Két tényező miatt esett a választás a szlovén fővárosra: közel van, kellően késői időpontban tartják és sík a pálya. Ja, ez már három, mindegy, annál jobb. Az előző éjszakai őszi óraállítás miatt a 10:30-as rajt valójában éppen ebédidőre esett, viszont így egy órával több jutott a pihenésre. Rolanddal egy hegyi kisvárosban szálltunk meg előző nap, ahol is maratonos alapfilmmel és Mészöly Kálmán: „Imre, há mér nem váltotok baz’ meg” (érdemes megnézni) című videóösszeállításával hangoltunk a másnapra: előbbi motivációs célokból verte le a szlovén Esti Mesét a TV Macijukkal együtt, utóbbi pedig „ide nekem az kenyai oroszlánt is” hangulatot varázsolt a 2x2 méteres lakosztályunkba, mire elindultunk Ljubljanába, a Norvégokat ketten levertük volna oda-vissza a pótselejtezőn.
4-5 fokos hidegben kínlódtuk oda magunkat a rajt környékéhez, ahol már hömpölygött a 10km-ről éppen befutó több ezres tömeg és keveredtek össze a még csak melegítő, tízezres nagyságrendű fél- és maratonistákkal. A leggyorsabb, első rajtzónába történő belépési jogot lényegében csak örökölni lehetett, ha pedig valaki mégis bekerült, szaunás víziói lehettek a többiek melegétől, bár koránt sem szeretném túlzottan romantikusnak leírni a heringmódjára összezsúfolódott futók ezreit, mert közel sem volt az. Roli például 300 méterrel mögém tudott már csak besorolni nyugdíjas nénikék és reumás bácsikák közé.
Mellettem két magyar srác (Hungary feliratú trikóban) értekezett a tempóikról, egyiküket ki is néztem magamnak. Na, nem úgy, hanem a kettőnk terveinek akadt egy jól definiálható közös halmaza. Elindultunk és hamarosan le is szólítottam (de most tényleg nem úgy): elmeséltük egymásnak, melyik oviba jártunk, ki volt az első szerelmünk, mennyiszer hánytuk tele a várost buli után és végül, hogy milyen időt tervezünk. Kiokoskodtuk, hogy 4’00”-ás tempó jó lesz mindenkinek, magyarok vagyunk, tartsunk össze. A társa jól elhúzott, de felvilágosított, hogy vele ne is törődjek, ő más ligában játszik. Legjobb magyar ezek szerint ma sem leszek, na fasza.
Másodpercre pontosan tartottuk a tervet, egyszer én, máskor ő haladt elől, de az idő előre haladtával egyre kisebb mértékben volt már jellemző a kapcsolatunkra, hogy gyakori, magvas diskurzusok mozdították előbbre kettőnk viszonyát. Konkrétan egy büdös szót sem szóltunk egymáshoz.
Aztán féltávnál elvonult egy mobil WC belsejébe, amely egy maratonon megszokott történés, de kissé arcul csapott, hogy szinte teljesen egyedül maradtam.
Új útitársak után kellett néznem, találtam britet, horvátot, olaszt, szlovént, lényegében az Eiffel toronynál sem lett volna multikulturálisabb a közeg. 25km után aztán egy új, de jól ismert versenyző keveredett közénk: a maraton kaszása kapart bele gereblyével a mezőnybe és a túl erősen kezdők fenn is akadtak rajta (itt értem utol a másik magyar srácot). Harmincig még kikerültem a kerti szerszám fogait és mivel kerek két órával értem oda, pontosan terv szerint érkeztem.
Ekkor furcsa dolog történt: addig folyamatosan ezt a pontot vártam, nyilván nem számítottam arra, hogy majd odajönnek a szervezők és azt mondják, ma nekem csak ennyit kellett futnom és Nobel-díjjal tüntetnek ki, vagy hogy díszes hintón, ünneplő tömegek között szállítanak a célig, de ott már belátható távolságra volt a vége, aminek már önmagában is lelki békét kellett volna kölcsönöznie és ugyanazzal a lendülettel behúzni 2:50 alá.
Ám valójában ez történt: nem mondanám, hogy rám dőlt a „maratoni fal”, hanem egyszerűen kilométerenként 10-12mp-cel lassabb tempó esett már csak jól. Nem éreztem azt az „ennek soha nem lesz már vége” feelinget sem, belenyugodtam, hogy ez így lesz már a célig, szóval szépen nyugodjak le a p.-ába :). Mindezek ellenére senki nem ment el mellettem, sőt, 21 futót előztem meg a célig…
Ennek ellenére nehéz lenne büszkén tekinteni az időmre (2:52:18), jól látszott, hogy harmincig voltam kalibrálva, utána a pohár alján már csak a zacc maradt, abból kellett gazdálkodnom, ami most ennyire volt elég.
Roli 5 percre (PB!), a magyar srácok pedig 15-20 percre érkeztek be mögöttem.
15 és 30km-nél frissítettem a szokásos lónyálra emlékeztető gélekkel, a frissítőállomások izotóniás kínálata viszont egy végletekig felhigított grapefruit-szörppel volt egyenértékű.
Eredmények (44./1699 férfi célbaérkező)
http://vw-ljubljanskimaraton.si/sl/result/20lm
Ja igen, és hogy kik nyerték a versenyt? Kálmán bá'-nak erre is van válasza :)
https://www.youtube.com/watch?v=6wAGSm7oDSQ&feature=youtu.be&t=67