Nem, a mai ítéletidőben nem futottam, amivel egyébként biztosan gyógyíthatatlan lelki sebeket okoztam önmagamnak, de a boltba egy kis sertészsírért, tepertőért és disznósajtért feltétlenül le kellett ugranom, hogy a sportnapokon elvesztegetett kalóriákat minőségileg is vissza tudjam majd tölteni.
Gondoltam, ha már az Alaszka tábla rám vonatkozó sora ma érintetlen is marad, legalább arra menjek, amerre egyébként futnék – a Parkerdő felé.
Arra korán felfigyeltem, hogy fúj a szél, főleg miután a kishídról majdnem beletaszított a város szennyvízét a Zalába elvezető patakba, de azt nem gondoltam volna, hogy nem csak velem bír el, hanem még nálam is nagyobb objektumokkal:
A Parkerdőbe érve aztán hülye lettem volna nem észrevenni, hogy valami nem okés. A bringautat egyáltalán nem lehetett belátni, gyökerestül kitépett fenyő- és mittudoménmilyen fák feküdtek 50 méterenként mindenütt! Mondanám, hogy mind pont olyan, mint egy szétfolyóan túlsúlyos ember: könnyebb átugrani, mint megkerülni, de valójában egyik sem volt könnyű.
A fenyőerdő (csak azért konkretizálom, mert ezt az egy típust ismerem fel Kis növényhatározó nélkül) kiírtása után nem sok fa maradt a MMM útvonalának kijelöléséhez, de amit sikerült is korábban ilyen célra használni, az most frankón bevezeti a futót a Praktiker felé az erdőbe. Mondjuk az is igaz, hogy ennél a pontnál mindig is szívesen eltévedtem volna, hogy arra hivatkozva utólag lelkiismeret-furdalás nélkül rángathassam a vállamat, hogy „én végig akartam futni, de az M betűk bevittek a susnyásba :) „.
Mivel a sertészsír és a tepertő is hiánycikk manapság (a disznósajtról nem is beszélve), így most tovább kellett mennem, igaz, nem sokáig, mert veszélyesnek tűnő szétszabdalt felsővezetékek hevertek az úton. Finoman szólva sem vagyok egy villamosmérnök, mondjuk úgy, ha bekapcsolom a TV-t, fogalmam sincs, mitől jön be a Vidám Vasárnap (leginkább az Úr akaratából :)), de annyit azért tudok, hogy ezek a zsinórok nem háztartást szoktak vezetni...
Miután, mint egy PC játékban, megmaradt az utolsó életem – komolyan, fogalmam sem volt, mi lenne, ha rájuk léptem volna – nem sokkal később lehetőségem volt megfigyelni a vezetékszakadás okát is: egy egyébként ránézésre sem fenyő (talán nyár-, vagy nyír?) fa tesztelte a villamosvezeték szakítószilárdságát.
Hazafelé menet azon gondolkodtam, hogy ennek az amúgy is sorompóval lezárt útnak a megtisztítása tutkóra nem szerepel majd a Katasztrófavédelem elsőszámú feladatai között, így próbáltam megtalálni a kidőlt fák (de fuck-nak is nevezhetnénk őket, amilyen állapotban most vannak) alternatív funkcióit. Lehet, hogy kicsit erőltetett, de a bringa is felettébb ideálisan megpihent a fa törzsében és táskatartóként is megfelelne otthon a gardróbban, ha nem lenne ilyen otromba nagy.
Vojnovits Csabi, Józsa- és Fonódi Tomi majd küldhet egy update-et később arról, hogy' néz ki majd napok múlva ez a terület, ők szoktak erre rendszeresen bóklászni futás címszó alatt.
