HTML

GO RUNNING

40 éves vagyok (ezt évente át kell írnom :) ) és elsősorban félmaratonokat és maratont futok és leginkább versenybeszámolókat találhattok itt az oldalamon. 2008-ban kezdtem el a hosszútávfutást, előtte inkább bringáztam.

Friss topikok

Út a szilveszteri maratonig (1): első tempóedzés

2011.11.26. 21:42 korpaZASZ

Mostantól rendszeresen jelentkezem majd a maratoni felkészülésem néhány fontosabb edzésével egyrészt a szilveszteri hegyi maraton, másrészt a tavaszi Pozsony Marathon felé vezető úton.
Nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy mountain man maraton (MMM) közel 800 méter szintje miatt nem lesz elég kizárólag a normál tempóedzéseket elvégeznem, számos alkalommal hegyi futásokat is be kell majd iktatnom az edzéstervbe, főleg mert azokat egész évben parkolópályára szoktam állítani. Bár az Irott kő versenyen szépen mentem (az eltévedésemig), ám ezúttal nem szeretném a véletlenre bízni, hogy megy-e a felfelé avagy nem…
Ám most “csak” egy sima tempót futottam, nevezzük úgy, hogy szubmaximális intenzitáson, azaz még éppen az aerob tartományból építkezve. Ezt az “éppen”-t azért elég nehéz pontosan meghatározni terhelés közbeni vérvételes vizsgálat nélkül, mondjuk azt, ha nem lassulok azonos pulzusértékek mellett egy órán túl sem síkon, akkor elvileg még benne vagyok a tartományban. Érzésre pedig azt jelenti, hogy az edzés után még tudnám nyomni tovább is, ha nagyon kellene, akár mégegyszer ugyanazt a távot.
A cél 155 körül átlagolni a pulzusomat (84%), hisz azért nem a nulláról indulok, úgy érzem, ez alatt már sikerült stabilizálnom magam az őszi edzések során. Ha sikerülne idővel eljutni 163 környékére (az már 4 perc alatti tempókat kell, hogy jelentsen), akkor visszavonulok :) Vagy legalább is önbizalommal tekintenék egy maraton elé.
Sokat nem vesztegetnék az edzés leírására: munkából hazafutva másfél kilometer bemelegítés után futottam 14km-t a fenti intenzitással, egy lankásabb emelkedővel (Kertváros) tarkítva, 1 fokban és szélcsendben. Úgy éreztem, nem kell erőltetnem túlzottan magam (épp ez a cél ezekkel az edzésekkel), de nem is nevezném laza kocogásnak azért. Az emelkedőn 160 fölé is emelkedett a pulzusom, de ennyi bőven belefért.
A vége átlagosan 4’10”es tempó és 156os pulzus lett. Azt nem mondanám, hogy még egyszer szívesen megfutottam volna a távot ugyanígy, de még nem is tarthatok ott. Csalódott voltam ellenben a sebesség miatt, ennél jobbra számítottam (eddig úgy tudtam,a hideg nem szokott lelassítani). Igy nem is fogom semmire, elfogadom, hogy egyelőre ez van…
Elkezdek dombra is futni, ez lesz a következő post témája.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://korpa.blog.hu/api/trackback/id/tr733414034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.