GO RUNNING

Az elmúlt hét utózöngéjeként, bár már nem volt hőemelkedésem, egész héten fájt a torkom, de szerencsére más egyéb tünet nem kísérte. (emellett lányom 40 fokos láza miatt maradozott ki a bölcsiből, ám ez nem bizonyult ragadósnak szerencsére) Volt, hogy aludni sem tudtam tőle, napközben viszont elviselhető volt és a futásaim közben sem zavart maga a gyulladás, noha a pulzusértékekkel nem voltam elégedett, ennyi hatása mindenképpen akadt.

Kissé belefutottam egy gyenge hétbe, no nem szándékosan fogtam lazára a gyeplőt, hanem valamit némileg benyelhettem, hogy kellően hülyén fejezzem ki magam.

Igazi felüdülésként hatott, hogy találtam egy csodálatos fenyőerdei kaptatót is, ami mocsok időben is sokkal jobban futható, mint bármely más ottani terep, bár borzasztó meredek (a terep downhilles bringások pályájának is a része). Járok én még arrafelé, veheti ezt fenygetésnek is :) A hazaút remelkül sikerült, ha valami igazi pozitívumot akarok még kiemelni, ebben sokat segített a magammal cipelt fél littyó Isostar, emiatt most nem ’sikerült’ annyira dehidratálódnom, mint a múlt heti tesztfutás alkalmával.

Ilyenkor november végén minden évben teljesítem a szilveszteri maraton első felét (kb. 380m szint 20km-en), hogy lássam, mekkora lemaradást halmoztam fel szintes futások tekintetében. 2 éve, amikor sikerült megnyernem a 24km-es versenyszámot, december elején 1:27:20-at futottam ezen a huszason.

1. szakasz: Deák Szakközépiskola-Panoráma út alja (5km): mindjárt egy 120m szintkülönbségű domb az elején, aztán a lejtement ugyanekkora süllyedéssel. Felfelé „normálisan” haladtam, nyilván nem könnyedén (az nem is lenne természetes), de azért gazdálkodnom kellett az erőmmel. Lefelé azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy ezeken a részeken most nem tudom gátlástalanul engedni neki, mint szoktam jó formában, inkább a regenerációt kellett, hogy elősegítsék ezek a méterek.
2. szakasz: Zárdáig (3.7km): a Jánkára már jóval fáradtabban futottam fel és kifejezetten lassúnak tűnt néhány szakasz, de azért kerek 38percnél ott voltam a zárdánál, ez olyan 43 perc körüli végeredményt ért volna a rövid távon(10.1km), de nekem még sok volt hátra, bántóan sok.
3. szakasz: 74-es útig (4.5km): ez a leginkább sík rész remek alkalmat adhatott volna az utolsó kemény domb előtti regenerációra, de egyrészt azért haladnom kellett (nem túl acélos 4’17”es átlagú lett ez a rész), másrészt a déli szél éppen szemből fújt, ami nagyon nem hiányzott.
4. szakasz: végéig (Bozsok, 6.84km): másfél kilométer után bele is csaptam a lecsóba, jöhetett a botfai hegy a 20%os kaptatóval. Bár ez a rész soha nem ment jól nekem, a gáz azzal volt, hogy már a falun belül is csak vánszorogtam felfelé... Aztán a „fal” már a szokásos módon éppen csak kocogva sikeredett, de még a tetőig várt rám három újabb rövidebb felfelé, amelyek már igazán nem estek jól. Az utolsó hosszú lefelén és a bozsoki sík részen már csak letudtam a kötelezőt (lefelé a szar is gurul alapon :) ), ott már rég nem voltam topon.

Sárvár Fürdő őszi félmaraton 2011-11-12

Szaggasd az Aszfaltot, Sipos Ferenc Emlékverseny, Bagod 2011-10-16

Sajnos személyes okok miatt nem jutottam el idén a múlt hétvégi Graz Marathonra, de semmiképpen sem szerettem volna, hogy kimaradjon idén egy teljesített maratoni táv, így Güssing és a keszthelyi feladásom után az jutott eszembe (azaz inkább csak pár hete), hogy a saját versenyünkön tesztelem hosszú távú gyorsaságomat, 2 félmaratoni kört teljesítve.

