„Még nem tudom, a Göcsej Galopp melyik távjára menjek (33/55), futás közben döntöm majd el valószínűleg csak: ha nagyon nem esik jól, vagy megfájdul valamim, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül lerövidítem a távot, ha pedig nem lesz gond, érzem olyan erőben magam, hogy teljesítsem a hosszabb verziót is„

Ma lezajlott maga a verseny. Életem első ultrája, terepen, nagyon szép környezetben. Ebből már ki is derült, hogy 55km-ig is eljutottam. Nagyrészt napos idő, 0-8 fok közötti tökéletes hőmérséklet és ha nem is csontszáraz, de a pálya adottságaihoz képest kifejezetten futható talaj jellemezte a versenyt. (ezen azt kell érteni, hogy bokáig egyszer sem süppedtünk bele a mocsárba, már ahol mégis találtunk sarat).  Sacc per kábé 30%-ban lehetett nehézkesen haladni a talaj minőségéből adódóan, ez kimagaslóan kedvező arány.

 

Az elején még olyan tízen haladtunk együtt, majd az első frissítő után már csak négyen, aztán hamarosan hárman: Hajduska Balázzsal és Lakatos Rolanddal. Mindketten voltak már, ráadásul éppen ultrában, magyar válogatottak is, szóval nagyon nem nekem állt a zászló, főleg hogy még rengeteg mászással kellett megbirkóznunk.

A frissítőknél Balázs éppen hogy csak megállt (volt nála háti camelbak), mi pedig Rolival (nála semmi, nálam 2.5dl kulacsban) folyton üldözhettük. Főleg Rolinak jutott ki egyszer a ‘jóból’, amikor igencsak fel kellett szaladnia ránk 4 perc körüli tempóval, féltáv magasságában, ami elmondása szerint túl sokat kivett belőle.

Balázs vitte a tempót, mi pedig általában követtük. Nem esett rosszul, na de egy idő után annyira jól sem:) Mi ketten legelöl figyelmetlenségből kihagytunk egy frissítőpontot (Roli viszont nem, csak nem hallottuk a kiabálását) és ez majdnem megbosszulta magát. 35 km-nél történt, kifogyasztottam a kulacsom, majd utólag kiderült, hogy egy presszóba helyezték előbbre a korábbi években egy későbbi elágazásnál felállított pontot. Roli elmaradt a megállása miatt, én meg mondtam a srácnak, hogy menjen csak, majd elvergődök Kustánszegig (42.5km) étlen, de főleg szomjan.

…és itt el is dőlt a verseny. Csakhogy a javamra... Valamiért egyre nőtt a távolság közöttünk és bár kicsit később szinte teljesen visszazárkózótt (ott, ahol nagy-nagy szerencsémre elcsíptem egy működő közkutat útközben!), onnan már csak nőtt az előnyöm és az utolsó 16 kilométeren végül 15 percet kapott tőlem.

Roliról nem tudtam semmit, sőt arra gondoltam, hogy a hiányzó frissítőállomás miatt biztosan majdnem kiszáradhatott és meg kellett állnia (közben meg a presszóban dőzsölt:) ).

Végül 4:38:06-os idővel értem be (amiben benne van két és fél perc állásidő is), ami 5’06”os (5’03”as nettó) tempó 54.63km-en, 805m szinttel, 146-os átlagpulzussal(4,255Kcal is leégett valahonnan rólam). Balázs ideje 4:53:49, Rolié 5:00:30 lett, a többiekről sajnos nem tudok (Andi és ’Howling Samba Pa Ti Wolf’ Rudy volt kint közülünk még).

Akkor a sok szám után, érzésre milyen is volt belülről az egész.

Az elején (24km-ig), amíg beszélgettünk, mindenki szerette a másikat. A Keszeiéket irigyeltük inkább csak, hogy bezzeg ők milyen szép hely alatt laknak :)

24-35km kissé megzuhantam, egy jól kifundált ürüggyel (egyébként tényleg végig szúrkálta a lábujjamat egy odatévedt tüske) meg is álltam volna pihenni, ha mégis ott van az az ominózus frissítőasztal. De az aszfaltos lefelé menet szépen helyretett addigra (no és frissítő sem ott volt).

35-40km mivel átvettem a vezetést, kezdtem nem aggódni a tüske miatt és a közkút is életet mentett:)

40-55 között pedig már annak örültem, hogy mindenki látótávolságon kívülre került (hogy annyira, amennyire, azt nem gondoltam volna) és éreztem, ha nem borulok meg biológiai értelemben (hányás, fosás, fejreállás), fizikailag végig tudom csinálni, annyira éreztem magam még jó állapotban.

Ha azt veszem, hogy se ekkora távot, se igazán terepet, se komolyabb szintet nem szoktam futni, azaz ezek alapján még reményeim sem lehettek valójában, azt kell mondjam, hogy a sík aszfaltos edzéseimből csináltam meg a mai versenyt. 2 gél, egy aszaltgyümölcsszelet, egy fél banán és persze víz segített még ebben, no és a versenytársak, akikkel öröm volt futni, és nagy dicsőség gyorsabbnak bizonyulni náluk egy ilyen pályán.

Gratulálok mindenkinek és a szervezőknek is, hisz még én magam sem voltam képes eltévedni:)