Épp elég volt felérnem a TV toronyig, meg onnan legurulni az Aranyoslapi forrásig, a Jánka legalján már hip hopp fel is adtam, magyarul visszafordultam és magamba fordulva (de nem könnyedén) tök síkon lefutottam egy félmaratoni távot, érthetően borzasztó lelki kínok közepette. Nem mintha fizikailag jól esett volna, sőt!

itt adtam fel, elég gáz

A versenyig több tesztfutásom már nem lesz, így ezzel a kellemesnek egyáltalán nem mondható élménnyel a hátam mögött vágok majd neki az egésznek. Reményem mindössze annyi lehet, hogy jópár igencsak jónak értékelhető versenyt előzött már meg egy-egy csámpásabb edzés. Ez nem jelent többet, mint azt, hogy lelkileg nem szoktak negatívan befolyásolni versenyhelyzetben a közelmúlt félresikerült félkészülési pontjai.

Nyilván, ha komolyabb, fiziológiai természetű a probléma, túledzettség vagy valami hasonló, azaz hosszabb időt igényel a felépülés, akkor lehetek akármilyen kiegyensúlyozott a rajtnál, nem lesznek reális esélyeim a teljesítéshez sem.

Ez van, nem örülök neki, de ha valami kellemetlennek jönnie kell, inkább tegye azt most, mint a tényleges versenyidőszakban. Az ez évre kitűzött ötezer kilométer már a zsákban van, innen minden futólépés ajándék kell, hogy legyen.  Szerencsére még mindig élvezem az edzések nagy százalékát, sokkal jobban mennek a versenyek is, mint anno bringában és a súlyzózások is mindennapjaim részei, hogy más jellegű impulzusok is érjenek, mint amit egy állóképességi sport adhat.

Ezekből is látszik, hogy igyekszem a pozitívumokat kiemelni, de ez nem mentesít egy esetleges szilveszteri kudarcélmény alól, és eképpen is állok hozzá az egészhez.