Előnye, hogy nagyon gyors a pálya, kevés szinttel, sok ismerőssel; hátránya, hogy kutya sem fogja látni az elért időeredményemet, hisz félmaraton a leghosszabb hivatalos szám. Nyilván, ha az kellően hitvány, nem is annyira hátrány már, de egy PB elrejtése már maradandó károsodást okozhat az ember lelkivilágában :)

Felkészülés: idén valamiért összejöttek a dolgok. Élvezem is a futást (ráadásul az edzéseket is), és a helyezések is kicsit elegánsabbak lettek, mint vártam. A téli-tavaszi térdsérülésem szerencsére csak rövid távon vetett vissza, ez elengedhetetlen az én koromban már ahhoz, hogy ne menjen rá a fél szezon. Keszthelyen a maraton viszont borzalmasra sikeredett, OK, hogy kánikulában olvadozott mindenki az aszfalton, de hogy ennyire összeessek féltávnál, az annál is inkább elgondolkoztató, hogy kifejezetten megszoktam addigra már a hetek óta jellemző hőséget. Az UltraBalaton váltó 40 kilométere (2h53m) június végén már kissé helyrebillentette a lelki békémet, ám ott minden csapat másképp osztotta meg a saját távját, így nem volt igazi verseny.

Közvetlen előzmények: két kulcskérdés maradt: ne hátráltasson se betegség, se sérülés, illetve a rápihenés időszakában ne erőltessem túl magam, mint tavaly Güssing előtt. Előbbi szerencsére összejött, utóbbi viszont olyannyira, hogy közel egy hónapja futottam az utolsó hosszúmat, azóta csak rövidebb versenyeken szerepeltem (ez azért aggasztott is).

A futás maga: negyed óra bemelegítés után 8:50-kor indultam, a ZASZ SE-ből Asi, Bandi és Jani már ott rendezkedtek a rajtban. Azaz Bandi inkább csak velem beszélgetett, ha már így beárulhatom most utólag:) Előzetesen 45 perces hosszakat akartam (10.55km), és csak egy-egy etap végén néztem rá az órámra, megnézni, ez mennyire tartható. Az első hátszeles „odaút” könnyedén ment, a végén pedig láttam, hogy 43’48”, gondoltam is, már van 72mp előnyöm.

Aztán visszafelé a szembeszél érezhetően kissé megrogyasztott, ittam kevés Gatorade-et és egy gélt is letoltam 18-nál, majd elkezdtem aggódni, mi lesz itt, ha így megy ez a továbbiakban is...

A tömeg pár perccel visszatértem előtt startolt, így néha sokakat kellett szemből „lekezelnem”. 1h27’14” a féltáv, már majd’ 3 perc előnnyel bírtam. Jól estek a hangosbemondó bíztató szavai, aztán iramodhattam is már a mezőny után. Igazán itt akadtak nehéz pillanatok, pedig rengeteg mindenki mellett elmentem... Aztán egy kis Gatorade valamelyest helyretett, de csak arra tudtam gondolni, ha megmarad a szerzett előnyöm, akkor visszafelé szembeszélben már csak arra törekszem, hogy ennyinél ne veszítsek többet. (azaz 48 perc is elég lesz a végéig a 3 órához). Csodák csodájára a fordítónál 43’06”-ot jelzett a Garmin, azaz még nyertem közel 2 percet, valószínűleg ezért is esett kicsit nehezebben a 21.-től 32. kilométerig tartó rész:

Innen már éreztem, ha nem állok fejre, itt már nem lesz gond. Az utolsó negyedtávon már nem is éreztem akkora szelet, mint előzőleg és kifejezetten jól esett, hogy végre gyorsabb futókat érhetek utol, extra lendületet adott minden egyesületi tag látványa.
 

A vége PB és 2h54m07s lett, azaz a „negative split” is összejött, a második fele gyorsabbra sikeredett az elsőnél.
A négy hossz tempói (átlagpulzus):

4’09”(153), 4’07”(158), 4’05”(163), 4’09”(164).

Mondhatnám, hogy ha versenyen futok, biztosan sokkal jobb eredményt érek el, de ebben nem igazán hiszek. Egyrészt az ember bentragadhat a tömegben, másrészt szokott zavarni, ha mellettem futnak azonos tempóban, ezen javítanom kell majd, mert egyesek, tudván ezt, ki is használják:)
Persze a versenyhangulat ellenben sokat segíthetett volna.

Nem hiszem, hogy jelentősebben áttérek maratonra, bár kétségtelen, hogy nagyobb potenciál van benne, mint a rövidebb távokban – legalábbis az én esetemben.