Ez a hét is alakulhatott volna sokkal jobban: valahogy’ a szokásos vasárnapi nehéz edzések után folyamatosan gyengének érzem magam hétközben, hogy aztán a következő hétvégére szépen összeszedjem magam.
De szó szerint. Hétfőn a regeneráló még rendben is lenne, de aztán keddtől péntekig mintha csak vegetálnék (csütörtökön a Rolival futottunk közösen), szombat takarékláng, vasárnap aztán hosszú. Most még a sík tempófutás is belehalt a szépségbe és az enyhe időjárás, némi hátszéllél, túlöltözve olyan reménytelenné tette az edzést, hogy hagytam inkább a francba az egészet, végül sima, a közepesnél azért erősebb futás lett belőle.
Nézzük a vasárnapot, erről legalább van mit írni. A harmadik alkalom, hogy az Alsóerdőn domboztam, mert kell a szint. Mégha a táv benne is van a lábaimban, a szint bizonyosan nem. Vagy csak részben. Próbálom változatossá tenni a felfeléket, legyen benne aszfalt, lankás, terep és meredek egyaránt. Nem kellett csalódnom most sem, nem hordták el a dombokat a múlt hét óta, ahogy arra számítani lehetett. Kesziékkel is összefutottam, akik minden bizonnyal a szokásos vasárnapi egyesületi edzésbe csempészték bele a TV tornyot.
bozsoki hegy
A 22. km és egy gél leküzdése után aztán a Jánka érintőleges érintésével átcuccoltam a Botfa- és Bozsoki hegyekre, ahol kétszer is megmásztam a ’Fal’ és az adótorony közötti emelkedőket, hogy ne legyen semmiképpen sem hiányérzetem. Végül 36.6km-nél és kb.830m szintnél álltam meg (5’02”-es tempó), mert hazaértem.
Különösebb fáradtságot nem érzek, leginkább ebben fejlődtem az utóbbi időben, azaz nem merítenek ki az ilyen futások sem teljesen, de remélhetőleg könnyebben is mozgok azért a kaptatókon.
121km lett a hét és nem vagyok elragadtatva az edzések minőségétől most sem.
