HTML

GO RUNNING

Friss topikok

Út a szilveszteri maratonig (6), ennél már csak jobb jöhet?

2011.12.24. 22:13 korpaZASZ

Sötét fellegek gyülekeznek a fejem fölött, nemhogy javultam volna a legutóbbi tesztfutásom óta, most már le se tudtam futni a nyamvadt 20 kilométert sem! Izgalmas lesz így, az biztos. Már az is, ha lefutom valahogy.

Épp elég volt felérnem a TV toronyig, meg onnan legurulni az Aranyoslapi forrásig, a Jánka legalján már hip hopp fel is adtam, magyarul visszafordultam és magamba fordulva (de nem könnyedén) tök síkon lefutottam egy félmaratoni távot, érthetően borzasztó lelki kínok közepette. Nem mintha fizikailag jól esett volna, sőt!
itt adtam fel, elég gáz
A versenyig több tesztfutásom már nem lesz, így ezzel a kellemesnek egyáltalán nem mondható élménnyel a hátam mögött vágok majd neki az egésznek. Reményem mindössze annyi lehet, hogy jópár igencsak jónak értékelhető versenyt előzött már meg egy-egy csámpásabb edzés. Ez nem jelent többet, mint azt, hogy lelkileg nem szoktak negatívan befolyásolni versenyhelyzetben a közelmúlt félresikerült félkészülési pontjai.
Nyilván, ha komolyabb, fiziológiai természetű a probléma, túledzettség vagy valami hasonló, azaz hosszabb időt igényel a felépülés, akkor lehetek akármilyen kiegyensúlyozott a rajtnál, nem lesznek reális esélyeim a teljesítéshez sem.
Ez van, nem örülök neki, de ha valami kellemetlennek jönnie kell, inkább tegye azt most, mint a tényleges versenyidőszakban. Az ez évre kitűzött ötezer kilométer már a zsákban van, innen minden futólépés ajándék kell, hogy legyen.  Szerencsére még mindig élvezem az edzések nagy százalékát, sokkal jobban mennek a versenyek is, mint anno bringában és a súlyzózások is mindennapjaim részei, hogy más jellegű impulzusok is érjenek, mint amit egy állóképességi sport adhat.
Ezekből is látszik, hogy igyekszem a pozitívumokat kiemelni, de ez nem mentesít egy esetleges szilveszteri kudarcélmény alól, és eképpen is állok hozzá az egészhez.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://korpa.blog.hu/api/trackback/id/tr623494051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maratonfuto 2011.12.24. 22:29:00

Ha rosszul sikerül a főpróba...
Csak nyugi, ettől még lehet nagyon jó versenyed! Persze nem árt majd az óvatosság, de inkább edzésen járjál így, mint élesben.

zsolaaa 2011.12.26. 09:01:06

5 ezer futva, az nagyon kemény!
Amögé elbújhatok a bringás 10 ezremmel :)
Az tuti, hogy nem vagy aluledzett már csak fejben kell hogy összeálljanak a dolgok remélem neked az hamar menni fog!
Nem írtad hogy milyen tempóval követted el a TV torony megmászását. Na ott azért nem kellene pályacsúcsot futni hogy maradjon kraft a végére is :)

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2011.12.26. 20:06:22

@zsolaaa: kicsit 22 perc felett voltam a lenti sorompónál (4'23"as tempó), ami egyáltalán nem egy nagy teljesítmény egy maxon futott tesztfutás alkalmával. De az, hogy mindez 166os átlagpulzussal ment, már több mint elgondolkodtató és így már teljesen érthető, hogy vége is volt hamarosan a történetnek...
süti beállítások módosítása