Jó cégnél dolgozom. Több okból is. Aki ismer, tudja, most ezt inkább nem részletezném. De hogy egyszer a „sportkarrierem” is a Knauf oltárán teljesedhessen ki, az már gyanúsan sok a jóból. Létezik egy szimulációs elmélet, ami azt mondja, hogy az ismert világunk nem más, mint egy jövőbeli emberiség hatalmas számítógépes szimulációja – lehangoló, tudom, bármikor reset-elhetik a programot az ősrobbanástól. Lényeg, hogy a rám írt tihanyi szekvencia nem tartalmazott bug-ot, vagy csak egy kicsit, azt meg majd jövőre kijavítják.

Roli kísért el, és érzékelve a meleget és a pályát, meg is fogalmazta a szakvezetés elvárását 4’00”/km formájában. Más f.rkával verni a csalánt mindig a legédesebb, ezt mindenki tudja, ő meg pláne :)

Tihanyi látkép

Első versenyem, ahol több kollegával találkoztam, mint ismerős futóval: akikkel pár napja még egy gyümölcsöző(nek véletlenül sem mondható) pesti meetingen …sztuk a rezet, most aggódva figyelték, hogy félmaratonra neveztem (nem ismertek, mint futót), olyan ukázokat kaptam pocakos menedzserektől, hogy azt nem tettem zsebre: kánikula lesz, hegyvonulatok keresztezik majd az utamat, adjak hozzá negyed órát a normál időmhöz, már ha végigérek egyáltalán. Tipikus „Készülj fel a pokolra és lépj be a mennyek kapuján” feeling kezdett a hatalmába keríteni, de egyelőre a mondat első felét tudtam csak értelmezni.

Mindegy volt már, az ingyen nevezés és a felsővezetés jelenléte egymást erősítve tuszakoltak ki a rajthoz és nyomban túlélő üzemmódba kapcsoltam: nem elfutni az első kört, majd surviving a másodikban. Főleg hogy egyetlen dombos futás volt a lábamban összesen, Jocóval a héten a szivárvány alatt.

Szivárvány edzés közben

Nem mondom, hogy egyből az élen találtam magam, még a női első is csak hátsó kameraállásból volt meg nekem. Aztán azt vettem észre, hogy a dombok jól futhatók, néha árnyékosak is, és élvezem a futást. Roli a kör végén hetediknek mondott, de futottak rövidebb távokat is, így ebből még akármi lehetett.

Vérszagot éreztem, mikor megláttam, hogy két futó előttem úgy közeledik, hogy felfelé futunk. Ennek már a fele sem tréfa: ha dombon közelítek, akkor lefelé és síkon hátba csapom őket, ahogy az meg is történt.

Ami a legérdekesebb, hogy a meleget meg sem éreztem (27-28 fok lehetett napon). Van egy ilyen elméletem (ez most nem a szimulációs lesz), hogy az én koromban (pfff), a szervezet hőhullámai kiegyenlítik a külső hőmérsékleti ingadozásokat. Különben hogy’ máshogy? Nevezzük ezt a középkorúak önszabályzó biológiai mechanizmusának. Első jó dolog az öregedésben azon kívül, hogy átadják a helyet a buszon.

Nagyfőnöki kísérettel a célegyenesben

17km-nél közölték, hogy második vagyok, de akkor hirtelen olyan tumultusba kerültem a lekörözöttek miatt, hogy igaz engem sem láttak az üldözőim, de minden esélyét elvesztettem annak is, hogy lássam, ki fut gyakorlatilag előttem. Két kilométeren keresztül a „jobbról, balról, középen, alulról, felülről!” felkiáltásokkal szlalomoztam, ha nem volt szerencsém, akkor az árokban előztem egyszerre egy tucat embert.

…így pedig megmaradt 19mp előnye az élen állónak velem szemben, azaz a bug a programban, remélem, majd egy kockafejű futtat rá egy upgrade-et jövő Májusig :)

A több mint ezer(!) félmaratonista még jó egy óráig hömpölygött be a célba, igazi futóünnepet varázsolva a félszigetre. 3’59”/km lett az átlagom a végére, csak hogy Rolinak se legyen takkra igaza.

Korcsoportos dobogó Filip Krisztiánnal és Simonyi Balázzsal

Azért a Vének Ligáját (36-50 év) megnyertem Simonyi Balázs (Ultra c. film rendezője és főszereplője) előtt, így autogramért most az ezüstérmesnél álltak sorban. Gratulált, sőt, még ő elegyedett szóba velem, de aztán elkapkodták, hiába kérem, ez itt már Hálivúd :)

A mai futásomat Gadányi Bálintnak ajánlom, egyben kívánom neki, hogy a versenysport után is találja meg az új céljait, kihívásait!