Kissé belefutottam egy gyenge hétbe, no nem szándékosan fogtam lazára a gyeplőt, hanem valamit némileg benyelhettem, hogy kellően hülyén fejezzem ki magam.
Kedd és csütörtök között minden délután borzalmas gyengeség tört rám az irodában, kedd délután a tervezett futás helyett görgőre is szálltam, aztán bár nem volt már szükség hasonló ’revízióváltásra’ a következő napokban, minden este pontosan 37.4 volt a testhőmérsékletem és fáztam a 22 fokos lakásban ...
No sebaj, péntekre mindez elmúlt, sőt, a szokásos sík tempómenetbe is belevágtam, talán nem volt egy jó ötlet: 14km-en 157es pulzussal 4’18”-at bénáztem össze, érzésre nem volt tragikus maga a futás, sokkal inkább az a csigatempó, ami összejött a végén. Remélem, csak a kellemetlen előzmények tréfáltak meg, mert különben nagy bajban vagyok.
Szombaton már elfogadhatót mentem, vasárnap pedig következhetett végre egy igazi dombos edzés az Alsóerdőn. Az oda- és visszaút tőlünk 14 km, így a többi 16 telt el konkrétan a TV torony társaságában. Közben pedig találkoztam a szilveszteri távot tesztelőkkel is, akik a kanizsaiakkal kiegészülve épp a dombtetőn jöttek szembe.
Igazi felüdülésként hatott, hogy találtam egy csodálatos fenyőerdei kaptatót is, ami mocsok időben is sokkal jobban futható, mint bármely más ottani terep, bár borzasztó meredek (a terep downhilles bringások pályájának is a része). Járok én még arrafelé, veheti ezt fenygetésnek is :) A hazaút remelkül sikerült, ha valami igazi pozitívumot akarok még kiemelni, ebben sokat segített a magammal cipelt fél littyó Isostar, emiatt most nem ’sikerült’ annyira dehidratálódnom, mint a múlt heti tesztfutás alkalmával.A hetem végül 105km-es lett, kevés vagy éppen félresikeredett minőségi munkával. Nincs még veszve semmi, de állhatnék jobban is.
