HTML

GO RUNNING

Friss topikok

2011 a számok nyelvén

2012.01.07. 20:35 korpaZASZ

Az előző bejegyzésemhez kapcsolódva néhány számadat, hogy miből jöttek össze az eredmények, mennyi munka is van mögötte. Másképpen: milyen áldozatot jelentett (ha egyáltalán) a felkészülés.

Előrebocsátom, a sok számadattal tarkított poszt csak annak lesz érdekes, aki vagy önmaga is benne van valamely állóképességi sportban (hisz legnagyobb erényük épp az objektivitásuk, amik pedig számokban fejeződnek ki), vagy egyszerűen matematikából nem volt felmentve. Próbálom nem túlbonyolítani a dolgot és mindenféle erőltetett átlagot és szórást számolni, de ahol kézzelfogható információt hordoz egy-egy származtatott adat, ott azért megteszem.
Jópárezer kilométer egy képen
Először is a total számok:
409óra / 5,210km futás
77 óra / 2,083km kerékpár
123 óra egyéb (98% erősítő edzések, némi tenisz és úszás, meglepetésemre egyszer sem fociztam)
Összesen: 609 óra, ami napi átlag 1h40m sportolást jelent
Pihenőnapok száma: 20, azaz két és fél hetente egy. Érdekességképpen utánanéztem, ha leszámítok egy hetet, amikor 2010 végén mandulagyulladásom volt, utoljára közel 3.5 éve akadt 2 egymás utáni ’no sport’ napom. Ezt talán nagyon kevesen tudják elmondani magukról. Nyilván ehhez az is kellett, hogy futósérülés esetén más mozgásformákat tudtam végezni.
Hetek alakulása (edzések időtartama):
18/52 hét: verseny (átlag: 10.1óra)
34/52 hét: csak edzés (átlag: 12.5óra)
Az újabb garnitúra
Versenyek megoszlása távok szerint:
Váltók: 3db (részletekben 45,40 illetve 31km)
<21.1km: 6db
Félmararton: 6db
Maraton: 3db
Futóedzések távonkénti megoszlása:
0-13km 48%
13.01km-25km 43%
25.01km- 40km 9%
Futott kilométerek/versenyek megoszlása időben:
1.negyedév: 19% = 987km / 1 verseny
2.negyedév: 26% = 1,362km / 5 verseny
3.negyedév: 27% = 1,406km / 5 verseny
4.negyedév: 28% = 1,455km / 7 verseny
Végezetül néhány pulzusadat:
Az év futásainak átlagpulzusa (súlyozva, azaz pl. egy fél órás futás adatának harmadannyi hatása van, mint egy másfél órásénak): 141ütés/perc
Az év bringázásainak átlagpulzusa (úgyszintén): 126ütés/perc
Az év átlagpulzusa (de nem úgy mint az Oscar díjátadáson:) ): 138ütés/perc

Összességében a legmesszebbmenőkig meg vagyok elégedve a 2011-es évemmel, mert ha azt mondják, hogy feleennyi kilométerrel is dettó ugyenezeket a versenyeredményeket hoztam volna, akkor is éppen ugyanezt edzettem volna, egy méterrel sem kevesebbet. Ennek egy oka van: szeretem csinálni és minden egyes nap, amikor fizikailag megtehetem (nincs sérülés, betegség, illetve egyéb hátráltató tényező) önmagam becsapása lenne, ha nem adnám meg azt az impulzust a szervezetemnek, amire – most már hosszú ideje úgy tűnik – szüksége van.
 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://korpa.blog.hu/api/trackback/id/tr353527251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

193 2012.01.09. 13:54:09

Szia, Korpa!
Őszinte és sportbaráti főhajtásom a múlt évi szeretetből, amatőr szinten és mennyiségben elvégzett munkádért, versenyeken elért helyezéseidért! Gratulálok!
Sikerekben gazdag futóévet és rendhagyó módon olvasóidnak élményekkel, impulzusokkal teli Korpa posztokat kívánok!
GO RUNNING!
süti beállítások módosítása