Ősidők óta nem duatlonoztam, most viszont a Zalatriatlonnak sikerült egy olyan gyerektávot szerkeszteniük, hogy a másnapi hegyi verseny dacára rajthoz álltam a megyei nyílt bajnokságon. A fél mezőnyt ismertem, a másik fele viszont 15-17 éves középiskolásokból állt, akik diákolimpiai döntő keretében együtt versenyeztek velünk, így közel 30-an toporogtunk a rajtnál. (klikkre nyílnak a nagyobb képek)
2,5km futás, 11km bringa és 1,4km futás volt a penzum, ezt nekem találták ki – gondoltam. Meg a fiataloknak, akik még nagyon gyorsak, csak van, hogy nem bírják sokáig. Az Aquacitynél a futás 500méteres, a bringa 2,5km-es körpályán zajlott, összesen 8 fordítóval.
A rajt után azonnal el is szakadtak a diákolimpikonok, így utólag nem tudom, hova siettek, mert a harmadik körre már kénytelenek voltak beállni a safety car mögé, majd többen még a láthatóan jelentős szélárnyék ellenére onnan is leszakadtak :) (3’28”/km)
Safety car
Jött a bringa, ami a lyukas számom (ezt tudták a többiek is), de valahogy úgy alakult az adok-kapok (nyilván ehhez kellett a jó futás), hogy végül bevonszoltam magam a depóba a három fős élbollyal, kihasználva a szélárnyékot is. (32,7km/h). Miközben a többiek nagy része fogcsikorgatva küzdött az elemekkel jórészt egyedül…
A "hegytetőn"
Innen már csak az foglalkoztatott, hogy vajon mennyire macskásodtak el a lábaim a második futásra. Meglepő módon végül majdnem sikerült ugyanazt a tempót futnom (3’32”), mint az elején és csak egy fiatal triatlonos keszthelyi srác előzött meg 4-5mp-cel, miközben folyamatosan közeledtem hozzá. Így sikerült a nyílt futamot megnyernem – köszönhetően a csillagok szerencsés állásának, vagy nevezzük akárminek is. Érdekes módon, komoly fáradtságot nem éreztem egyszer sem.
Dobogósok (Kovács Gábor, Asics-reklám, Nagy-Gellén Csenge, Jakabfy Zoltán)
Másnap az Írott-kő futóversenyre voltam hivatalos Kőszegre (18km-en 500m szintemelkedés), ahova „kirándulni” érkeztem leginkább, szerettem volna kicsit gyönyörködni a táj szépségeiben.
Ennek megfelelően olyannyira lazán kezdtem az aszfaltos részen, hogy az első 10 is már csak egy szép álomnak tűnt egy idő után. Sőt, Sólymot egyáltalán nem is láttam, úgy ment, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. Aggódni nem aggódtam, mert nem nyerni jöttem, főleg, hogy dombosat közel 9-10 hónapja nem futottam még edzésen sem.
Rendkívül szép helyeken futottam és mivel nem szaladt egekbe a pulzusom, körbe is tudtam nézni. Ezután viszont következett az Írott-kőre felvezető terepes „siratófal”, ahol akármilyen lassan haladtam, kis híján otthagytam a tökömet is. Érzékeltetésképpen: 6 perc alatt tettem meg 600métert amivel a Strava-s örökranglista 9. helyére kapaszkodtam fel :)
Viszont a hegytetőn megláttam Sólymot (3. helyen) olyan 1 perccel előttem, de már lefelé tempózva. Megkerültem a kilátót, majd egy akkora köves lefelé következett, hogy öröm volt nézni.
Szinte azonnal felértem dobogóközelbe (itt már nem lehetett turistatempóról beszélni) és 15km környékén Sólymot is befogtam. Kicsit dumáltunk, majd megindultam, mint aki tudja mit csinál. Pedig dehogy. Egy orbitális lejtő alján összefutottam az akkorra már nagyokat anyázó Fábrics Gabival, akivel így 6 év után ÚJRA csak rossz felé mentünk ÚJRA csak a 2.-3. helyről… Érdemes elolvasni az akkori történéseket is az ősZASZos időkből, ki mindenki vett részt akkor tőlünk.
Hörmann-forrás
Sólyom ezek után még esett egyet, ahogy azt legalább egyszer illik is ilyen terepen, de még így is bőven beért előttünk, mivel vissza kellett másznunk egy komoly emelkedőn.
Hát így esett meg, hogy lemaradtunk az abszolút dobogóról, de egyáltalán nem bántam semmit, mert visszaigazolódott így is a formám, és végre egyszer úgy igazán körbe tudtam nézni futóverseny közben.
Most látom, milyen gáz már, hogy mindkét nap ugyanabban a trikóban futottam, ráadásul egész éjjel az autó csomagtartójában értek össze az izzadtságmolekulák :)
