Néhány hete teljesen véletlenül összefutottam a Zeg.-i egyetem (BGE) dékánjával, egyben volt tanárommal, aki meghívott egy sporttal kapcsolatos („Boldog sportolók kerekasztala”) eseményre, amit eredetileg az infocentrum kistermében tartottak volna. Tudtam jól, hogy oda max. 40 fő fér be, ami beégés esetén sem tűnt annyira tragikusan magas létszámnak.
Az érkezésemkor viszont hatalmas „E” épület – nagyelőadó” feliratú táblák igazították el az embert a szeánsz helyszínéhez, gondoltam, összejöttek ezek szerint talán félszázan is. Nos, bent már 230 nézőről tájékoztatott a dékán asszony, „fenk ju veri máccs” – mondtam magamban, de onnan már nem jutott semmilyen életszerű indokkal védhető kiút az eszembe.
Egyik blogomat olvasták egyszer majdnem 800-an (csak mert a KKM oldala is megosztotta), na de azok elé nem kellett kiülnöm…No, meg a 800-ból legalább 100-szor amúgy is én kattintottam rá :)
Egyébként a rendezvényre csak 55 feletti szeniorok voltak hivatalosak, emellett egyesületi társam, Umberto az újságtól fotózott, hisz amúgy is mindenhol ott van, ha éppen nem fut, sőt, ő még akkor is fényképezik (köszi a képeket).
A vendégek még Mányoki Attila (Lecsó) ultratávú úszó, Tátrai Miklós (sportlövő olimpikon) és Alasztics Gyula, aki egy hatvanas éveiben járó győri futó, voltak. Állítólag 30 éves kor felett már csak hanyatlik a fizikum, Szittár Rudi 40 éves korára temette el az eredményes férfi futót, mint olyat, de most már megvan az 50 éves határra esküsző ismertség is Gyula bácsi személyében. Úgy látszik, a tízzel osztható éveinkben joggal várhatjuk a sportolók kaszását, aki előbb kitépi a csillapítást a futócipőből, majd módszeresen szétmarcangolja az izületeinket. Vagy valami hasonló nagyon csúnya dolgot tesz, ehhez most már kétség nem férhet, csak ki kell várni :)
Lényeg, hogy körbe rakták a székeinket és már indult is a dolog. A műsorvezető (Takács Dávid triatlonos) előbb mindenki becenevét kérdezte az úszóval kezdve, így frappánsan elsüthette a "Na akkor csapjunk bele a Lecsóba" kezdetű hálás felvezető szöveget, jókora derültséget keltve. Aztán jöttem én, így egy pillanatra meg is rémültem, hogy az "Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók"-ra nem lesz semmi értelmes válaszom. Ez szerencsére elmaradt, így innentől felszabadult tudtam maradni végig.
A nézők éltes kora miatt a diákokkal ellentétben csak elvétve Skype-oltak, hangoskodtak, vagy rosszalkodtak a pad alatt, így folyamatosan le kellett mindegyikük figyelmét kötnünk.
Beszélgettünk a sport örömeiről, kudarcokról, alázatról, flow élményről, Olimpiáról, cápákról, sőt, volt, hogy a szemünk is könnybe lábadt a meghatódottságtól. Minden remekül alakult és be tudtam én is kapcsolódni full amatőrként a diskurzusba, és – bár előzetesen nem gondoltam volna – néha még meg is nevettettem a nézőket, pedig aztán nem vagyok a szavak embere. Mondjuk a végén nem én kaptam a legnagyobb ovációt, de ahhoz jó pár tengerszorost át kellene úsznom, ráadásul jelen tudásom alapján mellben :)
Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy azt is megemlítettem, hogy a beszélgetés után azonnal át is öltözök és már indulok is futni a parkolóból. Viszont olyan éhes voltam már a végére, hogy kénytelen voltam azt megenni, amit csak értem az autóban (egy fél kolbász és Snickers volt a felhozatal) és ugyanazzal a lendülettel el is hajtottam.
Szóval sikerült azoknak az embereknek, akik kifelé menet már szinte egyenként köszöntek nekem, a rólam kialakult képet olyannyira lerombolni, hogy – ha volt is ilyen tervük – innentől eszük ágában sem lesz elkezdeni mozogni.
Egyszóval: a műtét sikerült, de a beteg sajnos meghalt (végszónak talán egy kicsit erős, mindenesetre passzol :) )
Utószó: lehet, hogy ezt az úszás dolgot valóban át kéne gondolnom, mert az újság már most triatlonistaként emleget.
http://zaol.hu/hirek/eloszor-a-boldogsagot-kerestek-a-szeniorok-1790599
