GO RUNNING

Az előző posztban említett szombati hosszú után még feltornásztam a hetet 140km-esre, gondoltam, az még nem üthet vissza a későbbiekben. Bár hétfőn aztán mintha ismét kerülgetett volna valami getha, de aztán jóra fordult minden és hasonló hetet produkáltam újra, annyi különbséggel, hogy 24km-nél többet egyben már nem futottam, és azt sem nagyon eröltetve. No és az összkilométer is kevesebb lett (mások szerint még kevesebb ideálisabb lett volna).

Itt hagytam abba a legutóbb:

Legutóbb ott hagytam abba, hogy szépen gyűltek a zimankós edzések, azóta viszont olyannyira szelidült az időjárás, hogy megeshetett az a fura helyzet is, hogy 20 fokban is ki tudtam próbálni a lábaimat. PLUSZ húsz fokban.

A szilveszteri hegyimaraton óta megkezdődött a ’jól megérdemelt’ alapozás az idei szezonra. Ha nincs a verseny, már a tavalyi év vége is csak erről szólt volna, de gondolom, senki nem bánta, hogy futhatott egy jó hangulatú eseményen még az évváltás előtt, ráadásul remek időben. Főleg az utóbbi hetek fogcsikorgató zimankóit figyelembe véve kell utólag is jól megbecsülni azokat az enyhe napokat...

Egy technikai jellegű bejegyzés, nem lesz majd sok belőle, gondolom, de ha már van egy új eszközöm, említést érdemel.

Az előző bejegyzésemhez kapcsolódva néhány számadat, hogy miből jöttek össze az eredmények, mennyi munka is van mögötte. Másképpen: milyen áldozatot jelentett (ha egyáltalán) a felkészülés.

A 2010-es összefoglalóm után illik a friss élményekkel is jelentkezni, van is mivel, hisz soha annyi versenyen, mint tavaly, még nem indultam ezelőtt. De nem csak mennyiségileg múltam felül a korábbi éveket, sikerekben is gazdag esztendőt hagytam magam mögött, főleg az ősz tekintetében.

Az év példátlanul gyengén indult, köszönhetően a szilveszteri versenynek, ahova alig-alig felépülve érkeztem és talán jobban toltam neki, mint kellett volna. Igy olyannyira visszaestem fizikailag, hogy jópár hétig csak kóvályogtam az edzéseken. Aztán mire magamhoz tértem volna, megsérült a jobb térdem, és már-már csoda, hogy ’csak’ 4 hétig vágott taccsra. Őszintén szólva, egy lyukas garast nem adtam volna, hogy a tavasszal még futni, főleg nem versenyezni fogok.

Az UltraBalaton váltón

A Pozsony Maratont sebtiben le is mondtam, de március végén Sárváron ott volt a helyem (már a fürdő miatt is), és az előzetesen várható gyenge idővel (1:23’55”) 4. lettem. Cseppet sem zavart, egyáltalán örültem, hogy ott lehettem.

Aztán három hétre rá már ugyanott 12 órás váltót futottunk a csapattársakkal, ahol a hét részben lefutott 45km-emet sikerült szép egyenletesen lefutnom (3’54”/km), és meg is nyertük a viadalt.

Május elseje, Bad Blumau félmaraton: ide úgy érkeztem, hogy az adott héten valamiért begyulladt bal bokám: futásra szinte teljesen alkalmatlannak minősült, mégis, egy fáslival szó szerint végiggyötrődtem a versenyt (1:22’55”, 15.hely), utána pedig már a fásli okozta zúzódásokat kezelgethettem.

Következett egy kis meghűlés, de a kilométereim gyűltek közben is, azaz a Kanizsa­-Karos most sem nélkülem zajlott. A melegben a dimbes-dombos félmaratoni távot igazán tűrhető 1:22’43”-mal teljesítettem, éppen lemaradva a dobogóról.

