanizsa_karos_2014.xls

Férfiak:

Korpics Attila (ZASZ SE) 1 18 48

Fehér László (Nagykanizsa) 1 22 57

Tóth Gábor (Keszthely) 1 24 54

Józsa Tamás (ZASZ SE) 1 38 52

 

Nők:

Lubics Szilvia (Kanizsai Futóklub) 1 32 20

Hadnagy Ágnes (ZASZ SE) 1 41 12

Vajda Anita (Kanizsai Futóklub) 1 42 12

 

Gratulálok mindenkinek, és mégsem vonulok vissza.

6 komment

Sárvár Fürdő Félmaraton 2014-03-29

2014.03.29. 21:25 korpaZASZ

Mindössze szerdán dőlt el, hogy indulok, így – mivel köztudottan skót ősökkel rendelkezem – azonnal könyörgősre fogtam a figurát a Görög Gyulánál, hogy a várhatóan nagy ZASZ-os létszám miatt ugyan már, hadd fizessem a legolcsóbb nevezési díjat (3e Ft.). Erre fel minden idők leggyérebb szereplése jött össze a részünkről, olyannyira, hogy egy kezem is túl soknak bizonyult ahhoz, hogy összeszámoljam magunkat… Kb. 20 fok volt napon, ez annyira végül nem zavart.

Rajt után hamar észrevettem, hogy erősen kakukktojásként vagyok én ott az elsők között, konkrétan három Gábor között egyetlen Attilaként lassan, de biztosan kezdett kisebbrendűségi érzésem lenni.

Így elengedtem egyiküket (nem mintha tudtam volna mást tenni :) ), leszakítottam másikukat (ő meg leszakadt magától is), de a harmadik mellett kitartottam egészen a 8. kilométerig.

A szombathelyi Fábrics Gabi volt az, akit az emelkedőkön akartam majd magam mögött hagyni, sőt, már előre kicsit teszteltem is egy ártatlan hídfeljárón, ahol érezhetően lassult is hozzám képest. De lehet, hogy csak a szomszédos Tesco látványa nyűgözte le annyira, hogy egy pillanatra belebambult a világba.

Aztán jött a Sótonyra vezető hullámvasút, ahol a felfeléken aztán korán elléptem. Az utóbbi időben több tempófutást is végeztem a 76-os főút Egerszeghez közeli dimbes-dombos szakaszán, ez most szépen el is döntötte a második helyemet.

A fordító után majdnem minden(!) szembejövő futó irántam érzett szimpátiájáról tett tanúbizonyságot (“Hajrá”, “Gyerünk”, “Nagyon jó”), sőt Endre még azt is elárulta, hogy második helyen állok. Hülyén haltam volna meg, ha ezt az infót nem kapom meg, kettőig még futás közben is el szoktam tudni számolni :)

Innen már csak nőtt a különbség, és lefelé a szar is gurul alapon meg is futottam a leggyorsabb 5km-emet (3’42”-es tempó).

IMG_0220.JPG 

Végül ezen a pályán először befértem 1:20 alá, amit, bár nem mintha lenne más lehetőségem, a meleget, szintet (80m) és a héten érzett torokkaparást is figyelembe véve ezennel elfogadok.

 

Végeredmény (72 férfi közül):

Németh Gábor 1:13:25

Korpics Attila 1:19:37

Fábrics Gábor 1:23:43

Ági 1:42-vel remek második helyet ért el, Járfás Gyula ideje 1:31, Varga Endréé (nem akarok satu lenni, de lehet, hogy Endréjé?) pedig 1:50. Gratulálok!

 IMG_0214.JPG

 

Hogy azért ne legyen tökéletes a napom, eredményhirdetéskor a Görög Gyula nyilvánosan beleordította a hangosbeszélőjébe, hogy azt üzeni az ezüstérmesnek, talán időben kéne legközelebb nevezni. Gondolom a kupa is drágább volt a 3e Ft.-omnál, és mivel bennem végezte 10 Ságás virsli is (mondjuk nem kellene feltétlenül ebédidőben kezdeni egy versenyt), stabil veszteséget generáltam nekik. Jövőre már lehet, nem kell mennem :)

