Májusban még 361km-t futottam, de már egyes edzéseken egyre jobban jelzett hátul a hajlítóm, először csak a gyors rövid átlófutásoknál, aztán már a sima edzéseken is. Nem is úgy beszúrt, hanem inkább éreztem, hogy fájdogál és csak rosszabb lesz. Annyira nem volt rossz a forma, ahogy visszanézem, még fos napon is tudtam 4 perces tempó alatti futást produkálni (értelmetlen edzésnek éppen megfelelt). Aztán teljesen abba kellett hagynom, mert tényleg rohadt diszkomfortos volt, aztán már sehogyan sem ment. Éreztem is, hogy ebből hosszabb kihagyás lesz. Ezt érzem általában, már a fenekemben szurkált egyébként, aztán lejjebb sugárzott.
Jött a tavasz, nyár, átváltottam bringára, néha azért meg-megpróbáltam futni, de 50 (ötven, öt és nulla) méterig tudtam, aztán fájt már mindenhol, alul a hasamnál, hajlítóm, fenekem, minden, amivel löktem volna előre magam. Újra intenzív bringa, amit ugyan élveztem, de nagyon kezdtem aggódni, hogy mi a f.sz lesz a kedvenc futásommal.
Nagyrészt teljesen leálltam a húsról, később az édességről is (igaz maradt az ehetetlen 85%-os Lindt csoki), köpölyöztetni jártam, masszázsra, hengereztem, nyújtottam, masszázsgolyókkal lazítottam a hajlító környékét, hátizmokat, dinamikus achilles nyújtást végeztem. Ez amúgy mind jelen időben is igaz. A hátsó kötőszövet feszességét kell lazítanom, de már annyira a mindennapi rutin részévé vált, hogy nem is teher igazán.
Aztán 4 teljes hónap kihagyás után elkezdtem 6-8-10km-ekkel futni vele ilyen leírásokkal: „Rekortán, éreztem végig a jobb hajlitom még, de azért tudtam vele futni.„ „rekortán 15 kör, éreztem végig a hajlitómat”, aztán már nem is írtam, mert lényegében mindig éreztem valamennyire, érdekes módon a lassúaknál jobban, aztán amikor el tudtam kezdeni gyorsabban is futni már, kevésbé jelzett (vagy csak a magasabb pulzus miatt nem az volt az elsődleges érzés). A dombos fel- és főleg lefelék kritikusak ilyen szempontból még most is.
6-24-56-69-78-63-65 – ezek voltak a heti kilométerek és az 5. hétre értem el a 4 perces tempót újra (azért még nem az eredeti állapotot), nyilván csak 3km-es résztávokon egyelőre. Legalábbis hosszabb távon nem próbáltam még, egyelőre értelmetlen is lenne maxra futnom 8-10km-eket, semmiféle funkciója nem lenne. Ha azt nézem, hogy közel 20 hét teljes futásmentesség után voltam, ki tudom jelenteni, hogy a bringázás olyan mértékben szinten tartotta a keringési- és vázizomrendszert, hogy az ilyenkor általános visszatérési idő harmada-negyede kellett csak hozzá.
Kellett hozzá a fokozatosság betartása, a bemelegítés majd hengerezés/nyújtás/ masszírozási protokoll végigvitele MINDEN edzés után, akár 30-40 perceken keresztül.
Most sem mondom, hogy teljesen tökéletes lenne hátul, de nagyon sokat segítenek ezek a gyakorlatok, nekem főleg, de talán minden komolyabban futó amatőrnek sem ártana bevezetni őket, ha nem végzi még.
Ahogy írtam az új első futásomhoz egy AC/DC szám címmel jelezve, hogy „It’s a long way to the top (if you wanna Rock ’n Roll)” – és most is azt érzem, hogy hosszú még az út és türelemmel (illetve sok regeneráló gyakorlattal) van kikövezve addig, míg tényleg azt mondhatom, hogy úgy lesz terhelhető, ahogy én azt szeretném valójában.
