Rinkó Tomitól kaptam egy lehetőséget cipőtesztelésre, amire ezt az aszfaltos futást tartogattam (Kalenji Kiprun Light tesztfutás | Run | Strava): 13km/3'53"/155BPM. A reggeli edzést azért nem szerettem volna, mert megkarcolja egy gébárti kavics a talpát és máris súlyos pénzek bontják le a szarrágás rólam formált mintaszobrának betonkeménységű talapzatát.
Referenciaként a Nike Lunartempo 2-t (192g) és az Asics DS Racer-t (225g) használtam, előbbire vert rá egy fél tökmagnyit a Kiprun Light (190g), de úgy érzem, ha a lábújjkörmeimet minimálisra vágom, ezt a különbséget azzal is meg tudnám nyerni. Bár ez most olyan, mintha az igénytelenségből szeretnék tőkét kovácsolni, így grammnácizmus helyett inkább az érzéseim alapján értékelem a cipőket.
Külcsín: emberi gyarlóság, hogy mindenkinek a sajátja a legszebb meg a legokosabb, de ha úgy veszem, mintha mind saját tulajdon lenne (végülis egy karc választ el tőle), máris könnybe lábad a szemem, hogy különbséget kell tennem közöttük. A Kalenjinek az orra és a fűzője, a Lunartemponak a talpának a külső fele, az Asicsnek pedig a felsőrésze dobogtatja meg legjobban a szívemet. A háromból olyan műalkotás születne, amit a Mona Lisa óta nem látott a világ (de szerencsére talán nem is fog).
Csillapítás: ezt a részt ki is hagyhatnám, mert ez olyan, mintha három kislányom fütykösét kellene értékelnem. Nyilván egyik sem arra lett kitalálva hogy naponta 20+ kilométereket fussunk a társaságukban, az anyagspórolás oltárán nem sok matéria maradt bennük. Nem is értem, hogy az Asics miért ragasztott az oldalára anyagot és nem nyomtatott helyette valamit, mint a másik kettő. Hja, jól el is vesztette a súlyversenyt szerencsétlen flótás. De erre visszatérek még.
Szellőzés: ez engem konkrétan nem érdekel különösebben, télen-nyáron gyöngyvászon cipőkben futok, talán a Nike kicsit jobban fogékony bepállni, de mivel nem is tudom, létezik-e ez az ige egyálalán, legalábbis ebben az alakjában, itt be is fejezem ezt az izgalmas részt.
Talp: ezen a területen az Asics mérnökei érezhettek valamiféle ellenállhatatlan késztetést arra, hogy spórolásként lyukakat vágjanak az orr felőli részre. Ennek következtében viszont egy közepes kő is képes közvetlenül az ember talpába vágni, kiváltképp ha elég éles…A Kiprun és a Lunartempo sokkal masszívabb és jobban is tapad az aszfaltoz, utóbbi nekem már egy kicsit kopogós is, de egy átlagos Mizuno-hoz képest még így is csak egy halk suhanást bír kipréselni magából. A Kalenji Kiprun áll talán a legközelebb a minimál cipőköz ebben a tekintetben, nem csattan nagyot, de nagyon érezhető, hogy vékony a talpa és nagyon gyorsan tovább lehet lépni minden lépesből, ellenben annyira nem tapad mint a Nike, na nem mintha hirtelen kanyarokat kellene feltétlenül tenni minden edzésen.
Gyorsaság: Nyilván ez a paraméter a futótól függ elsősorban, de szerintem mindenkinél jelentek meg már olyan gondolatok, hogy „Hú, ez de k. gyors” vagy hogy „Ebbe aztán lehet száguldozni, B+”, és ugye ezek még az átlagoshoz képest is lájtosabbak. Az idők folyamán a Lunartempo váltotta ki belőlem leginkább ezeket az érzéseket, ami ugyan nem egy top kategóriás cipő, de nem véletlen, hogy a közel 2 számmal kisebbet is megvettem belőle jó áron (már kezd is visszaépülni a talapzat :)), csak hogy legyen egy újabb belőle. A DS Racer talán pályán és max. 10km-es versenyen vethető be nyugodt szívvel (ahol nincsenek kövek), de ha ráérez az ember, nagyon lehet benne haladni, érzésre egyáltalán nem döngöl bele az aszfaltba az a plusz kétszer 30gramm. Ami a Kiprun Light-ot illeti, haladós modelnek mondanám, azt biztosan rá lehet fogni, hogy ameddig összeszedett mozgással, mondjuk úgy, méltósággal fut az ember, nagyon jó társ, amint kicsit szétesik a rendszer, az esetleges overstride-ok esetén (túllépés, amkor lecsattan a lábfej, sarok) vigyázni kell vele, de ez igaz majdnem minden versenycipőre is.
Mint az érezhető, nem vagyok egy rutinos cipőtesztelő, de hátha egyeseknek nyújt némi támpontot, ha épp (verseny)cipővásárlás előtt állnak. …és nem, nem vett meg kilóra a Decathlon…
…mert azt mondtam nekik, hogy nyugodtan számolják át grammokra a testsúlyomat, és azt szorozzák fel egy szemmel is jól látható összeggel :) Nyilván ez csak vicc és inkább megköszönöm a lehetőséget Tominak.
Összefoglalás:
Elsősorban azoknak tudom jó szívvel ajánlani, akik a teljesítményalapú futást favorizálják, és komoly munkát tesznek bele abba, hogy kihozzák magukból a maximumot. Azt gondolom, hogy 4’15”-ös (futóstílustól függően akár 4’00”-ás) tempónál gyorsabb edzésekre/versenyekre érdemes használni, heti maximum 1-2szer. Ha valaki hajlamos nagyon az aszfalthoz verni a lábát, az viszont inkább csak 10km-nél rövidebb távokra. Aki azonban képes a teletalpas/a talp első részére történő érkezést kivitelezni, akár már fáradt állapotban is, annak egy-egy félmaraton is beleférhet benne.