1 komment

Vonyarci barlangfutás 2014-03-09

2014.03.09. 19:55 korpaZASZ

Endre már évek óta szervez a meggondolatlanabb egyesületi tagok részére futást a Keszthelyi-hegységben, idén viszont kissé túllőtt a célon :) Először is, fura mód elkerülte minden induló figyelmét, hogy az eredeti mailben meg lett említve, hogy 750m szint lesz belepréselve az alig 21km-be, de amikor már a 6. km-nél járva is lényegében tengerszinten jártunk, elkezdtünk finoman érdeklődni nála, hogy ugyanmár, jó lenne talán felfelé is haladni, hogy ne egybe kapjuk a hétszázötvenet egyszercsak.

 indulas.JPG

Aztán végre finoman belecsaptunk a lecsóba: emelkedő erdészutak, magaslesek, ami ilyenkor elvárható. Aztán odaértünk az első barlanghoz, bár kissé illúziórombolóan hatott, hogy egy lyuk jelentette magát a bejáratot, de legalább szépen körül lehetett ülni:

 bogyobarlang.JPG

Aztán Endre újabb meglepetéssel szolgált azzal, hogy elmondta, 150m-re létezik egy újabb barlang, aminek Szél Lik a neve, így Rudi azonnal asszociált is saját szél lik-jára, de egyöntetűen azon a véleményen voltunk, hogy ennél a témánál nem szeretnénk mélyebben leragadni :)

A Lik bejárata egy szellőző csatornafedélre emlékeztetett, ami pontosan az is volt.

 

Innen viszont egy valószínűtlenül meredek lefelé következett (saccperkábé -200m szint egyben), ahol egy kapaszkodómról utólag kiderült, hogy az egy végletekig elkorhadt faág és akkorát pereceltem, hogy ha az előttem haladó Roland ölében kötök ki, akkor talán úgy is maradunk. Itt futásról nem beszélhettünk, ahogy ezek után sem, hisz egy hasonló terepen kellett immár felfelé kapaszkodnunk, természetesen egy újabb „barlangbejárattal” (újabb csatornafedél, de ez egy ilyen nap volt) út közben. Lent Roli mellett látszik:

 panorama.JPG

Itt már nem kételkedtünk abban, hogy a végén megverjük-e az Endrét, a kérdés csak az volt, hogy milyen sorrendben :) Néha hallottam, ahogy Roli és Jani éppen Putyinról és Zuschlag Jánosról beszélnek, gondoltam, hogy náluk is elmehettek már otthonról, gondoltam is, hogy a végére én maradok majd csak normális :) 

Jött az egyetlen olyan barlang, amibe be is lehetett menni, egyben az ötlet tőlem (nos, itt már az én fejem sem lehetett tiszta), hogy csináljuk meg életünk első szelfi-jét. Ezt általában pasik nagycsöcsű nőkkel, tengerparton álldogálva szokták megtenni, vagy az Eiffel-toronnyal a háttérben, így soha nem gondoltam volna, hogy nekem az jut, hogy öt másik faszival egymáshoz bújva, egy erdő mélyén pózolunk, ráadásul úgy, hogy a hátul állók feltűnően élvezik a helyzetet, Endre átszellemült arcvonásai pedig inkább nem mondom, mire emlékeztetnek :)

 selfie.JPG

Innen már csak lájtosabb hegymenetek jöttek, de mivel már 2 órája egymás társaságát élvezhettük, lassan érdekelni kezdett mindenkit, mégis mennyi még? Bár ezt konkrétan nem, de azt megtudtuk, hogy tisztálkodási lehetőség akad még út közben. Nos, mellékelem a szaniterrel némileg hiányosan felszerelt „helyiséget”, bár ott ez nem tűnt annyira viccesnek :)

 uszoda.JPG

Ezek után hamarosan leereszkedtünk a faluba, ahol a házigazdák (nagy köszönet Gizkének!) mindenféle jóval jutalmazták fáradalmainkat, bár a család női része a káptalantóti biopiacon időközben teljesen leapasztotta az óvatlanul az autóban felejtett bukszámat, így most éppen mangalicakolbászos kecskesajttal vagyok kénytelen visszapótolni az elvesztegetett kalóriákat…

kaja.JPG

5 komment