 Következett a nyár és egy rossz emlékű maraton(i kísérlet) Keszthelyen, ahol a kánikulában féltáv után feladtam az egészet, itt voltam a legmélyebben, ezen nincs is mit szépíteni.  Szerencsére 3 héten belül újra a Balatonnál az UB váltó keretében 2:53-as negyven kilométert futottam a bringaúton, helyrebillentve a megcsappant önbizalmamat.

A nyár kellős közepén csata futás Szentgotthárdon (9.5km, 10.hely), ahol minden szokásos ellenfelemet sikerült magam mögé utasítanom, aztán az éjszakai 100km-es váltó, ahol 31km jutott nekem. Horvátországban egy 10km-es, 35 fokban megfutott 10km (38’33”, 7.hely) juttatta újra csak eszembe, hogy nem kéne a kánikulát annyira erőltetnem :)

(itt jegyezném meg, hogy a versenyek között folyamatosan edzettem, ha ez nem lenne egyértelmű)

 Hosszúperesztegen

Végre eljött az ősz, ám szeptember közepén is nyári melegben indultunk neki a kanizsai félmaratonnak, amit sikerült megnyernem (1:22’33”), de még mindig némileg felejthető idővel. Ezután sem Tekenyén (1.hely), sem az Irott kőnél (jó forma, de eltévedés) nem hozta magát az ősz (azaz nagyon nem akart hűlni a levegő), majd a Hosszúperesztegi szőlőhegyi versenyen (2.hely) és a Bagodi saját rendezvényünkön végre igazi csípős futóidőben tempózhattunk. Főleg utóbbi esetben jött borzasztóan jól a kedvező időjárás, mert egyedül futottam egy maratoni távot, versenyen kívül (2:54’07”, PB)

  Bagodban, a maraton közben

Néhány hét edzés múlva jött csak a következő verseny Győrben (Sri Chinmoy terepfélmaraton, 1:22’59”, 1. hely), kicsit messze volt ahhoz, hogy tök egyedül, lényegében verseny nélkül fussak egyet.

Az őszi Sárvár Fürdő Félmaratonra már lényegesen jobb formában érkeztem, mint a tavasszal, és a klasszikus pályán már – bár csak 5. lettem – egyéni legjobbamat (PB) értem el (1:18’31”).

Az inkább csak bulifutásnak minősíthető TV torony downhill+uphill zárta az őszt, hogy aztán már csak a szilveszteri Mountain Man Maraton maradjon évzárásként. Most először választottam a 41km-t, de szinte egész decemberben egyszerűen nem sikerültek az edzések (torokfájás, gyengeség, meghűlés kísérte a felkészülésemet). Éppen, hogy a hosszú, dombos futásaim ’ültek’ szinte csak. Ennek ellenére szép, nem túl szenvedős futással 3:00’20”-szal másodikként értem be a célba.

Remélhetőleg még nem jutottam el teljesítőképességem határára és bár meglehetősen rövid a futómúltam, ha elkerülnek a gátló tényezők és minden csak a szorgalmon és alázaton fog múlni, talán még fejlődhetek több távon is. Úgy vettem észre, hogy versenyen sokkal jobban teljesítek, mint edzésen, még akkor is, amikor rosszabb passzban vagyok (lásd MMM), így egy-egy gyengébb periódusban is fel tudom szívni magam. Az évi 5e km-eket nem tervezem növelni, talán amatőr szinten nem is kell nagyon már.

Ha valaki elolvasta volna a felkészülési állomásaimról szóló összes posztot – velem együtt – nem sok jóra számíthatott volna a mai naptól. Szerencsére csalódnia kellett, méghozzá elég nagyot.

Egy sokat mondó adat a végére: a tavalyi győztes idő most mindössze egy 6. helyet ért volna.

Sötét fellegek gyülekeznek a fejem fölött, nemhogy javultam volna a legutóbbi tesztfutásom óta, most már le se tudtam futni a nyamvadt 20 kilométert sem! Izgalmas lesz így, az biztos. Már az is, ha lefutom valahogy.

Ez a hét is alakulhatott volna sokkal jobban: valahogy’ a szokásos vasárnapi nehéz edzések után folyamatosan gyengének érzem magam hétközben, hogy aztán a következő hétvégére szépen összeszedjem magam.