Az utóbbi négy év MMM maratonjai után (2.-2.-2.-3. helyezések) szerettem volna idén egy rövidebb intenzív versenyt futni, na nem mintha itt ingyen adták volna a győzelmet, de nem éreztem igazán késznek magamat a hosszútávra.
Amatőr sportról lévén szó, az óra:perc kapcsán voltak inkább elvárásaim, ami 1:40 alatti időben öltött testet. A „legenda” Sipos Csabi is jött, így nem tudhattam, ez mire lesz elég, ám ha szokásához híven (vagy inkább hírnevéhez méltóan) nagyon elrohanja az elejét, ez akár első helyet is érhet a végén.
Egészen terebélyes mezőny hömpölygött a tornateremben (dec. 31-én közel félezer futó -6 fokban nem elhanyagolható tömeg), mégis majdnem pontban kilenckor elindulhattunk.
Ahogy arra számítani lehetett, Csabival és két gyors maratonistával (Rudolf Tomi és Balhási Ákos) kezdtem meg a TV torony emelkedőjét, nem kis meglepetésemre Csabi igencsak megfontoltan kezdett az első kilométeren, gondoltam, ennek már a fele sem tréfa. Ekkor sok esélyt nem adtam magamnak.
Ákossal a TV toronyra fel (fotó: Katona Tibor)
Aztán helyre állt a világ rendje: ahogy az kell, megindult és se a Jánkahegyen, se utána nyomát sem láttam, illetve ez így nem teljesen fedi a valóságot, mert a Zrínyi úton megpillantottam jó 400m-rel (másfél perc) magam előtt. Innen viszont se kép, se hang… Teljesen elfogadható 3’52” körüli tempót futottam a síkon, mégis szem elől tévesztettem, szinte reménytelen helyzetbe sodorva magam. Őszintén szólva úgy számoltam a megindulása után, hogy még Botfán megfogom.
Egy dolgot viszont tudtam: ha valami csoda folytán utolérem, onnan már behúzom a dolgot. A Botfai hegy igencsak lehúzta a rolót (nem mintha minden évben nem húzná le), kifejezettem vánszorgósnak éreztem újra csak a felfeléket, de a sík formám ma nyerőnek bizonyult.
Amire nem számítottam, hogy leérve Bozsokba már csak 200m-re haladtam mögötte, azt viszont onnan is láttam, hogy az a tipikus nagy halál messze nem jellemző a mozgására és már csak 4km-em van, hogy ledolgozzak kb. 50 másodpercet.
A felkészülés során többször edzettem speciálisan olyat, hogy dombos ismétlések után még tempót futottam jó néhány kilométeren keresztül, és ez végül kifizetődött: volt még erőm 3’53”-as tempót menni a sok szint után is és – bár rendkívül lassan (mondom, egyáltalán nem volt rottyon, sőt!), de – közeledtem hozzá. Éreztem, ha 25km lenne a táv, nem lenne gond, de így igencsak kérdésesnek véltem a dolgot.
Végül 700m-rel a cél előtt (konkrétan a kórháznál) sikerült elmennem mellette, ám ha fele ennyire futja csak el az elejét, már akkor sem lett volna túl sok esélyem.
Így viszont az időeredményemre sem panaszkodhatok (1:38), ezt részben neki is köszönhetem, ha nincs versenyhelyzet, az 1:40 is necces lett volna.
Bár az edzések során nem értem el azt az ihletett formát (hozzáteszem gyorsan, hogy már több éve nem érem el), hogy egyenesen „kívánjam” a dombokat, mégis, évzárásként meg vagyok elégedve a teljesítményemmel, az átlagnál (mármint futókhoz képest) nagyobb testsúlyommal (73kg) ezt tudom a dombokon, ami nem rossz, de azért tisztában vagyok vele, hogy van egy határ.
Részleteiben a futásom:
4’05”/161 rajttól az Alsóerdőig
4’02”/166 Jánkahegy (eléggé magas pulzussal)
3’54”/164 sík átmenet a főútig
4’12”/162 Karácsony-hegy (Botfa-Bozsok)
3’54”/167 sík négy kilométer
Összességében: 24,28km/1:38:14/4’03”/163
Évértékelő blog később.
